Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Indul a sepsiszentgyörgyi hangversenyévad

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertjével kezdődik a 2022–2023-as sepsiszentgyörgyi hangversenyévad. A világhírű szimfonikus zenekar hangversenyét október 30-án, este hét órától, a Tamási Áron Színház nagytermében tartják.

A nagyérdemű közönség igazi szimfonikus kultúrcsemegére számíthat. Műsoron lesz Bartók Béla: 44 duó két hegedűre, A. Dvorak: C-Dúr Terzetto Op. 74, Orbán György: Albumlapok Rasumoffsky grófnak -  Belépő, Vallomás, Őkisasszonysága, Scherzo, Utolsó elfelejtett keringő, Szemrehányás, Zingarese, F. Mendelssohn: é-moll vonósnégyes Op. 44 No. 2, G. Puccini: Krizantémok. 

A BFZ-t a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon. 1983-as alapításától a lehető legigényesebb muzsikálást és a közösség sokoldalú szolgálatát tűzte ki célul. Az együttes a nemzetközi zenei élet legfontosabb koncerthelyszínein: a New York-i Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, a bécsi Musikvereinban, a londoni Royal Albert Hallban és Barbican Centre-ben is koncertezett már. Állandó vendége a Mostly Mozart Fesztiválnak, a Salzburgi Ünnepi Játékoknak és az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválnak. Két alkalommal nyerte el a Gramophone-díjat. 2013-ban Mahler 1. szimfóniájának felvételéért Grammy-díjra jelölték, Mahler 5. szimfóniájának felvételéért 2014-ben megkapta a Diapason magazin rangos díját, a Diapason d’Ort, valamint az olasz ToblacherKomponierhäuschen-díjat. Az Argentin Zenekritikusok Szövetsége 2016-ban a BFZ-nek ítélte oda a legjobb külföldi szimfonikus zenekarnak járó elismerést.

Az együttes innovatív koncertjei világszerte híresek. Az Autizmusbarát Kakaókoncertek, a Titokkoncertek, a zenei maratonok, a fiatal felnőtteket megcélzó Midnight Music, a Concertino sorozat, a hátrányos helyzetű gyerekeket integráló TérTáncKoncert, az ingyenes Közösségi Hét és a Müpával közös szervezésű Európai Hidak fesztivál mind egyedülálló programok, amelyek a Budapesti Fesztiválzenekar nevéhez fűződnek. A zenekar muzsikusai színvonalas kamarazene sorozatoknak is a részesei, mint például a BFZ Vasárnapi kamarazene vagy a BFZ Fővárosi kamarazene sorozatok.  

A Budapesti Fesztiválzenekar operaprodukcióit Fischer Iván vezényli és rendezi. Ezeket az előadásokat meghívták már a Mostly Mozart Fesztiválra, az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválra és az Abu-Dhabi Fesztiválra is. 

A hangversenyen közreműködnek: Gál-Tamási Mária (hegedű), Gál-Tamási Anna  (hegedű), Polónyi István (brácsa), Liptai Gabriella (cselló).

A hangversenyre teljes árú jegyeket 30 lejért, illetve kedvezményesen 15 lejért lehet vásárolni a Városi Kulturális Szervezőirodában.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Előadással, műhelyfoglalkozással, illetve az egykori és jelenlegi osonósok találkozójával ünnepli 30. születésnapját az Osonó Színházműhely február 2. és 4. között Budapesten.

2023. február 1-én Horváth Csaba történész tart előadást Méhes Sámuel életéről, február 2-án pedig Orth Éva lesz a Prospero páholy beszélgetőestek következő vendége. 

F. Mendelssohn-Bartholdy válogatott művei és a legendás Vuk rajzfilm zenéje is helyet kap az idei sepsiszentgyörgyi hangverseny-, valamint leckehangverseny-évad februári programkínálatá-ban. Az év első komolyzenei rendezvényeire február 17-én kerül sor a Tamási Áron Színházban.

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Művész Mozi by Citypex Carola névnapja és a Művész Mozi hatodik születésnapja alkalmából Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életútját bemutató A maga természete szerint és szabadon című, játékfilmes elemeket tartalmazó dokumentumfilmet vetíti Sepsiszentgyörgyön. A számos erdélyi alkotó közreműködésével készült film megtekintésére szeretettel várják az érdeklődőket 2023. január 28-án, 17 órától a Művész Mozi Chaplin és Fellini termébe.

Január 31-én, kedden 18 órakor az Aradi Kamaraszínház, a Kölcsey Egyesülettel és az RMDSZ Arad megyei szervezetével közösen, zenés előadással emlékezik Jávor Pálra, a 20. század elejének ünnepelt magyar színészére, aki 121 évvel ezelőtt született Aradon. A nézők Pozsgai Zsolt Jávor hajnalai című darabját láthatják a Bábszínház termében.

Dutka Ákos emlékére, dr. Boka László irodalom-történész kezdeményezésére, 2023. január 27-én, pénteken 18 órától a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában ünnepi ülésszakot szervez az Újvárad folyóirat és kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, szakmai partnerségben a Szigligeti Tanoda Egyesülettel.
 

A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.) Nyitott szemmel elnevezésű világjáró sorozatának Lepkekalandok című beszélgetését 2023. január 26-án, csütörtökön, 18.30 órától tartják. Január 27-én, pénteken, 16.30 órától ismét JelesNapTár lesz, a hagyományőrző gyermekprogram fonóházi meghívottja a széki Filep Erzsébet népművész.

Üveghang Akadémia II. elnevezéssel folytatja a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy az évi 8 alkalmas zenei képzését, 2023. február 7 és december 14 között. Az előadássorozat a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy zeneelméleti, történeti és gyakorlati képzése, melyet 2022-ben hirdetett meg első alkalommal. A program nevét a húros hangszereken alkalmazott üveghangról kapta, érzékelteti, hogy mennyire sokoldalúan lehet megközelíteni a művészet ezen ágát. 

Prokofjev Háború & béke című operáját a világhírű katalán operarendező, Calixto Bieito színrevitelében, Brassói-Jőrös Andrea, Brickner Szabolcs és Szegedi Csaba főszereplésével, összesen 28 énekes szólista közreműködésével mutatja be 2023. január 28-án a Magyar Állami Operaház. Az előadásban, amely a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban jött létre és február 18-ig hét alkalommal tekinthető meg az Operaház műsorán, az OPERA Zenekart és Énekkart a kazah Alan Buribayev vezényli.

Az idei év is gazdag lesz közösségi, kulturális programok terén Sepsiszentgyör-gyön. A több mint 20 szervező intézmény éves programjának eseményeit ismertette csütörtökön Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Művész Moziban szervezett közös sajtótájékoztatón. 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másod-éves magiszteri bábszínész osztálya január 25-én, szerdán 19 órától mutatja be Árvácska cí-mű, felnőtteknek szóló előadását Vidovszky György rendezésében. Az előadás Móricz Zsigmond azonos című műve alapmotívumainak felhasználásával készült, megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott. 

A Fotó és Film Kolozsváron sorozat keretében a Kolozsvár Társaság beszélgetést szervez Zágoni Balázs Szamos-parti Hollywood című regénye kapcsán 2023. január 24-én, kedden 18 órakor.

A kollégiumi professzor, aki lapot szerkesztett és politizált. Méhes Sámuel élete címmel Horváth Csaba történész-doktorandusz tart előadást február 1-én, 18:30-tól Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Republicii/Majális utca 5. sz.).

A Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt működő sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar, valamint a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda kórustag toborzót hirdet. A nagy múltú kórusok a  taglétszám növelése és fiatalítás céljából minden énekelni szerető jelentkezését várják Sepsiszentgyörgyről és a környező településekről. 

Február 3-án szervezi  meg a 2023-as év első koncertjét a Szimpla Sepsiszentgyörgy, amelynek első fellépője a fiatal tehetségekből álló Álljunk meg! zenekar lesz 21 órai kezdettel.