Hasznos könyv a középkori magyar egyháztörténethez

Fedeles Tamás 1974-ben született Dombóváron. Tanulmányait Pécsen kezdte meg, majd Esztergomban, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett. Az érettségit követően teológiai tanulmányokba kezdett a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán, ezzel párhuzamosan történelmet hallgatott a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bölcsészettudományi Karán. Az egyetemi diplomaszerzést követően a Szegedi Tudományegyetem Medievisztika Doktori Programja keretében folytatta tanulmányait. Doktoranduszként és doktorjelöltként a szegedi és a pécsi tudományegyetemeken tartott szemináriumokat, 2004-től a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Középkori és Kora Újkorai Történeti Tanszékének munkatársa, majd 2011-től docense is.

A pálya és korszak választásából már kiderül, hogy középkorász, érdeklődési körének legfőbb témája a késő középkori magyar egyház. A pécsi székeskáptalan személyi összetétele a késő középkorban (1354–1526) című kötete a magyar egyháztörténet szerves része lett. Meg kell említeni még, hogy várostörténettel is foglalkozott, amiről 2011-ben publikált. Ez a munkája is elengedhetetlen része a várostörténeti kutatásoknak. 2011-től bekapcsolódott egy vatikáni kutatásba, mint az MTA Lendület nevű egyháztörténeti kutatócsoport tagja; figyelmüket az apostoli kamara magyar forrásanyagaiknak feltárására fordították. Ebből is több mű született, például az általam választott és itt ismertetett publikáció is ilyen.*

A kutatói-oktatói munkájáért több díjat is kapott: 2007-ben Kristó Gyula-díjat, két alkalommal az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját, Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíját, 2009-ben PTE Excellence publikációs díjat, 2010-ben a Professzorok Batthyány Köre Virág Benedek-díjjal jutalmazta.

Eddigi munkásságában egyház- és várostörténettel foglalkozott, de más művei is vannak. Több tanulmányt írt Pécs történetéről, például topográfiai vagy várostörténeti szempontból, utóbbiból kettőt is. Egyháztörténeti művei leginkább a római Szentszék levéltári forrásaihoz fűződnek.

Az itt bemutatott kötet a Collectanea Vaticana Hungariae című könyvsorozatban jelent meg a Gondolat kiadó gondozásában, 2021-ben. A könyvsorozatról érdemes tudni, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Egyháztörténeti Kutatócsoportja római kutatásainak eredményeit teszi közzé. A sorozat címe ismerős lehet, mivel a Collectanea Vaticana Hungariae sorozat, Monumenta Vaticana Hungariae örökségét folytatja. Összesen harminc kötet jelent meg ebben a sorozatban, amit két csoportra osztanak. A két csoport közti különbség, hogy az egyikben B/5 formátumban, míg a másikban A/5 formátumban jelennek meg a kiadványok.

A téma, ahogy a kötet címe is sugallja, a középkori magyar egyházi személyek felszentelése a Római Kúriában. A feldolgozott anyag időintervalluma kilencvenhét évet ölel fel. Fedeles Tamás összegző bevezetést írt arról, hogy miről is van szó a kutatásban, majd a Vatikáni Levéltár iratainak másolatait írta át, és készített melléjük regesztát. A kötet Fedeles Tamásnak Rómában, a Vatikáni Levéltárban és a Titkos Levéltárban végzett többszöri kutatásai nyomán állt össze, s miként maga írja előszavában, a könyv megszületéséhez több történész kollégája is hozzájárult.

A téma jelentősége szerintem önmagából adódik. Fedeles Tamás kötete fontosságát emeli, hogy az egyháztörténet-kutatásban kevés ilyen munka készült, nem kevésbé fontos, hogy a forráskiadásban más külföldi történészek egyháztörténeti munkájában fellelhető hibákra is felhívja a figyelmet. A témát tekintve a munka nem újszerű, hiszen, mint minden más témát, már ezt is kutatták, de tartalmilag újszerűt nyújt az olvasóknak.

A Fedeles Tamás által is vizsgált témában egy régebbi mű Lukcsics Pál egyik tanulmányához kötődik, de összességében az egész Collectanea Vaticana Hungaria sorozat erről szól: a katolikus egyház magyar vonatkozású ügyeit dolgozza fel. A megjelent kötetek rövidebb-hosszabb időszakokat dolgoznak fel. A témát külföldi történészek is kutatták, mint például a Bergeni Egyetemen (Norvégia) dolgozó Kiri Salonen, vagy a Tamperei Egyetemen (Finnország) oktató Jussi Hanska.

Fedeles Tamás tárgyalt munkája 664 oldalból áll. A szerző két részre osztotta a kötet: egyik római, a másik rész arab számokkal van megjelölve. Az első részben öt nagy fejezetet találunk, amiből az első négyet több alfejezetre osztotta fel az átláthatóság és a könnyebb kereshetőség miatt; az alfejezetek címe és tartalma a nagy fejezethez kötődik. A második rész a kötet nagy részét képezi, mivel erre épül rá az egész kutatás. Ez az Okmánytár, amelyben a különböző levéltári adatok regesztája és latin változata található meg, időrendi sorrendben.

A szerző – miként maga is megjegyzi – nem minden forrásnak az eredeti változatát használta fel, hanem az arról készült másolatokat vagy átiratokat is kutatta, minden forrást a legaprólékosabban megjelölve és felhasználva. Szakirodalmi szempontból nagyon színes tárházat mutat be. A témába vágó több hazai munka mellett külföldi kutatások eredményeit is felhasználja. Ilyen munkák szerzői Kiri Salonen, Jussi Hanska, Andreas Rehberg, Emil Göller, Tóth Péter, Lakatos Bálint, Csánki Dezső, Engel Pál, Maksay (Maksai) Ferenc stb.

Fedeles Tamás a felsorakoztatott érveit vagy téziseit alá is támasztja. A kötet első felében közérthetően ismerteti, hogy milyen feltételek kellettek a római szenteléshez, esetenként egy-egy adott információ jelentőségét emeli ki. A stílushoz és érveléshez hozzá kell még tenni, hogy más történészek szemléleteit is összehasonlítja a sajátjával. Így történhet meg az, hogy Vladimír Rábik kötetének hibáira és az író sekélyességére is rámutat; de Lukcsics Pál, Erdélyi Gabriella és Lakatos Bálint történészek téziseit megvizsgálva saját álláspontot állít fel, és megvizsgálja, hogy miért lehet igaz az adott állítás vagy feltevés, elismerve hármuk közül azokat, akik valamilyen új kitételre világítottak rá.

Bevezető tanulmányát a szerző négy részre bontja fel: Az egyházi rend, A kúria szentelések mechanizmusa, A Libri Formatarum, A késő középkori magyar klerikusok kúriai promóció. Ezeket a részeket alfejezetekre bontja. Ezen alfejezetek témája alkotja a nagy fejezetet. Fedeles Tamás kitér arra, hogy számára egyszerű volt a téma kiválasztása, mivel az általa vizsgált levéltári források hatalmas mennyisége maradt fenn, amit korábban még nem kutatták. A szerző a különböző témai sajátosságokat is felvázolja, és olyan kérdésekre ad választ, mint például milyen egyházi rendek mentek a Római Kúriába, milyen előfeltételeknek és feltételeknek kellett teljesülniük a kinevezés elnyeréséhez; milyen módszerek voltak a Szentszék átverésére. Egyben szembesíti a történetírás korábbi eredményeit a maga kutatásaival és következtetéseivel, és arra is figyel, hogy a magyar lakosokról és történetük megismert részeiről is írjon egy keveset.

A második rész, ahogy már említettem, szöveggyűjtemény, átírt regesztával. Ez a rész, ahogy a szerző és a kötet címe is elárulja, a Magyar Korona országaiból érkező klerikusokat gyűjti össze az 1426 és 1523 közötti időszakból. A második résznél érdemes kiemelni, hogy Fedeles Tamás nemcsak az időrendi sorrendre figyelt, hanem a latin szöveg mellé magyar nyelvű regesztát is elhelyezett; továbbá megadta az oklevél kiállításának helyszínét, időpontját, és a lelőhelyét is a levéltári jegyzéktől a fóliószámig. Ugyanakkor, ami nagyon fontos: közérthetővé és nemzetközivé tette a művet, ezáltal a latin másolatokat bármelyik másik országbeli történész fel tudja használni, és a kötet végén a Palotai Ágnes által készített angol nyelvű összefoglaló is segíti a nem magyar olvasót, kutatót. Mindez kiemelkedően alapos és szakszerű munkára vall.

A kötet 33. oldalán Hartmann Schedel illusztrációját látjuk a Világ krónikájából, és Rómát ábrázolja. A könyvben ugyanakkor helyet kapott három térkép is: a 73. oldalon a 15. századi magyar egyházszervezetet, a 82. oldalon az egri egyházmegye térképét, a 85. oldalon pedig az erdélyi egyházmegye térképét láthatjuk. Ezek mellett több táblázatot és diagramot is láthatunk.

Összegzésként elmondható, hogy kutatását Fedeles Tamás közérthetően és jól tárja elénk, ami a középkorászoknak nagy segítséget nyújthat a további kutatásaik során. A kötetet és a könyvsorozatot ajánlom elolvasásra mindazoknak, akiket a középkor vagy az egyháztörténet érdekel, de azoknak is, akiket laikusként érdeklik a történelmi kutatások. Könnyen érthető és olvasmányos formája miatt mindenki megértheti a tartalmát.

 

*Ordinationum Documenta Pontificia de Regis Sacrae Coronae Hungariae (1426–1523). Ex Libris Formatarum Camerae Apostolicae collecta. Klerikusszentelések a Római Kúriában a Magyar Szent Korona országaiból (1426–1523). Az Apostoli Kamara Libri Formatarum bejegyzései. (Collectanea Vaticana Hungariae I/18.) Feltárta, közreadja és a kísérő tanulmányt írta Fedeles Tamás. Gondolat Kia­dó, Budapest–Róma, 2021. LXXXVI + 576. oldal + 1 képtábla + 3 térképmelléklet.

Új hozzászólás