Carola Konferencia lesz Dálnokon

A Carola Egyesület 2001-től híven őrzi Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola bárónő emlékezetét. 2014-ben életművét bemutató vándorkiállítást hozott létre, sírkertjét 2015-ben felújította, 2016-ban egyesületet hozott létre emléke ápolása céljából (Carola Egyesület), valamint 2021-ben bemutatta a Salt Communication által létrehozott 58 perces fikciós-dokumentumfilmjét.
A számos helyszínen mind Magyarországon, mind Erdélyben, mind az osztrák fővárosban bemutatott filmet rendkívüli megtekintés és siker övezte.
Az emlékápolás nyomán számos feladat még hátramaradt, amelyeket pótolni szeretnének az elkövetkező időszakban.  

Konferencia
A maga természete szerint és szabadon című filmet rendkívüli kutatómunka előzte meg, olyan területeken mint: irodalom- filmtörténet, történelem, nőtörténet, gasztronómia-orvostörténet, repülés-történet. Mivel báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola számos területen alkotott kiemelkedőt, még mindig maradtak olyan vetületei az életművének, amelyek maradéktalan feltérképezése további kutatást igényel.
A workshopra és kötetlen beszélgetésre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Meghívott előadók : Dr. Sipos Gábor történész, levéltáros,egyetemi oktató, Gergely Erzsébet a Házsongárd Alapítvány elnöke, Tapodi Zsuzsanna irodalomtörténész, Magyarosi Sándor hadtörténész, Vatány Bíborka történész, Szebeni Zsuzsanna színháztörténész.

Helyszín: Dálnok, Gaál Kúria (Dálnok 90, 527121)

Időpont: május 8., 15 óra / május 9., 11 óra

A kötetlen együttlét során megkóstolhatják Szilvássy Carola kipróbált receptjeit, valamint izelítőt kaphatnak Carola szépségtrükkjeiből is.

 

 

 

 

Új hozzászólás