A sepsiszentgyörgyi Szimplában koncertezik a Zűrös Banda

Második alkalommal muzsikál Sepsiszentgyörgyön a Zűrös Banda (HU) 2022. november 10-én este 7 órától, a koncertnek ezúttal a Szimpla ad otthont. Először a 2019-ben megrendezett Őszi vásáron láthatta a közönség, amikor igazi balkán hangzású dallamok csendültek fel a színpadon. Az együttes a magyar nép- és világzenei színtér kimagasló zenekarainak tagjaiból verbuválódott. A zenekar megalapításában – a tagokat összekötő több éves barátság mellett – leginkább az játszott szerepet, hogy mindannyian rajonganak a magyar és modern balkáni zenéért.

Első lemezük a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg 2015 szeptemberében. A megjelenés után szinte azonnal, igen erős nemzetközi mezőnyben felkerült a világ legrangosabb világzenei toplistájának, a World Music Charts Europe-nak legjobb albumai közé. Zenéjükben a népzenei témák és dalok (magyar, szerb, macedón, bolgár, román) stílushűen szólalnak meg, miközben a ritmusszekció modernebb hangzással támasztja alá a gyönyörű dallamokat. 

2021 című második lemezükön már saját szerzemények is hallhatóak nem csak népdalfeldolgozások. A magyar nyelvű szövegek többségbe kerültek ezen a lemezen, de a zenében a balkáni vonal is megmaradt természetesen. Ez a lemez is WMCE toplistás lett, 2021 szeptemberében a világ 10. legjobb világzenei albumává választották Berlinben.

A zenekar tagjai:

Básits Branka  – ének

Bede Péter – szaxofon

Deáky Márton - szaxofon, klarinét

Babcsán Bence - szaxofon, klarinét

Varga Kornél – gitár

Boros Attila – basszusgitár

Kertész Ákos – dob

 

Jegyet a helyszínen lehet váltani az esemény előtt két nappal, ára 35 lej.

 

 

Új hozzászólás