Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Egy rendhagyó testamentumról

Pontosítások a fiatalon elhunyt Haller Zsigmond életéhez

Zsigmond a nevezetes Haller családnak azon tagjai közé tartozott, akik nem viseltek semmilyen jelentős politikai-társadalmi, katonai rangot, nem tettek szert hírnévre. Rövid életéhez nem köthető egyetlen híres – akár pozitív, akár negatív – esemény sem. Talán ezért is feledkezett meg a személyéről még a család is, amikor adatokat küldtek a nemesi családfákat összeállító genealógusoknak. Ők pedig kellő forrás hiányában sokszor pontatlanságokat tettek róla közzé, amelyeket az elmúlt közel négyszáz év elteltével mindenki, aki a nevét említi, változtatás nélkül átvesz, és egy-két rövidke mondatban közöl róla.

A Haller családról, történetéről, Magyarországra történt jövetelükről, majd Erdélybe való áttelepülésükről Haller János bécsi vásárlásai kapcsán ezen írás szerzője már közölt egy kisebb ismertetést a Művelődésben1; Zsigmond felesége, Kendi Krisztina famíliájáról a Honismeretben2 írt. Mindezeket az adatokat és ismereteket itt nem kívánom újra megismételni, csupán az alcímben szereplő személy, Zsigmond életével kapcsolatos ismereteket szeretném bővíteni, és az írásban fennmaradt, korabeli feljegyzést ismertetni.

Utalva az alcímben található első szóra, a pontosításokra, ezeket írásunkban dőlt betűkkel jelöljük.




Az egykori fehéregyházi Haller-kastély 1863-ban. Kép: Wikipédia

Amit biztosan tudunk Haller Zsigmondról, azt az 1623. január 20-án Fejéregyházán (Fehéregyháza) kelt, saját kezű végrendelete3 alapján ismertetjük, és ezt kiegészítjük a kapcsolódó életrajzi adatokkal.

Először is arról kell szólni, hogy ez a testamentum több szempontból is rendhagyó. Formailag megfelel minden kívánalomnak, van keletkezési hely, keltezés, önmaga írta, viszont nem szerepel benne egyetlen tanú sem. Nem ír a származásáról, a szüleiről, nagyszüleiről, mint ahogy az szokás volt. Ugyanígy a neveltetéséről, iskoláiról, rangjáról sem. Bár fölsorolja az összes birtokát, hogy melyiket kinek hagyatékozza, nem olvashatunk benne jószágokról (állatokról), pénzről, ékszerekről, fegyverekről sem, amelyek fölsorolása szinte minden végrendelet tartozéka volt. Vagy csak azért maradtak ezek el, mivel a porciókat úgy sorolja majd föl, hogy azokat minden jószágukkal együtt hagyományozza? Rendhagyó azért is, mert ezt a végakaratot 27 éves korában írta, tehát nagyon fiatalon. Azt gondolnánk, hogy valamilyen betegsége, fogyatékossága lehetett, azonban ennek ellentmond több tényező is. Mint írja: igen jó egészségben vagyok. Szellemi frissességét bizonyítja a bevezető rész, amelyre még később visszatérünk. Ebből kiderül, hogy tanult, iskolázott, művelt fiatalember volt: kiválóan tudott latinul, remekül fogalmazott, a jogban is jártas volt. Hogy testileg sem lehetett nyomorék, arra utal az a pár szó, amely ugyan nem a katonai, vitézi mivoltával kapcsolatos, ám azt írja magáról, ha: „más idegen helyen halván, vagy harczon veszvén el”, akkor is Fejér­egyházán temessék el. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy esetleg nem volt némi testi hibája. A már említett és megkérdőjelezhető fogyatékossága fölmerül a házasságával kapcsolatban is, hisz a felesége jóval idősebb lehetett nála (ezt a későbbiekben részletesen indokoljuk). Azonban ilyenre egyetlen genealógia sem tesz utalást, maga a vég­akarat szövegezése pedig mindezt cáfolja. Mégis elbizonytalanítja az olvasót az a megjegyzése, amelyet többször is megfogalmaz, hogy a feleségével már a házasságkötéskor készítettek egy megállapodást a vagyonukról, idézem: „az Colosvári káptalanban költ feleségemmel köztünk való levél szerint”, amely szerződés haláluk esetén lesz érvényes. Fölmerül a kérdés, hogy erre miért volt szükségük?




A Nürnbergből származó Haller család címere.
Kép: Wikipédia

Nem tudjuk, hogy Zsigmond hol és pontosan melyik évben született, csupán a visszaszámlálás alapján mondhatjuk, hogy 1596 körül. Házassága, elhalálozása pontos dátumát sem ismerjük, csak következtetni tudunk az ezek után leírt adatokból.

A végrendelet ismertetése előtt tekintsük át Haller Zsigmond és felesége, Kendi Krisztina családját, és főleg a neje korábbi életét.

Zsigmond apja Haller Gábor volt (1558–1608), anyja pedig Bocskai Ilona4. A fiú 12 év körüli lehetett, amikor édesapja elhalálozott, aki tíz évig egyedül nevelte gyermekeit. Idősebbik bátyja, István (mh. 1657) küküllői főispán, majd országos tábornok. Neki három fia született: Pál, Gábor és János. Mindhárman a főispáni rangig jutottak el. Fiatalabbik bátyja György (mh. 1633) szatmári kapitány, később országos főkapitány. Gyermekei: Ilona, Sámuel és egy Miklós nevű fiú, aki gyermekkorban meghalhatott, mert a családfákon a neve nem szerepel. Bár Zsigmond úgy ír róla, hogy „az én tartottam öcsém”. Ez a megjegyzés utalhat arra is, hogy a gyermektelen házaspár, Zsigmond és felesége nevelte ezt a fiút. Györgyöt különben az egyes genealógiák Zsigmond öccseként tartják számon. Mindezt cáfolja a testamentum szövege. Zsigmondnak volt egy leánytestvére is, Anna (palocsai Horváth N.5 felesége). Őt nem mindegyik családfa tünteti föl, maga Zsigmond sem ír róla, utódairól sem. Ha valóban élt, akkor a testamentum megírásakor már elhunyhatott. (Ha Annának voltak is gyermekei, akkor azok lányok lehettek.)

A feleség, Kendi (néhol Kendy) Krisztina élete ennél sokkal bonyolultabb, mivel négyszer kötött házasságot. Apja szarvaskendi Kendi Sándor6 Belső-Szolnok főispánja (mh. 1594) volt. Többen két Krisztina nevűt említenek a családfán, és ezek közül a másodikat tartják Zsigmond feleségének.7 Így például Nagy Iván is, de ő egy Kendi István nevűt említ az apjaként, aki azonban nem apja, hanem az egyik testvére volt. Különben a végrendelkező több ízben is megerősíti, hogy az apósát Sándornak hívták – márpedig a veje csak tudta az ipa nevét! Krisztina édesanyja Pathóczi(y) Kata volt, aki ekkor már nem élt, a családi birtokán, Lónán (Kendilóna) temették el. Keresztnevét szintén Nagy Ivánnál Kláraként olvashatjuk. A feleség testvérei: Zsófia, Zsuzsanna és István (mh. 1628) kancellár. (Mint már utaltunk rá, egyesek őt tartják Krisztina apjának.) Amint fentebb említettük, Krisztina négyszer ment férjhez, házasságai sorrendjét is javítanunk kell az ismert évszámok alapján. Szóljunk ezután röviden róluk is.

Az első sákodi Ghyczy (Giczy, Géczy) Péter8, Báthori Zsigmond udvarnoka. Állítólag 1600-ban még élt, ez azonban lehetetlen, mivel ekkorra már a második férj is meghalt. Gyermekeik nem születtek.




Kendi Krisztina családfája. Kép: arcanum.com

A második Kovacsóczy Farkas9 (1540 k. – 1594) erdélyi kancellár, akit Zsigmond fejedelem megfojtatott10. 1593-ban házasodtak össze, tehát csupán egy rövidke évet élhettek együtt. Közös gyermekük nem volt. Kovacsóczynak is ez a második házassága volt, az elsőből született egy István nevű fia, aki a sors fintoraként a későbbiekben szintén erdélyi kancellár lett.

A harmadik férj Némethy Gergely11 (mh. 1612) Bocskai egyik hadvezére, aki főként az 1605-ös dunántúli hadjáratból lett ismeretes. Ebből a házasságból sem született gyermek.

Végül Krisztina negyedik házastársa lett a címadó Haller Zsigmond. Az írás logikáját megtörve kissé előreugrunk. Bár maga a végrendelkező azt írja, hogy „…mivel hogy az Isten engemet gyermekekkel nem látogatott…”, a genealógusok szerint született e házasságból egy Miklós nevű gyermekük. Mivel a neve mellett mindig kereszt van, arra következtethetünk, hogy csecsemő- vagy kisgyermek korában meghalhatott. Természetesen születhetett ez a fiú már a végrendelet megírása után is, hisz a házaspár még körülbelül négy évet élt együtt a férj haláláig. (A szerző megjegyzése: előfordulhat, hogy itt is tévedésről van szó, hisz Haller Györgynek is született egy Miklós nevű fia, akit Zsigmond nevelt, s akiről már fentebb szóltunk.)

A leírtak alapján arra következtethetünk, hogy a negyedik házasságkötéskor Kendi Krisztina már nem lehetett fiatal hölgy, bizonyára jóval idősebb volt Zsigmondnál. Még akkor is, ha az akkori kor szokása szerint korán, tizenhárom–tizenöt évesen ment először férjhez. Úgy tűnik, hogy nem szerelmi, inkább érdekházasságról lehetett szó, a vagyon, a társadalmi rang, a családi hírnév állt a háttérben. Ennek azonban ellentmond Zsigmondnak a végrendeletben szereplő egyik mondata, amelyet majd az öröklésnél idézünk a feleségével kapcsolatban.

Mindezek után tekintsük át magát a végrendeletet, amelyet 1623-ban Fejér­egyházán saját kezűleg, magyar nyelven írt a végakaró, kijelentve magáról, hogy igen jó egészségben van, tehát nem betegség ösztönzi a megírásra.

A testamentum viszonylag rövidnek mondható, ehhez képest egy hosszabb, majdnem másfél oldalas elmélkedéssel, mondhatnánk saját maga által költött „imával”, Istennel való beszélgetéssel kezdődik. A vallásos fiatalember három dolgot kér Istentől, ő szent felségétől, hogy: tartsa meg az anyaszentegyházát; őt a szent országába vigye be; és az országának (Erdélynek) adjon békességet. Itt említi a már korábban leírt mondatot, hogy mindezt 27 éves korában írja, és igen jó egészségben van. Ehhez a Bibliából, Jób könyvének 14. verséből az első és második mondatot idézi latin nyelven, nagyon találóan. Ezt itt magyarul, Károli Gáspár fordításában12 közöljük:

„Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

Mint a virág kinyílik és elhervad, és eltűnik, mint az árnyék és nem állandó.”

Ez a bevezetés nem a végrendeletekben megszokott, szokványos vallási gondolatokat tartalmazza, szinte irodalmi alkotás. Szóhasználata választékos, még a hosszabb mondatainak egymáshoz fűzése is logikus, jól szerkesztett. Ez a rész azt bizonyítja, hogy írója tanult, művelt ember volt.

Ezután következnek a kívánságai, amelyeket kér, hogy halála után az örökösei tartsanak be. Évente a boldogságos Szűz Mária hét ünnepén celebráltassanak érte misét. Temetése ne nagy pompával (de a szegények jelenlétében!) legyen, és testét a fejéregyházi kolostor kertjében (temetőjében) helyezzék el: „...felettem egy kápolnát csináltatván”, ahol misét is mondjanak érte. A kápolnán valószínűleg egyfajta kriptát ért, amelyet már korábban eltervezett felépíttetni. Ehhez örökít egy kelyhet és egy papi öltözetet, amelyet kér, hogy a fejéregyházi bírónál legyenek elhelyezve. Majd azzal folytatja, hogyha: „más valamilyen idegen helyen halván, vagy harczon veszvén el”, és még nem készül el a kápolnája, akkor ezeket az egyházi kellékeket a Bethlen várában lévő Szent Farkas nevű kápolnájának hagyja. Harmadszor a felesége haláláról és temetéséről szól. Kéri, hogy az édesanyja mellé helyezzék örök nyugalomra őt is a családi birtokukon, Lónán.




A kendiek egyik címere.
Kép: Wikipédia

Ezek után tér rá a „kevés jószágára”, amely egyáltalán nem volt kevésnek mondható, hogy azok közül melyiket kinek, név szerint melyik családtagjának hagyja örökül. Itt újra érdemes az életével kapcsolatosan megemlíteni egy nagy tévedést, amelyet szinte minden vele kapcsolatos írásban szóról szóra átvettek és továbbadtak. Nagy Iván is azt írja az idézett rész 31. oldalán: „..jószágait István testvérére hagyja.” A továbbiakban ennek az ellenkezőjét bizonyítandó, fölsoroljuk a végrendeletben szereplő örökösöket.

Elsőként a feleségéről ír a következő bevezető mondattal: „…ez világi dolgokban mindenekben felette igen kedvem kereső feleségemről Kendi Christináról akarván szólnom…” Ez a gondolat azt bizonyítja, hogy a korábban említett, úgynevezett érdekházasság talán nem is volt jó feltevés e sorok írójától. (Ugyanígy a katonai élettel kapcsolatos megállapítás sem, hisz említi a harcban való esetleges elestét is.) Minden vagyonát a feleségére hagyja, amennyiben az nem megy újra férjhez. Ha ez mégis megtörténne, akkor is a három legértékesebb ingatlanját élete végéig Krisztinára örökíti, ezek: Bethlen vára, a fejér­egyházi kastély és a lónai udvarház a hozzátartozó jószágaival együtt. Halála esetén viszont ezek átszállnak bátyjaira, illetve azok „maradékira”, azaz fiaira. Azt határozottan és több helyütt is kiköti, hogy vagyonát csak fiágon jogosak tovább örökíteni. A három, fent írt építményen kívül még további tíz porciót (részbirtokot) falvak szerint felsorol, valamint négy olyat, amely jelenleg zálogban van, de bármikor kiváltható. Ezen szakaszban kell feltétlenül szólni arról, hogy Haller Zsigmondnak és nejének, Kendi Krisztinának 1616-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem több falut adományozott, így: Pestes, Antos, Szarvaskend (nemesi udvarházzal), Dengeleg stb. Ennek a cselekedetnek az okára, indítékára nem sikerült rábukkanni.

Csak ezek után következnek a báty­jai örökösként. Nagyon körültekintően járt el esetükben: 17 porciót hagyott „öregbik” bátyjának, Istvánnak, mivel neki kevesebb a birtoka, ugyanakkor több gyermeke (három fia) van; kevesebbet, csak három porciót kapott „György kisebbik bátyám uram”, akinek csak egy fiúgyermeke volt. Haller Péter, az unokaöccse (apja Mihály nevű testvérének a fia) négy porciót kapott a vagyonból.

A továbbiakban nem ismertetjük azokat a bonyolult variációkat, amelyek akkor következnének be, ha a felsoroltakból valaki előbb hunyna el, vagy valamelyik Haller rokon fiága kihalna. A felsorolásból láthatjuk, hogy eredetileg nem Istvánra hagyta a teljes vagyonát. Az csupán véletlen, hogy György korán, 1633-ban elhunyt, Péter szebeni ága pedig később „magvaszakadván” kihalt. Ezáltal valóban minden a még élő István tulajdonába került.

A végrendelet után a közlő, Komáromi András több soros megjegyzést, magyarázatot fűzött a testamentumhoz. Ebből tudjuk meg, hogy Zsigmond a végrendelete megírása után nem sokkal, körülbelül négy év múlva, azaz 1627-ben, 31 évesen gyermektelenül (s egyben fiúutód) nélkül meghalt. A végrendeletet az özvegy nevében még ugyanebben az évben a kolozsmonostori konventben átíratták. Ezt 1630-ban Brandenburgi Katalin fejedelemasszony megerősítette, és a Haller István Kisküküllő vármegyei főispán javára vonatkozó részt a nevezettnek „adományozta”.

Mint az írás elején említettük, Haller Zsigmond semmivel nem tűnt ki e nevezetes család tagjai közül. Azonban megérdemli, hogy az életével kapcsolatosan az itt megfogalmazott pontosításokat, korrekciót megtegyük az utókornak, a kutatóknak és az olvasóknak.

Befejezésül mi is Jób könyvének 14. versét idézzük, keretül az íráshoz: ­„­…ha a férfi meghal […] Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad…” Így történt Haller Zsigmond ágának esetében is.




A ma Kolozs megyéhez tartozó Dengeleg (Livada) látképe. Kép: Wikipédia/Szabi237

Jegyzetek

1 Haller János erdélyi főúr vásárlásai Bécsben 1686-ban. Művelődés, 2019. 4. sz. 12–15.

2 Tragédiák sorozata a Kendi–Révy családban a XVI. század végén. Honismeret, 2000. 3. sz. 74–77.

3 Komáromi András: Hallerkői Haller Zsigmond végrendelete. 1623. január 20. Történelmi Tár, Budapest, 1911. 220–225.

4 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Pest. 1859. 26–38. o. A 27. oldalon írottak helyesen: Gábor 1. felesége Bocskai Ilona (házasságkötés éve: 1586), 2. Bornemisza Katalin (házasságkötés éve: 1607). Utóbbit egyes családleírások hibásan Ilonaként és Juditként említik.

5 A palocsai Horváth család leírása csupán egy kis töredék. Nagy I.: V. 1859. 155. o.

6 Nagy I.: i. m. VI. 1860. p. 200.

7 https://hu.wikipedia.org/wiki/Kendi_család

8 Nagy I.: i. m. IV. 1858. p. 394–395.

9 Nagy I.: i. m. VI. 1860. p. 423.

10 Más vélemény szerint társaival és apósával, Kendi Sándorral együtt a fejedelem Kolozsvárott fejeztette le 1594. augusztus 30-án.

11 Nagy I.: i. m. VIII. 1861. 137. o.

12 Szent Biblia. Károli Gáspár fordítása. Budapest. 1970. 475. o.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Általános és helytálló a genealógusok ama megfigyelése, hogy ha egy nemesi család férfiágon, azaz magtalanul kihal, akkor a története is előbb-utóbb a homályba vész, a múltja szinte feledésbe merül. (...) Így van ez az erdélyi Sükösd családdal is. Tagjai a maguk korában híres emberek voltak, nagy birtokokkal rendelkeztek, más ismert, jelentős családokkal kerültek házassági kapcsolatba, fejedelmeket és királyokat szolgáltak hűségesen; mégis elfeledte őket az utókor, pedig a Sükösd családról sokan írtak és megemlékeztek, és amit sikerült velük kapcsolatban kikutatni, azt közzétették. 

Gyönyörű, verőfényes nyári reggelre ébredt 1944. június 2-án Kolozsvár lakossága. (...) Ezt a viszonylagos csendet azonban kilenc óra körül a légi veszélyt jelző szirénák sikító hangja zavarta meg. Rövid idő múlva félelmetes morajlás, zúgás hallatszott, és a tiszta, kék égbolton amerikai katonai repülőgépek jelentek meg, mint valami „acélmadarak”. Mire az emberek közül sokan ráeszméltek arra, hogy mi fog következni, már elszabadult a pokol. Hullani kezdtek a bombák a városra, és szinte mindent megsemmisítettek, ami az útjukba került. 

Az első világháború idején a magyar katonák élelmezése is korszerűbbé vált. Megjelentek a tartósan eltartható élelmiszerek (konzervek, kétszersültek), főzőládákat, mozgókonyhákat és modern tábori sütödéket rendszeresítettek. A katona napi élelemadagja 2 db. kávékonzervből (92 g), 44 dkg marhahúsból, 14 dkg rizsből, kásából, darából, hüvelyesből, pohánkából vagy szárított tésztából, 70 dkg kenyérből, fél liter borból és 36 g dohányból állt.

Néha, amikor nagyon közelről látjuk a halált, ha megsiratunk valakit, aki elmúlt, s akit szívükben hordozunk, akkor megértjük azt a végtelen szerelmet, amellyel a ma művészete csüng az életen. Mikor – akár aranyszárnyakon elénk gurul fehér vagy fekete, élet vagy halál és látjuk, hogy mindnyájan rokonai vagyunk a nagy ismeretlennek, akkor az élet és a hús jogát legjobban tagadó is remegve és kacagva tapogatja végig a testét. Örülve, hogy ő van, ő megmaradt, ő magához szoríthatja, akit szeret, mert ő maga a fény, a világosság, a szerelem, a mindenség, az élet.

A székelykeresztúri múzeumnak van egy csodálatos képeslapgyűjteménye. Ezek közt művészlapok, üdvözlőlapok, más települések képeslapjai is megtalálhatók, de a helytörténet kutatójának a gyűjtemény legértékesebb részét a székelykeresztúri képeslapok jelentik. Mintegy 80 db. képeslapot számlál a keresztúri gyűjtemény, és ehhez még hozzászámolok néhány olyant, amelyek Keresztúr vonzáskörzetéhez tartozó falvakról készültek. 

Juhos Mihály, Szék

Juhos Mihály 1925. július 26-án született Kolozs megyében, Szék községben. Négy elemi osztályt járt, ez után az iskolából kimaradt, és Kolozsváron szolgalegényként dolgozott. 1943-ban visszatért szülőfalujába, és 1944 őszéig aktívan részt vett a helyi leventemozgalomban. 1944. szeptember 28-án önkéntesként jelentkezett a magyar hadseregbe. 1945 áprilisától 1948 júliusáig orosz fogságban volt. 1949-től 1951-ig két évig román katonaként szolgált, majd egy év kényszermunkára vitték. 1953-tól különböző helyeken dolgozott: a széki tanácsnál volt gazdasági felelős, a helyi szövetkezetnél anyagbeszerző, majd a marosvásárhelyi cukorgyár alkalmazásában termény-, azaz cukorrépabegyűjtő. Ezért a székiektől a „répás” ragadványnevet kapta (Répás Minya). Később egy kolozsvári építőtelepre szegődött el kubikosként, onnan ment nyugdíjba. Két gyermeke van, egy fia és egy lánya. Unokákkal is megáldotta a sors. Békés, szelíd öregség után 2019-ben hunyt el. Az alábbi elbeszélést eredeti szóbeli és írásos vallomások, valamint riportbeszélgetések alapján a széki tévé szerkesztőjeként foglaltam írásba. Mihály bácsi majdnem szó szerint, páratlan szókinccsel mesélte el az emlékeit. Alább közölt írásos vallomását, valamint a 2005-ben készített videofelvételt továbbra is kegyelettel őrzöm.

Erdély több mint száz éves történelmét fogja át néhai Levey Ferenc élete. Hűen tükrözi mindazt, amit a magyarság átélt ebben az időszakban. Erdély több mint száz éves történelmét fogja át néhai Levey Ferenc élete. Hűen tükrözi mindazt, amit a magyarság átélt ebben az időszakban. Levey Ferenc szűk két esztendővel az impériumváltás előtt, 1917. január 14-én született Besztercén, a Levey család harmadik gyermekeként. A román impérium alatt ún. premilitar, azaz katonai előkészítő kiképzésen vett részt, majd hegyivadászként szolgált a román katonaságnál. Megélte Észak-Erdély, beleértve szülővárosa, Beszterce visszacsatolását Magyarországhoz, ezt követően magyar határvadászként teljesített szolgálatot, amikor szovjet hadifogságba esett. ​

Mivel Tasnádon a vállalkozókedvben nem volt hiány, a 19. század végén és a 20. század elején végül négy újság is napvilágot látott. A siker kulcsa pedig a helyi, aránylag kis számú értelmiség kreatív erejében keresendő. Bár az első három lap élettartalma kérészéletűnek bizonyult, a negyedik több mint egy évtizedig látta el megfelelő híranyaggal a városiasodás útjára lépett Tasnádot. Ezek hasábjain olyan családneveket találunk, mint Nóti, Bíró, Keresztessy, no és Ady, amelyek időközben messze túlszárnyalták az Alföld és dombvidék találkozásánál épült kisváros határát.

Úgy gondolok vissza a múltra, mintha csak ma történt volna. Az első világháború második felében születtem, az elejétől kezdve életem, ifjúságom, tanulmányaim, munkám, katonaságom tele volt érdekes történetekkel, esetekkel. Voltam katonai előkészítőn (premilitar), román hegyi vadász, magyar határvadász és orosz hadifogoly. Hosszú életem során – 94 és fél éves vagyok – bejártam sok helységet, sokféle emberrel találkoztam, mint katona és hadifogoly, jó és rossz emlékeim maradtak. Ezt próbálom kissé rendbe szedni, egybe foglalni, és a mai fiatalság tudomására hozni.

A család kezdetben Békés megyében élt és volt birtokos. A 16. századig az egyes okiratok alapján nem sikerült folyamatos családfát összeállítani, de nevekkel, évszámokkal és birtokhelyekkel igazolható a jelenlétük. Ezek közül említünk néhányat a Hungaricana dokumentumai közül.

A nevezetes zilahi eseményt elsőként 1853-ban ismertette egy újságcikk egy kolozsvári napilapban. Ennek a cikknek az adatait vette át Felházy Károly, aki 1867-ben egy pesti folyóiratban emlékezik meg a svéd uralkodó zilahi tartózkodásáról. Szilágyi Ferenc vitte tovább a téma kutatását, amelyet egy kötetben meg is jelentetett. Ez a munka döntő módon befolyásolta a hagyomány további alakulását. Hogy kinél is szállt meg az uralkodó, az információk teljesen ellentmondóak. 

Csupán véletlen lehet, hogy az 1533-ban magyarként bejegyzett első diák épp erdélyi származású volt: Johannes Georgy Honterus4, azaz Honter János György, aki Brassóban született. Előtte már volt Bécs, majd Krakkó diákja is. A második beiratkozott Brenner Márton Besztercéről jött az intézménybe orvostanhallgatónak. A negyedik sorszámú Bogner(us) Péter szintén brassói származású volt. 

A második bécsi döntés nemcsak a polgári, politikai életben hozott nagy változásokat, hanem az egyházi, vallási életben is. Egyházszervezeti szempontból a katolikus egyházmegyék, így a szatmári egyházmegye is komoly változások elébe nézett. A háborús idők nehézségei ellenére, a szatmári egyházmegye máramarosszigeti esperesi kerületében fellendült az egyházi élet megszervezése. Már Sheffler János püspökké választása előtt, Pakocs Károly vezetésével zajlott az új plébániák szervezése, azonban székfoglalása után, főleg 1943-ban, kihasználva a plébániaalapítások körül kialakult kedvező helyzetet, Scheffler nagy hangsúlyt fektetett erre. Meglátása szerint az újra egyesített egyházmegyének akkor, legalább 20 új lelkipásztori központra volt szüksége.

1.

Mostan kinyílt egy szép rózsavirág,

Betlehemben kipimpózott ződág,

Kit még hogy vár mind az egész világ,

Királ nemből méltóság, királ nemből méltóság.

 

Ó, te édes kicsi galambocska,

Szűz tejemből szopó kis bárányka,

Finta Géza 1931-es kéziratos füzetéből.