Százötven éves a kolozsvári egyetemi könyvtár

„Erdély fővárosában végigsétáló idegen, a patinás, címerekkel ékeskedő, főúri paloták megtekintése után talán csodálkozva áll meg a Szent György-téren díszelgő egyetemi könyvtár hatalmas épülete előtt. Az idegen azonban jólesően veszi tudomásul, hogy a szerencsés elgondolással felépített könyvtár egy cseppet sem képez kirívó ellentétet a régi idők hagyományait híven őrző – Mátyás király szelleméről regélő – ódon város falai között.”1 E szavakkal jellemezte 1942-ben Csengery János klasszika-filológus professzor lánya, S. Csengery Ilona a kolozsvári Egyetemi Könyvtár palotáját. Az intézmény fennállásának 150., valamint az építési munkálatok befejezésének 115. évfordulója alkalmából érdemes feleleveníteni az első modern erdélyi könyvtár történetét, amely 1990-ben felvette Lucian Blaga nevét.

Az egyetemi könyvtárak a kolostori könyvtárak hagyományait követve jöttek létre. Az egyetemi oktatás látványos fejlődésének következtében, a 19. század második felére ezek az épületek rendkívül fontossá, majdhogynem az adott város jelképeivé váltak, ezért ettől kezdve impozáns belső és külső kialakításúakra tervezték őket. Az egyetemek vonz­ere­jét jelentősen növelte az, ha rendelkeztek könyvtárpalotával, a tanulást segítő, jól megvilágított, fűtött és tágas olvasóteremmel, valamint különleges hangulatú és miliőjű bibliotékával. Németországban az egyetemi könyvtárak jelentős része önálló épületet kapott 1874 és 1914 között, és ugyanebben az időszakban hozták létre az amerikai nagy egyetemi és főiskolai könyvtárakat is.2 1876 márciusában Budapesten is felavatták az első, kifejezetten könyvtári célokra tervezett magyarországi egyetemi épületet, az egyetemi könyvtár neoreneszánsz palotáját.

Az egyetemi könyvtár és a később a Farkas utcába költöztetett Szent György-szobor 1911-ben

Az 1872-ben alapított kolozsvári egyetemi könyvtár kezdetben csak mintegy 11 ezer kötettel rendelkezett, ezért az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület ötvenévi használatra átengedte az egyetemnek a több mint 31 ezer kötetet számláló, rendkívül értékes gyűjteményét. Az egyesített könyvtárak későbbi látványos fejlődését Szabó Károly fáradhatatlan tevékenysége alapozta meg, a jeles történészt és bibliográfust 1872 októberében nevezték ki az intézmény élére, amelyet nagy lelkesedéssel és szakértelemmel vezetett egészen az 1890-ben bekövetkezett haláláig.

Könyvtárunk első otthona az egykori jezsuita kollégium Király utcai szárnyának földszintjén volt, tizenegy bolthajtásos, sötét teremben, amelyek az után szabadultak fel, hogy a főkormányszéki levéltár Budapestre költözött. A korabeli bútorleltár tanúsága szerint a felszerelés nagyrészt a guberniális bútorzatból került ki, amelyhez negyven darab, tölgyfaszínűre lakkozott könyvállvány járult. Valamennyi állvány B. Bak Lajos, a jeles kolozsvári műbútorasztalos műhelyében készült, akárcsak a három, sárgára festett újságtartó állvány. A fából készült székeket az olvasóknak tartották fenn, így a könyvtárosoknak csupán néhány nádszék maradt. A dolgozószobákat és olvasótermeket fával fűtötték, a raktárak viszont fűtetlenek voltak. Az állomány gyors növekedése miatt Szabó Károly igazgató már 1888-ban hangsúlyozta azt, hogy szükséges volna emeltetni egy önálló könyvtárépületet. Azzal érvelt, hogy az intézmény megfelelő használata „csak egy új, egyenesen könyvtárnak tervezett s e célra berendezendő épület felállításával lesz megvalósítható”3, ám a gondolatai visszhangtalanok maradtak.

Szabó Károly halálát követően Ferenczi Zoltán (1857–1927) irodalomtörténész vette át a könyvtár vezetését, az ő igazgatása alatta zajlott le az intézmény első költözködése. 1895-ben a könyvtár az egyetem központi épületének újonnan elkészült keleti szárnyának első emeletére költözött, néhány, eredetileg tanteremnek és irodának tervezett szobába, ugyanis az egyetem építési tervében egyáltalán nem szerepelt a könyvtár elhelyezése. Emiatt az olvasóterem egyszersmind ruhatárul is szolgált, a könyvraktár nem volt összekapcsolva a könyvfeldolgozó helyiséggel, ráadásul az épületszárny fűtőhelyiségét a könyvtár alatt helyezték el, a világításra szolgáló gáz fővezetékével együtt.

Erdélyi Pál, a könyvtárépület megálmodója

Az új épület évtizedes álmát végül Erdélyi Pál (1864–1936) irodalomtörténész valósította meg, aki 1900 és 1919 között vezette könyvtárunkat. 1864. április 14-én született Sárospatakon, édesapja Erdélyi János népdalgyűjtő, költő, filozófus, a híres pataki kollégium professzora és könyvtárosa volt, édesanyja, Csorba Ilona csallóközi középbirtokos családból származott. Tanulmányait a komáromi bencés gimnáziumban kezdte meg, majd a budai II. kerületi főgimnáziumban érettségizett. 1882 és 1886 között a pesti egyetem hallgatója volt magyar–latin szakon, 1886 júliusától pedig a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában dolgozott gyakornoki beosztásban. 1896-ban megbízták a könyvtár kézirattárának vezetésével, majd egy tíz hónapos angliai tanulmányutat követően 1898-ban ő képviselhette Magyarországot a Londonban tartott II. Nemzetközi Könyvtártani Kongresszuson. A szigetországban tett látogatásai során részletekbe menően tanulmányozta az angolszász közkönyvtári mozgalom jellemzőit és megvalósításait, valamint a The British Library sajátos ügymenetét4, hazatérte után pedig gyakran hangsúlyozta az angol és amerikai könyvtári újítások előnyeit az immár elavult és költséges kontinentális módszerekkel szemben. Ám a megcsontosodott budapesti viszonyok között nem ültethette gyakorlatba az általa oly alaposan elsajátított nyugati vívmányokat, aminek következtében 1900 nyarán eltávozott a fővárosból, és megpályázta a kolozsvári könyvtárigazgatói állást, a tisztséget 1919 januárjáig töltötte be. 1911 és 1919 között a kolozsvári egyetemen a magyar irodalomtörténet magántanára volt, továbbá ugyanabban az időszakban az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára is.

Kolozsváron a legnagyobb kihívást az immár több mint 200 ezer kötetet számláló állomány megfelelő elhelyezése jelentette, főleg hogy nem egy, hanem két könyvtárnak, az egyeteminek és a múzeuminak kellett méltó hajlékot biztosítania. A krónikus helyhiány miatt 1903-ban még az újonnan vásárolt kétágú létrát sem tudták felállítani, aminek következtében kicserélték két egyágúra. Erdélyi Pál utólag igen érzékletesen ábrázolta a korabeli állapotokat, amikor a könyvtár még az egyetem főépületében szorongott: „A hivatalos helyiségek és előadótermek számára készült első emeletet, hogy így mondjuk, közigazgatásilag megtették könyvraktárnak. Az épület szerencsére kibírta a tréfát. Szekrény, szekrény mellett, egyben-egyben 10-14 polc, s ezek mindenikén átlagban két sor, igen gyakran és később három-négy sor könyv volt begyömöszölve. Tanáraink dolgozószobája egy legömbölyitett sarkú, régi guberniális asztal volt, hallgatóink öt puhafa asztal mellett szorongtak 40 széken, a könyvtári személyzet pedig egy közepes szobában dolgozott, melyet a tanárok dolgozóasztalával és a katalógussal osztottak meg. A könyvtár 754.41 m² területén szorongott minden, könyv, olvasó, könyvtáros és a belső könyvtári élet. Folyosóink a fal mellett és a középen végig voltak rakva állványokkal. Mikor azután már így sem fértünk, egy új szobát és egy darab folyosót csatoltunk hozzá, később az alagsorban, utóbb magánházakban helyezkedtünk el, úgy, ahogyan éppen lehetett s legvégül az épület folyosóin és más férő helyein ládát-ládára halmozva – vártuk a megváltást.”5

Építés közben, 1906-ban

A könyvtár áldatlan helyzete az Országgyűlésben is szóba került, ahol főként az erdélyi származású képviselők lobbiztak a gyűjtemények méltó elhelyezésének érdekében. Török Bertalan nagyenyedi képviselő fölszólalásában kiemelte, hogy a kolozsvári könyvtárnak továbbra sincs megfelelő épülete, és hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület érem- és régiségtára is egészen szűk helyiségben szorong, holott egyike a legértékesebb hazai gyűjteményeknek: „De hát nálunk mindent az államnak kell előteremtenie; nálunk ritkaságszámba megy, ha valaki egy egyszerű népiskolát alapít, mert nálunk nincsenek amerikai gondolkozású Crőzusok, akik milliókat hagyományoznak főiskolák, egyetemek létesítésére, nincsenek Cecil Rhodes-ok, akik a testben és lélekben egyaránt hatalmas ifjúság számára tesznek hatalmas alapítványokat.”6 Erdélyi Pál pedig azon államtitkárok és minisztériumi tanácsosok segítségére apellált, akik már korábban is támogattak kolozsvári egyetemi intézményeket, kihangsúlyozva, hogy a sajátos erdélyi viszonyok miatt egy monumentális könyvtárépület emelése nemcsak kulturális, hanem nemzetpolitikai szükséglet is.

A „megváltás” végül 1903-ban jött el, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium jóváhagyott 400 ezer koronát telekvásárlásra, illetve az építés első szakaszára. Viszont a közbejött gazdasági gondok miatt az összeget csakhamar a felére szándékozták csökkenteni. Emiatt Erdélyinek újabb nehézségei támadtak, mint ahogyan K. Lippich Elek műkritikusnak írt leveléből is kiviláglik: „Pestről nem jó szelek fújnak… Még az építésre felvett 200.000 koronát is törölni akarják. Igen nagy nyugtalanságban élek. Mi lesz velünk, ha ez csakugyan bekövetkezik, csak a jó Isten tudja. Ha két éven belül nem lesz új könyvtári épület, bezárom a boltot. Mert már meg sem tudok mozdulni.”7 Így hát nyomban megvásárolták a Szent György (ma Lucian Blaga) tér és a Mikó (ma Clinicilor) utca között elhelyezkedő, ún. Csiky–Tamási-féle, 7317 m²-es saroktelket. A történelmi városfalakon kívüli tér a 19. században alakult ki, kapcsolódási pontot képezve a belváros és az újabb építkezések között. Az I. Ferenc József által adományozott Szent György-szobor 1904-es felállítása jelentősen felértékelte a teret, meghatározva annak fejlődését.

A telekvásárlást követően Erdélyi Pál részletes tervet dolgozott ki az új épületre vonatkozóan, amelyben összefoglalta a funkcionális könyvtárépítészet napjainkban is érvényes alapelveit: „A könyvtárt építőnek legelőször azzal kell tisztába lennie, hogy épületét a saját könyvtára egyénisége szerint kell terveznie. Az épületnek alkalmazkodnia kell a könyvtárhoz, melynek elhelyezésére fog szolgálni, a közönséghez, melyet magába fogad, a rendeltetéséhez, melyre hivatva van, a helyi viszonyokhoz, melyeket nem mellőzhet. Általános mérték, típus nincs a könyvtárépítésben, csak a részletek, az építkezés egyes elemei. Könyvtárak építésében, éppen mert nem tipikus épület, a könyvtári szakember szava az egyedüli illetékes szó. Minden könyvtárt legjobban ismer az, aki benne dolgozik.”8

Következésképpen a könyvtárépítészet titka a könyvtáros és az építész közötti méltányos munkamegosztásban rejlik, amely a korszerű épületek megvalósításának az előfeltétele: „Milyen legyen hát a modern könyvtári épület? Első, hogy csak könyvtár legyen benne. A második, hogy alkalmazkodjék a maga intézetéhez. Mint demokratikus intézmény, ne keressen magának ősöket, hanem legyen egyéni és saját céljait szolgáló. A harmadik, hogy a modern szolgálatra mindenben képesítve kell legyen. Az építkezés súlya az olvasótermekre essék, mert a modern könyvtár életében ez a legjelentékenyebb szerv. A könyvtár építési törvénye a tűz és más károk elleni föltétlen biztonság. A hivatalos helyiségeké viszont, hogy egymásból folyjanak. A könyv, amint bejön, egyenesen járja meg az útját bennük. Az új könyvtári épület típusa véleményem szerint az lesz, amelyik a részek önállósítása mellett az egészbe harmóniát tud adni.”

Hasonló álláspontot képviselt Erdélyi Pál helyettese, Gyalui Farkas (1866–1952) aligazgató is, aki Ausztria, Németország, Franciaország, Anglia, Belgium, Hollandia és Svájc könyvtárainak helyszíni tanulmányozása után a magyarországi könyvtárépítészet korszerűsítését szorgalmazta: „Nem szabad megtörténnie annak, hogy Magyarországon ezután olyan könyvtár-épületet emeljenek, mely ne feleljen meg teljesen a modern igényeknek. A könyvtári tudomány ez újabb ágára nagy figyelemmel kell lennünk s folytonosan figyelemmel kell kisérnünk.”9 Erdélyi és Gyalui figyelme még a rövidzárlatra is kiterjedt, mint a modern könyvtárépület legfőbb veszedelmére, kérésükre a helyi közegészségügyi intézetben is bemutatták pusztító hatását és elkerülésének módozatát.

Egykori raktárterem

Az első tervpályázat

Mivel az Erdélyi által kidolgozott tervezési program nem szorult sem javításra, sem pedig kiegészítésre, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium már 1904 áprilisában meghirdette a pályázatot, a bírálóbizottság élére pedig Tóth Lajost, a minisztérium egyetemi ügyekért felelős osztályvezetőjét nevezték ki. A bizottságban három építészprofesszor (Alpár Ignác, Hauszmann Alajos és Pecz Samu), két könyvtárigazgató (Ferenczi Zoltán és Erdélyi Pál), valamint a kolozsvári egyetem rektora, Apáthy István kapott helyett. A minisztérium szakított a több évtizedes hagyománnyal, és jeligés zárt pályázat helyett nyilvános pályázatot hirdetett. A kiírás csak a monumentalitást és a rendeltetést kifejező, „nemes” formálást követelte meg a pályázóktól, a légköbméterenkénti alapár pedig 20 korona volt. A tervezési program a főépületet kétemeletesnek, a raktári teret 8-9 félemeletesnek írta elő, körülbelül 10 ezer m² padlótérrel.

A pályázatra kilenc tervrajz érkezett, szerzőik a kor kiemelkedő műépítészei közül kerültek ki: Bobula János, Kesselbauer Ágoston, Komor Marcell és Jakab Dezső, Láng Adolf, Lechner Jenő és Varga László, Korb Flóris és Giergl Kálmán, Sebestyén Artúr, Orth Ambrus és Somló Emil, Villányi József és Hajós Alfréd. A bizottság javaslatára Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter az első díjjal Orth Ambrus és Somló Emil, a második díjjal Korb Flóris és Giergl Kálmán, a harmadik díjjal pedig Sebestyén Artúr tervrajzát jutalmazta. Ezenkívül Láng Adolf, valamint Villányi József és Hajós Alfréd terveit is megvásárolták.

Ám az első díjas építészpáros mindkét tagja szorosan kötődött a zsűritag Alpár Ignáchoz – Orth Ambrus a sógora, Somló Emil pedig tervezőirodai alkalmazottja volt –, aminek következtében Bobula János kiteregette az ügyet a sajtóban: „Úgy látszik, fátuma a magyar pályázatoknak, hogy közülök még a legideálisabbak, még az absolut correctségüek sem folyhatnak le normálisan, rendesen és közmegnyugvásra. A miniszter pedig, a ki telve a legtisztább és legnemesebb intenciókkal iniciálta e pályázatot, bizonyára kedvetlenül – és tegyük hozzá, teljes joggal kedvetlenül constatálja azt, hogy még nem érett a magyar arhitektusi kar arra, hogy ideális pályázatokban részt vegyen – sem mint biráló, sem mint pályázó.”10 A kilenc pályázó közül négyen Alpár Ignác stílusát másolták – a legkirívóbb Orth és Somló tervrajza volt, mely igencsak emlékeztet Alpár egyik legsikerültebb alkotására, a Magyar Nemzeti Bank palotájára –, hárman saját stílusukkal szálltak versenybe, ketten pedig klasszikus stílusban dolgozták ki tervrajzaikat.11

A második pályázati forduló

A bizottság végül úgy döntött, hogy a díjazottak könyvtárosi irányítással átdolgozva véglegesítsék terveiket. A minisztérium viszont időközben közölte, hogy költségvetési megszorítások miatt a fedezetet tíz százalékkal csökkenteni kell. A bizottság által előírt feltételeket csak Korb Flóris és Giergl (Györgyi) Kálmán fogadta el, így 1904 őszén őket bízták meg a végleges tervek elkészítésével, amelyeket a bizottság 1904. december 4-én hagyott jóvá.

A könyvtár a Házsongárd felől az 1910-es években

A nyertes építészpáros mindkét tagja Berlinben tanult – Korb a Bauakademie-n, Giergl pedig a Kunstakademie-n –, hazatérésüket követően pedig olyan jelentős épületek tervrajzait készítették el közösen, mint a budapesti Zeneakadémia, a New York-palota, a Klotild-paloták, valamint a kolozsvári egyetemi klinikák épületegyüttese.

Fontos kiemelni, hogy Korb Flóris javaslatára a könyvraktárt vasbetonszerkezettel tervezték, így az egyetemi könyvtár palotája lett a második kolozsvári vasbetonépület a Nemzeti Színház után. A főépület azzal is hatásosabbá vált, hogy kívülről nézve nem látunk kapcsolatot a gyárszerűen kiképzett raktári résszel, amelyet a helyi sajtó már 1907-ben „vasépületnek” nevezett. Ugyanakkor Korb azt is javasolta, hogy a monumentalitás minél olcsóbb megvalósításának érdekében a párkányok és oszlopok terméskőből, a falmezők pedig klinkertégla burkolatból készüljenek.12 A rendkívül időtálló és színtartó klinkert meszelés és szigetelés helyett is használták, ilyen téglaborítást láthatunk a kolozsvári egyetem főépületén is.

Az eredeti tervrajzokban ötszobás igazgatói lakás is szerepelt, amelyről viszont Erdélyi Pál lemondott, hogy minél több pénz maradjon a könyvtár berendezésére. Erdélyi javaslatára került le a földszintre az eredetileg első emeletre tervezett nagy olvasóterem is, és épült meg az a zárt folyosó, amely a főépületet a raktárral köti össze.

Az évek során többször felmerült, hogy könyvtárunk a bázeli épület másolata lenne, ám a kolozsvári könyvesház nem tekinthető a bázeli utánzatának. Egyrészt jóval nagyobb, mint a svájci épület, amelynek építési össz­költsége csak mintegy negyven százaléka volt a kolozsváriénak.13 Az pedig, hogy az ingatlan elhelyezése hasonlóságot mutatott a bázeli könyvtáréval a kolozsvárihoz hasonló saroktelkeknél, a tervezésnél önmagától adódott. A második pályázati forduló során a tervezés annyira megváltozott, hogy a kolozsvári épület csaknem minden hasonlóságát elvesztette a kezdetben mintául szolgáló bázeli egyetemi könyvtár épületével, amely a korabeli Európa egyik legkorszerűbb könyvtárának számított, és amelyet Erdélyi is többször meglátogatott.

Építés és berendezés

Az építési engedély 1906. március 5-én érkezett meg a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól, rövidesen pedig felállították az építési bizottságot is, amelynek elnöke Tóth Lajos volt, tagjai pedig Erdélyi Pál, Apáthy István, Farkas Gyula, Moldován Gergely, Lőte József, Szabó Dénes, Schilling Lajos és Szamosi János professzorok. A bizottság javaslata alapján az építésvezetői tisztséget Kappéter Géza budapesti építészre, Korb Flóris unokaöccsére bízták.

Az építésre vonatkozó árlejtést március 23-án hirdette meg Apponyi Albert kultuszminiszter, hangsúlyozva, hogy kizárólag „hazai anyagok és felszerelések szállíthatók”. Az általános kivitelezési munkálatra Reményik Károly kolozsvári építész, valamint Hauszmann Alajos építészprofesszor unokatestvére, Hauszmann Sándor budapesti építőmester jelentkezett. Az építési bizottság a jeles kolozsvári mérnök mellett döntött, aki az egyetem központi épületénél és az egyetemi klinikáknál is bizonyságát adta kimagasló tehetségének. A Hennebique-féle vasbeton szerkezeteket és a rabichálókat – fémhálóval megerősített gipszvakolatok – a budapesti Wayss állította elő, a hengerelt vasmunkákat pedig a szintén budapesti Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár Rt. kivitelezte. A padlózatot a Doloment Magyar Hézagmentes Padlógyár, a felvonókat a Wertheim és Társa, a palatetőt pedig az Eternit Művek készítette. A kőfaragó munkára a kolozsvári Reimann Károly és Nagy János, a földmunkára Reisinger József, a lakatosmunkára B. Bak Sándor, a bádogosra Janisch János, a szobafestésre Kurbel József, a burkolásra pedig Cristofoli Vince cementárugyáros ajánlatát fogadták el. A villamosvezeték, vészjelző, villámhárító és telefon felszerelését a Szalay és Deutsch, a víz- és gázvezeték szerelését, valamint a csatornázást a kolozsvári Törs és Ormai, míg a központi fűtést a budapesti Knuth Károly-féle vállalatra bízták. A bútorzatot a kolozsvári Hevesi József és ifj. B. Bak Lajos műbútorasztalosok, az üvegezést és üvegfestést pedig a szintén helybeli Hunvald Lipót üveg- és porcelán-nagykereskedő készítette el – az árlejtésen Róth Miksa, a jeles üveg- és mozaikművész is részt vett; árajánlata több mint ötven százalékkal haladta meg Hunvald ajánlatát.

A nagy olvasóterem az 1910-es években

A munkálatok 1906. június 15-én kezdődtek, és rendkívül gyors ütemben haladtak. Az építőtelepen tizenkét éves gyermekek is dolgoztak, akik a napi tíz órás munkáért heti egy koronát kaptak, amiért egy négykilós kenyeret vásárolhattak.14 1907 januárjában az építési bizottság örömmel vehette tudomásul, hogy elérték a földszinti padlóvonalat. Apponyi Albert márciusi látogatása során az állványok között tartott fogadóórát, amely alkalomból az igazgató a könyvtár ifjú alkalmazottait is bemutatta, vagyis Ferenczi Miklóst, Kelemen Lajost, Persián Kálmánt és Valentiny Antalt. Erdélyi Pálnak az építés közben mindenen rajta volt a szeme, gyakran az állványokra is felment, hogy személyesen is ellenőrizhesse a falazás és a szerelés menetét, továbbá a berendezési tárgyakat készítő kolozsvári és budapesti műhelyeket is felkereste. A bizottsági üléseken kiharcolta, hogy a raktár az előirányzott, fából készült ablakszerkezetek helyett tűzbiztos vasszerkezetet kapjon, a fűtőberendezés az akkori legmodernebb kazánokkal szereltessék fel, a könyvkötészetbe pedig korszerű gépek sora vásároltassék. Még az olvasóasztalokon elhelyezendő tintatartók kiválasztására is gondot fordított, megállapítva pontos méretüket és típusukat.

A megfeszített munkatempónak köszönhetően 1907 őszén az épület már tető alatt volt. Az új épületbe 1908. július 1-én kezdtek átköltözni, ennek biztosítása érdekében Erdélyi négy „megbízható” honvédet kért a helyi alakulattól.15 A régi bútorzat egy részét továbbra is használták átalakított formában, más részét pedig szétosztották az egyetem különböző intézetei között. Fél évvel később, 1909. január 15-én már az új helyén volt az állomány, amely 9,25 kilométernyi polcmétert foglalt el. Ekkor adták át a régi helyiségeket is az arra már türelmetlenül várakozó Növénytani Intézetnek.

A költözés és berendezkedés fárasztó munkájának gyors és hibátlan lefolyása csak úgy történhetett meg, hogy a könyvtárosok ez idő alatt a szabadságukat sem vették ki, a különmunkáért járó összegeket pedig az épület bútorozására adományozták. Áldozatkészségüket az igazgató éves jelentésében is elismerte: „Önző korunkban a könyvtárosok hozzáállása különösképpen dicséretre méltó.” Ám az egyetemi tanács nem méltányolta erőfeszítéseiket, még a jutalmazásukra vonatkozó, Erdélyi által összeállított előterjesztést is elutasította, mint ahogyan Ferenczi Miklós nagybátyjához, Ferenczi Zoltánhoz írt levelében is olvasható: „Egyetemünk bölcs és nagytekintetű tanácsa jónak látta akkor, mikor arról volt szó, hogy köszönetet mondjanak a könyvtár tisztviselőinek túlfeszített, önzetlen munkájukért, arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak kötelességünket teljesítettük. Legjobb a dologban az, hogy ez éppen a jogi kari dékán javaslatára történt, ki kötelességteljesítésért néhány tízezer koronát tett zsebre a múlt évben.”16

Az ünnepélyes átadást megelőzően az Építési Bizottságban összegezték a tervezési és kivitelezési költségeket, amelyek 1909 végéig a következőképpen alakultak, osztrák–magyar koronában és fillérben megadva:

 

Telekár és átíratás

442 193 korona

Tervpályázati kiadások

10 177 korona

Adminisztratív kiadások

41 467 korona és 89 fillér

Építési költségek

1 089 143 korona és 77 fillér

Berendezési költségek

394 440 korona és 48 fillér

Összesen

1 977 422 korona és 14 fillér

 

 

Az utólagos berendezési és beszerzési költségekkel a fenti összeg 1913-ra már 2 338 287 koronára és 69 fillérre emelkedett. Az építészi tiszteletdíjat 43 318 koronában és 18 fillérben állapították meg a bútorzati tervezések beszámításával.

A lakhatósági engedélyt 1908. december 15-én bocsájtotta ki Kolozsvár Város Tanácsa, december 23-án pedig megnyitották az olvasótermeket, ezeket 1909. február 8-án a helyi sajtó képviselőinek is bemutatták. A könyvtárat 1909. május 18-án avatták fel ünnepélyesen Apponyi Albert jelenlétében, aki hangsúlyozta, hogy örömmel és jóleső érzéssel jött el ennek az országos jelentőségű intézménynek a felavatására, amelynek jó hírét már Pesten is hallotta: „Tény, hogy külföldön sokkal több a kulturális intézmény, mert sokkal többet képesek erre áldozni. Nálunk mindenesetre szaporítani kell a kulturális várakat, azonban hogy erre képesek legyünk, elsősorban az szükséges, hogy a nemzet gazdaságilag megerősíttessék.”17 Ezután Erdélyi Pál kalauzolásával végigjárta a könyvtár épületét, a pincétől a padlásig.

A könyvtár úgynevezett cottage-rendszerben épült, azaz a különféle rendeltetésű könyvtári helyiségek – vagyis az olvasói, feldolgozói és tárolási terek – egybecsoportosulnak, és csak átjárókkal kapcsolódnak egymáshoz. Az így önállósuló részek az épület belső tagolását és elrendezését is megkönnyítik. A fényviszonyoknak megfelelő tájolásra és az ablakok elhelyezésére is nagy figyelmet fordítottak. Az épület elrendezésének köszönhetően könyvtárunknak minden egyes része közvetlen megvilágításban részesül, így Erdélyi Pál szavaival élve az épületnek „egyetlen homályos zuga sincs”.

A kétemeletes, sarokbejáratú főépület a két szárnya közé épült olvasótermet és tartozékait az utca zajától kellőképpen elzárja, szecessziós motívumokkal díszített homlokzata pedig népi varrottasra emlékeztet, ugyanis a költségvetési megszorítások következtében az eredeti tervek neobarokk elemeit szecessziós díszítőelemekkel cserélték fel. A Mikó (ma Clinicilor) utcára néző szárny földszintjén az Erdélyi Múzeum-Egyesület ülésterme és az igazgatás helyiségei kaptak helyet, amelyek a folyóiratok termén keresztül kapcsolódtak a középső építményhez, ezt viszont a hírlapok terme kapcsolta össze a keleti szárnyban elhelyezett irodákkal. A központi fekvésű, földszinti nagy olvasóterembe a felhasználók a katalógustermen keresztül juthattak be, ahol Gyalui Farkas javaslatára újszerű, a helyi sajtó által „ördöngös szerkezeteknek” titulált fiókos kartotékszekrényeket helyeztek el. Az első emeleten a rögzített székekkel berendezett előadóteremtől jobbra meg balra lévő termeket a térképek, kéziratok, albumok, ősnyomtatványok és régi magyar könyvek elhelyezésére jelölték ki. A második emeletet pedig az egy kiállítóterem és fényképezőműhely kivételével az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltára foglalta el.

Mivel senkit sem szabad visszautasítani egy nyilvános könyvtártól, ezért gondoskodtak egy különálló és az alagsorban berendezett népkönyvtár felállításáról is. Ily módon a város valamennyi társadalmi rétege használhatta az intézményt.

A szintén elkülönített kilencemeletes raktárépület a modern könyvtárépítészet egyik remeke. A klinkertéglával burkolt repozitórium 45 méter hosszúságú termein karcsú vasbeton oszlopok sorakoznak fel, arányosan elosztva a könyvek százezreinek súlyát. Az épület földszintjén és két emeletén építettek két-két félemeletet, a jobb megvilágítás érdekében a raktári termeket vízszintesen kettéosztja egy vassínhálózatra fektetett belga drótüveg mennyezet. A raktárt hosszában három rekeszre osztották, amelyeket tömör ajtók választanak el egymástól, így tűz esetén mindig csak egy cella anyaga foroghat veszélyben. A rendszer a tengerjáró hajókba épített vízzáró rekeszekre emlékeztet, amelyek a hajótest sérülése esetén is biztosítják az úszóképességet.

Az Erdélyi Pál által tervezett könyvállványok. Képek: Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Különgyűjteményi Osztálya Fotótára

A könyvraktár érdekessége Erdélyi Pál nagy fontosságú találmánya, a nyolc mozgatható könyvespolcot tartalmazó állvány, amely tizenhat százalékos helymegtakarítást eredményezett, és amelynek ihlető forrását a strasbourgi egyetemi könyvtárban alkalmazott állványrendszer képezte. A nyitott polcok könnyen átállíthatók és áthelyezhetők anélkül, hogy a könyveket ki kellene venni belőlük. A Dr. Erdélyi Pál-féle vasállványok néven szabadalmaztatott ötletes rendszert számos könyvtárban alkalmazták, például a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában, a budapesti Műegyetem könyvtárában, a miskolci katolikus főgimnázium könyvtárában vagy a kecskeméti városi könyvtárban is. A polcrendszer legszemléletesebb leírását Gyalui Farkas nyújtotta: „Legjobban illusztrálható e rendszer, ha egy vasúti kocsira gondol az olvasó, melyben egy folyosó vonul végig. A folyosóra derékszögbe állítva, nyílnak a fülkék. Mindenik fülkében a két béllelt pad helyére egy akkora [nyitott] könyvszekrény képzelendő, a mekkorát felnyújtott karral még el lehet érni.”18 Erdélyi modernista felfogása nem okozott osztatlan lelkesedést kollégái körében, többen hiányolták a megszokott díszítő motívumokat, Kelemen Lajos például úgy jellemezte az állványt, hogy „célszerű, de nem szép”.19

Ám nemcsak a raktár, hanem a háromhajós bazilikára emlékeztető nagy olvasóterem födéme is vasbetonból épült. Az impozáns terem kétoldali felső világítása pedig „nyugodt, egyenletes fényt ad, melynek semmi zavaró csilláma sincs, és mert minden oldalról egyenletes világításnak van kitéve, árnyékot semmi sem vet. Északra néz, bár egy kis nyugati hajlással, tehát élesebb fényt csak reggel és napszálltakor kap, különben állandóan egyenletes, és ragyogás vagy csillogás nélküli közvetlen fény világít be.”20 Este a termet villamos ívlámpák és az asztalokon elhelyezett izzólámpák világították meg. Minden olvasónak 120 cm széles és 80 cm mély asztal állt rendelkezésére, és minden asztalon írómappát, süllyesztett tintatartót, tolltartót, valamint szabadon állítható olvasótámlát helyeztek el.

A ma is használatos olvasóasztalok többségének jobb szélét a zongorafedelekhez hasonlóan kivágták, így az olvasónak nem kell görnyedeznie az asztal fölött, a kivágások elé állított székek elhelyezésével pedig körülbelül 60 cm távolság nyerhető, ami jelentős helymegtakarítást jelent. Az átadást követően megnövekedett olvasóforgalom alaposan rácáfolt azokra a korábbi véleményekre, melyek szerint Kolozsváron nem lesz elég olvasó az egyetemi könyvtár hatalmasra tervezett termeinek.

A forgalmi és hivatalos helyiségeket házi telefon kapcsolta össze, a raktárt pedig páternoszter típusú könyv­emelőgéppel, valamint teherlifttel szerelték fel. A korabeli könyvtárépítészet valamennyi vívmányát felhasználták, aminek köszönhetően a kolozsvári egyetemi könyvtár a korabeli Magyarország legmodernebb könyvtárává vált. A munkálatok befejezte után I. Ferenc József udvari tanácsosi címet adományozott Erdélyi Pálnak, aki viszont nem ment el az audienciára, emlékezve édesapja 1849-es meghurcoltatására.21

A költségvetési megszorítások következtében Erdélyi lemondott az első emeleti három olvasóteremről, amelyeket végül 1929 és 1934 között építettek fel, az eredeti tervrajzok fölhasználásával és a kolozsvári Bohățiel és Devecseri cég kivitelezésében. A Moll Elemér által kidolgozott tervrajz teljes mértékben tiszteletben tartotta Korb és Erdélyi koncepcióját, így a termek harmonikusan belesimulnak az épületbe. Utólag, 1959 és 1961 között egy új könyvesházat emeltek a régi raktár mintájára, amelynek a tervezője Sóvágó János kolozsvári mérnök volt.

Jelenleg egy hatalmas szabadpolcos raktár építése zajlik, amelynek berendezése számos utalást fog tartalmazni az 1909-ben felavatott palotára, így kifejezve tiszteletünket elődeink emléke előtt.

Jegyzetek

1 S. Csengery Ilona: A kolozsvári egyetemi könyvtár. Magyar Könyvszemle, 1942/3. 252.

2 Mikonya György: Az európai egyetemek története (1700–1945). ELTE TÓK, Bp., 2017. 310.

3 Idézi György Lajos: Az erdélyi könyvtárügy és a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár. Kolozsvár, 1941. 23.

4 Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ, Kézirattár (a továbbiakban: MTA KIK Kézirattára), Ms. 10.452. Nyíreő István: Erdélyi Pál, a legnagyobb magyar könyvtáros életküzdeleme. Budapest, 1963. 22.

5 Erdélyi Pál: Jelentés a könyvtárról. In: Az Erdélyi-Múzeum Egyesület Évkönyve az 1910. évre, Kolozsvár, 1911. 13.

6 A kolozsvári egyetem. Török Bertalan beszéde a Képviselőház április 19-iki ülésén. Magyar Polgár, 1902. április 21.

7 Országos Széchényi Könyvtár Levelestára. Erdélyi Pál levele K. Lippich Elekhez, Kolozsvár, 1903. november 21.

8 Erdélyi Pál. A modern könyvtár építésének alapja. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa 1904–1905. évi jelentése, Budapest, 1906. 32.

9 Uo.

10 Gyalui Farkas: Külföldi könyvtárakról. Kolozsvár, 1900, XIII.

11 Bobula János: A Kolozsvári Egyetemi Könyvtár tervpályázata. Budapesti Építészeti Szemle, 1904/15. 1.

12 Székely Márton: Építészeti pályázatok Magyarországon 1891–1918 között. Doktori értekezés. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszék, 2019. 75–76. https://repozitorium.omikk.bme.hu/bitstream/handle/10890/13374/ertekeze…

13 A Kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár irattára (a továbbiakban: KEK irattára), 5/1905 sz. irat.

14 Nyíreő István: Erdélyi Pál, a legnagyobb magyar könyvtáros… 61.

15 Asztalos Lajos: Kolozsvár. Helytörténeti adattár. Polis, Kolozsvár, 2004. 601.

16 MTA KIK Kézirattára, Ms. 326/530. Ferenczi Miklós levele Ferenczi Zoltánhoz, 1909. szeptember 6–7.

17 Apponyi Albert gróf Kolozsvárott. Magyarország, 1909. május 19.

18 Gyalui Farkas: A könyvtári tudományok célja és feladata Magyarországon. Kolozsvár, 1903. 13.

19 Kelemen Lajos: Napló, I. kötet. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2017. 333.

20 Erdélyi Pál, A Kolozsvári Egyetemi Könyvtár, Uránia, 1912/2, 54.

21 T. Erdélyi Ilona, „Nevem kiküzdém a homályból s átaladám maradékaimnak”. Négy nemzedék a tudomány szolgálatában, Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2020, 33.

Új hozzászólás