Mesevásár, ügyességi játék, kézműves sarok, szabadtéri zenés foglalkozás, gyermekkoncert és gyermekelőadás is várja a kilátogatókat.
A marosvásárhelyi Stúdió Színház heti műsora
A marosvásárhelyi Stúdió Színház négy előadást tart február 24. és március 3. között. Az Árvácska című előadás február 24-én, a Tűzoltó február 27-én, a Parasztopera 28-án és a Johanna című előadás március 3-án lesz.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri bábszínész osztálya február 24-én, pénteken 19 órától adja elő a Levél utcai Stúdió 2-ben Árvácska című, felnőtteknek szóló előadását Vidovszky György rendezésében.
Az Árvácska Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján készült. „Az Árvácskát hosszú időkön keresztül egy szociografikus, helyenként naturalista műnek értelmezték. Valójában nem az: egy költői szerkezettel megírt műről van szó. A színházi adaptációban ezt a részét erősítjük fel, nem a regény cselekményt állítjuk színpadra. A stilizáltság, a báb használata több asszociációt enged meg a nézőnek, közelebb viszi a lényeghez. Fontosnak tartom olyan figurák életéről beszélni, akikről amúgy nem szólnak előadások. Ezek az emberek áldozatai, nem főszereplői saját történetüknek”, mondja Vidovszky György az előadásról, amelyben másodéves magiszteri bábművész szakos hallgatók játszanak: Bíró Eszter, Stekbauer-Hanzi Réka, Nagy Tímea, Tőrös Szilvia, Vén Evelin; osztályvezető tanáruk Máthé Rozália. Hegedűn játszik Kiss Vivien m.v.; zene: Pap Gábor; látvány: Mátravölgyi Ákos; zenei vezető: Strausz Imre-István. A rendező asszisztenseként, dramaturgiai konzulensként közreműködött Berecz Boglárka másodéves rendező szakos-, valamint Kósa-Szigety Zsófia, másodéves teatrológia szakos hallgató. Az előadás megtekintése 16 éven felül ajánlott.
Február 27-én, hétfőn 19 órától Mohácsi János rendezésében a Tűzoltó című előadást láthatják az érdeklődők a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem főépületének 30-as termében.
A kistermi komédia Szép Ernő Tűzoltója nyomán született, amelyben a férfi-nő kapcsolatok mindig konfliktusokkal terhelt volta, a végletes érzelmek humoros tükrében köszön vissza. Az emberi természetet, bűnöket és léhaságokat kifigurázó szkeccsben Karsai Dóra és Tamás Csanád, elsőéves magiszteri színész szakos hallgatók játszanak. A látványtervet Balázs-Bécsi Anna, Égei Emília, Olti Angyalka, Pál Alexandra, Váradi Tímea készítette, mindannyian a másodéves látványtervező osztály hallgatói. Segédrendező Ricz Ármin, elsőéves magiszteri rendező szakos hallgató, valamint zenei vezető Kovács Márton. Az előadás hossza negyven perc, és tizenhat éven felülieknek ajánlott.
Február 28-án, kedden 19 órától a Stúdió Színházban adja elő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztálya Parasztopera című előadását Mohácsi János rendezésében.
Pintér Béla Parasztoperája görög tragédiát idéző balladisztikus történet, népdalokból ihletett zenével, szenvedéllyel és humorral játszik az emberi lélek húrjain, egy ízig-vérig Mohácsi-előadásban, hozzáadott csendekkel, színészi játékokkal, kórussal, hatalmas szereposztással és sírva-nevetéssel.
Szereplők: Boros Bence/Nagy László, Göllner Boróka, Németh Kristóf, Pánczél Lilla, Renczés Viktória, Szabó Fruzsina, Radu Enrik, Varsányi Szabolcs/Molnár Gergely, Vlasich Máté színész szakos hallgatók. Az énekkar szintén a Művészeti Egyetem hallgatóiból áll: Bajkó Edina Klára, Berencsy Martin, Csorba Kristóf, Kitay Levent, Drunek Sára, Elek Ágota, Erőss Noémi, Hajas Krisztián, Kernetzky Hanna, Jankovics Katalin, Pósa Fruzsina, Mihály János, Nagy Tímea, Sipos Áron, Stoian Antonia, Szentmártoni Júlia. A Művészeti Egyetem tanára, Strausz Imre-István által vezetett zenekart Fazakas Attila, Fülöp Alajos, Kostyák Márton, Major Zalán alkotja, az előadás díszlet-jelmezét a másodéves látványtervező osztály hallgatói, Balázs-Bécsi Anna, Égei Emília, Olti Angyalka, Pál Alexandra, Váradi Tímea készítették. A próbafolyamat zenei vezetője és koreográfusa Kovács Márton, Mohácsi János állandó munkatársa, segédkoreográfusok: Adorjáni Kincső, Baróti Krisztina, Ferencz Evelin, Pósa Fruzsina koreográfia szakos hallgatók. Az előadás időtartama másfél óra, és tizenhat éven felülieknek ajánlott.
Március 3-án, pénteken 19 órától a Stúdió Színházban adja elő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri színészosztálya Johanna című előadását Mohácsi János rendezésében.
Jeanne d’Arc látomásai által vezérelve csatlakozott a francia sereghez, és a százéves háborúban az angolok ellen páncélban, fegyverrel többször is diadalmasan védte népét. Az Orléans-i szűz száz éve szent, és hatszáz éve halott: tizenkilenc évesen eretnekség vádjával küldte máglyára az akkori hatalom. A Mohácsi testvérek darabját 2020-ban mutatták be először Szegeden. Mohácsi János ezúttal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóival viszi színpadra az előadást, Kovács Márton zeneszerző közreműködésével. Az élő zenével kísért, humorral és tragikus fordulatokkal tűzdelt történet során a színészhallgatók számtalan szerepet játszanak el, közülük sokan most láthatóak először a Stúdió Színpadán.
Az előadásban az elsőéves magiszteris színészhallgatók játszanak: Csík Édua, Drunek Sára, Ferencz Evelin, Jankovics Katalin, Nagy László, Nagy L. Norbert, Pósa Fruzsina, Sétáló Imola Fanni, Vlasich Máté; valamint Mihály János és Sipos Áron harmadév-alapképzéses és Berencsy Martin másodéves alapképzéses diákok. A díszletet Bács Krisztina másodéves látványtervező hallgató készítette, a rendező asszisztensei Berecz Boglárka és Tomás Varga (II. év rendező szak). Az előadás rendezője Mohácsi János, zenéjét Kovács Márton szerezte. Karmester, illetve orgonán játszik intézetünk tanára, Strausz Imre-István; jelmez: Remete Kriszta m.v.
Jegyeink interneten megvásárolhatók elővételben a Stúdió Színház weboldalán feltüntetett online rendszerben, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket foglalhatnak a 0791.22.99.77 telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro email címen. A Stúdió Színházról bővebb információt a www.studioszinhaz.ro honlapon találnak.
Március elsején és másodikán a Köteles utcai Stúdió Színházban látható a Meggyeskert c. előadásunk, amely a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös produkciója. A Meggyeskertre jegyeket válthatnak a Nemzeti Színház nagytermi jegypénztárában (tel. 0365 806 865), a helyszínen (Stúdió Színház) előadás előtt egy órával, valamint a Biletmaster oldalán: bit.ly/3Y72kYd
További írások
A könyveket ismerteti: Sztanó László író, műfordító; Kaiser László költő, író, a kiadó vezetője; Rimóczi László költő, író.
Június folyamán a kolozsvári Puck Bábszínház A brémai muzsikusokkal, Plüm-Plüm kalandjaival, Palkó és Pannával, valamint A kíváncsi elefántkölyökkel várja közönségét.
A Barangolás meseországban szervezői idén is gyermeknapi ünneplésre hívják a kolozsváriak apraja-nagyját. A korábbi évektől eltérően idén két napos lesz a rendezvény, így június 1-jén és 2-án is lehetőség van arra, hogy különböző programokkal ünnepeljük a gyermekeket és az ő varázslatos világukat.
Két egymást követő napon, június 12-én és 13-án várja közönségét az Aradi Kamaraszínház, amely rendhagyó módon, két nagyszínpadi előadással zárja tavaszi programját. Június 12-én Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét, június 13-án pedig Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét tekinthetik meg a nézők az aradi nagyszínházban.
A gyermeknap alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház rajzpályázatot hirdet minden 3 és 14 év közötti gyermek számára „Az én gyereknapom” címmel. A szervezők május 31-én 15 óráig várják a rajzokat elektronikus formában a muvhazkonyaadam@gmail.com e-mail címre, az alkotó adatainak megjelölésével (név, életkor, telefonszám).
Intézeti YouTube csatornát indított a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Intézete abból a célból, hogy a székelyföldi térség aktuális társadalmi folyamataival kapcsolatos kutatási eredmények, kiadványok szélesebb körben is elérhetőek legyenek.
A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Kriza János Szakkollégium Jótékonysági szakkönyvbazárt szervez a Planetarium Caféban, melyen az érdeklődők INGYENES szakkönyvek, tudományos kiadványok között válogathatnak.
Pittner Olivér festőművész kiállítása 2023. május 24-én, szerdán 18 órakor nyílik az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében. A tárlatot dr. Salat Csaba műgyűjtő és Oniga Erika művészettörténész, a kiállítás kurátorai nyitják meg.
A Székely Nemzeti Múzeumnak 1912 óta otthont adó, Kós Károly által tervezett monumentális épület 2023-ra teljesen megújult. Az épületegyüttes és kert korszerűsítése során olyan szemet gyönyörködtető megvalósítások is helyet kaptak, mint a Kós szemléletéhez igazodó, Éltes Barna szobrászművész által kézzel faragott díszes ivókút, vagy a napokban felállított, Kós eredeti tervei alapján kivitelezett bejárati kapu.
Petőfi-jelenlét a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban címmel tartanak audiovizuális bemutatóval, előadással egybekötött beszélgetést május 22-én, hétfőn 18 órától a Léda-házban. Vendégek az Arany János Emlékmúzeum munkatársai: Gali Boglárka igazgató és Czégé Réka programszervező. Közreműködik Gali Teréz előadóművész.
A sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal támogatásával májusban és júniusban is megszervezi a Mozogj az egészségért elnevezésű programot.
2023. május 23-án, kedden 18 órakor filmismertetőt tartanak a Kolozsvár Társaság szervezésében. A Fotó és Film Kolozsváron sorozat meghívottja Tárkányi János filmrendező, operatőr, vágó. Részleteket fognak bemutatni a Shakespeare árnyékában című, 2021-ben készült nagyjátékfilmjéből, amelyet Walter Übelhart nagybányai szerző regénye alapján filmesített meg. Az esemény helyszíne az EME Napoca/Jókai utca 2-4 szám alatti székháza. Beszélgetőtárs Katona Zs. József.
Miniévaddal, bemutatóval és ballagással zárják a tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Az évad lejártához közeledve a hallgatók számos előadása utoljára lesz látható Marosvásárhelyen. Pénteken, 19-én Aranydiploma-ünnepség, könyvbemutató és új előadás várja az érdeklődőket, május 20-án pedig az intézmény végzőseinek ballagási ünnepségére kerül sor a Stúdió Színházban.
A János vitéz, Gabi és a repülő nagypapa és A csizmás kandúr szerepel a marosvásárhelyi Ariel színház május 21. – június 4. közötti műsorában. A Gabi és a repülő nagypapa, illetve A csizmás kandúr a 10. Színházi Olimpiára is meghívást kapott, továbbá gyermeknapra mesekönyvvásárral és egyéb foglalkozásokkal várják a közönséget.
![]() |
![]() A könyveket ismerteti: Sztanó László író, műfordító; Kaiser László költő, író, a kiadó vezetője; Rimóczi László költő, író. |
![]() Június folyamán a kolozsvári Puck Bábszínház A brémai muzsikusokkal, Plüm-Plüm kalandjaival, Palkó és Pannával, valamint A kíváncsi elefántkölyökkel várja közönségét. |
![]() A Barangolás meseországban szervezői idén is gyermeknapi ünneplésre hívják a kolozsváriak apraja-nagyját. A korábbi évektől eltérően idén két napos lesz a rendezvény, így június 1-jén és 2-án is lehetőség van arra, hogy különböző programokkal ünnepeljük a gyermekeket és az ő varázslatos világukat. |
![]() Két egymást követő napon, június 12-én és 13-án várja közönségét az Aradi Kamaraszínház, amely rendhagyó módon, két nagyszínpadi előadással zárja tavaszi programját. Június 12-én Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét, június 13-án pedig Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét tekinthetik meg a nézők az aradi nagyszínházban. |
![]() A gyermeknap alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház rajzpályázatot hirdet minden 3 és 14 év közötti gyermek számára „Az én gyereknapom” címmel. A szervezők május 31-én 15 óráig várják a rajzokat elektronikus formában a muvhazkonyaadam@gmail.com e-mail címre, az alkotó adatainak megjelölésével (név, életkor, telefonszám). |
![]() Intézeti YouTube csatornát indított a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Intézete abból a célból, hogy a székelyföldi térség aktuális társadalmi folyamataival kapcsolatos kutatási eredmények, kiadványok szélesebb körben is elérhetőek legyenek. |
![]() A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Kriza János Szakkollégium Jótékonysági szakkönyvbazárt szervez a Planetarium Caféban, melyen az érdeklődők INGYENES szakkönyvek, tudományos kiadványok között válogathatnak. |
![]() Pittner Olivér festőművész kiállítása 2023. május 24-én, szerdán 18 órakor nyílik az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében. A tárlatot dr. Salat Csaba műgyűjtő és Oniga Erika művészettörténész, a kiállítás kurátorai nyitják meg. |
![]() A Székely Nemzeti Múzeumnak 1912 óta otthont adó, Kós Károly által tervezett monumentális épület 2023-ra teljesen megújult. Az épületegyüttes és kert korszerűsítése során olyan szemet gyönyörködtető megvalósítások is helyet kaptak, mint a Kós szemléletéhez igazodó, Éltes Barna szobrászművész által kézzel faragott díszes ivókút, vagy a napokban felállított, Kós eredeti tervei alapján kivitelezett bejárati kapu. |
![]() Petőfi-jelenlét a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban címmel tartanak audiovizuális bemutatóval, előadással egybekötött beszélgetést május 22-én, hétfőn 18 órától a Léda-házban. Vendégek az Arany János Emlékmúzeum munkatársai: Gali Boglárka igazgató és Czégé Réka programszervező. Közreműködik Gali Teréz előadóművész. |
![]() A sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal támogatásával májusban és júniusban is megszervezi a Mozogj az egészségért elnevezésű programot. |
![]() 2023. május 23-án, kedden 18 órakor filmismertetőt tartanak a Kolozsvár Társaság szervezésében. A Fotó és Film Kolozsváron sorozat meghívottja Tárkányi János filmrendező, operatőr, vágó. Részleteket fognak bemutatni a Shakespeare árnyékában című, 2021-ben készült nagyjátékfilmjéből, amelyet Walter Übelhart nagybányai szerző regénye alapján filmesített meg. Az esemény helyszíne az EME Napoca/Jókai utca 2-4 szám alatti székháza. Beszélgetőtárs Katona Zs. József. |
![]() Miniévaddal, bemutatóval és ballagással zárják a tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Az évad lejártához közeledve a hallgatók számos előadása utoljára lesz látható Marosvásárhelyen. Pénteken, 19-én Aranydiploma-ünnepség, könyvbemutató és új előadás várja az érdeklődőket, május 20-án pedig az intézmény végzőseinek ballagási ünnepségére kerül sor a Stúdió Színházban. |
![]() A János vitéz, Gabi és a repülő nagypapa és A csizmás kandúr szerepel a marosvásárhelyi Ariel színház május 21. – június 4. közötti műsorában. A Gabi és a repülő nagypapa, illetve A csizmás kandúr a 10. Színházi Olimpiára is meghívást kapott, továbbá gyermeknapra mesekönyvvásárral és egyéb foglalkozásokkal várják a közönséget. |
Új hozzászólás