Halász Péter

Csángó Napot tartottak Csíkszeredában 2017. november 12-én, idén a Magyar Nyelv Napja tiszteletének jegyében.

Lelki szemeimmel látom, amint a gyi­mesi csángó nagyanyók ebből az emlékezetüket frissítő könyvből olvasgatnak majd unokáiknak, vagy az unokák olvasnak föl – lehet írástudatlan – nagyanyójuknak, esetleg a nagyobb testvér a kisebbeknek. S a könyvet díszítő szép illusztrációk is azt a célt szolgálják, hogy a gyimesiek már gyermekkorukban megszeressék, s ne feledjék népük hagyományos kultúráját. 

Domokos Pál Péter, lószekérrel, csíki cserépárusnak álcázva járta a moldvai falvakat, hogy népdalokat gyűjtsön.

„A méhek tavaszi kieresztéséhez kapcsolódva az egész Kárpát-medencében ismert hiedelemszokás a farkasgégén való eresztés.”

A 16–17. században a Kárpát-medencén belül a töröktől leginkább védett területeken, főleg Erdélyben és a Felvidéken virágzott a méhészet. Magyarország keleti része, a szászok földje mindig is az egyik legintenzívebben méhészkedő erdélyi táj volt. Ezen a vidéken az 1880-as években 1000 lakosra 74 kaptár jutott, egész Magyarországon pedig csak 40. A vegyesajkú falvakban az arány még rosszabb, mert a románok nem, vagy alig méhészkedtek. 

Jámborné Balog Tünde művészete – mint nagyítólencse a gyújtóerejű napsugarakat – összegyűjti a Kárpát-medencei magyarság sorsának elemeit.

A hazulról hozott értékrenddel Nyisztor Tinkának hamarosan tapasztalnia kellett, hogy sem a politikai, sem az egyházi vezetők nem veszik komolyan az 1990-ben meghirdetett „demokráciát”, vagyis népakaratot.

Deáky András vállalta a harcot! Nem futott sem külföldre, sem Magyarországra, de még a Székelyföld Hargita megyében maradt részébe sem.