Ha Torda múltjáról akarunk ismereteket szerezni, akkor Orbán Balázsnak a Torda és környéke című könyvét is el kell olvasnunk. Innen megtudhatjuk, hogy Tordán a mezőgazdasági tevékenységeken kívül a mesterségeknek nagy szerepe volt. Itt dolgoztak tímárok, szűcsök, asztalosok, csizmadiák, cipészek, kovácsok, mészárosok, szabók, szíjgyártók és fazekasok.
A tordai fazekasok termékei ismertek voltak egész Erdélyben és Magyarországon is. Ezen a környéken ősidők óta foglalkoztak agyagtárgyak készítésével. Ilyen tárgyakat találtak a Tordai-hasadék és a Túri-hasadék barlangjaiban. A tordai múzeumban gazdag kerámiaanyag látható a római korból.
1965-ben jöttem Tordára, akkor még beszélhettem öreg fazekasokkal, akiktől sokat megtudtam a fazekasság gyakorlati fogásairól és jelenkori történetéről. A fazekasság múltjáról írásos és tárgyi dokumentumok tanulmányozásával szereztem ismereteket. A 17. századtól napjainkig vannak erre vonatkozó dokumentumok. A tordai fazekastermékekről több kutató írt jellemzést, Orbán Balázson kívül Malonyay Dezső, Jankó János, dr. Kós Károly és mások. Malonyay így jellemzi a tordai kancsót: „A tordai kancsónak már nagy formája, igen finom érzéssel hajló körvonala más, mint a magyarországi vagy székely bokályoké. A tordai kancsó legtöbbje zömök, vaskos, nyaka jobban összeszorul, mint amilyen széles a feneke, de a nyak felett egy tágabb, harangszerű tag veszi körül az edény száját, ami a többi vidék munkáiról hiányzik. Szinte architektonikus érzés nyilatkozik meg a díszítésben.” Dr. Kós Károly, a nagy építész és író fia ezeket írja: „A híres tordai kancsók és tálak nagy részét fehér alapon kék glazúrral festették. Bánffyhunyad felé jobbára ezekkel voltak megrakva a házbeli fogasok. De hozzáfűzhetjük, hogy ilyen fogasok Torockón is találhatók, például az ottani Múzeumban.”
Tehát, amint látható, a tordai termékek magas esztétikai értékkel rendelkeztek. Úgy gondolom, az a tény, hogy a Fazekas Céh létezett – ami később Fazekas Társulattá alakult –, meghatározta ezt az igényes munkát. Ez az érdekvédelmi szervezet vizsgáztatta az inasokat, engedélyt adott műhelynyitásra, és ellenőrizte a vásárban bemutatott termékek minőségét. A Fazekas Céh létéről két adatot mutatok be. Az egyik 18l5-ből van, amelyikben szerepel Fekete István neve, aki akkor a Fazekasok Atyamestere szerepét töltötte be. 1858-ból való az a dokumentum, amelyikből az derül ki, hogy a Fazekas Céh zászlóval vonult fel egy ünnep alkalmával.
Mint ismeretes, az állam megszüntette a céheket 1872-ben, de Tordán megalakították a Fazekas Társulatot 1875-ben. Nem rendelkezett azonos jogokkal, mint a céh, de továbbra is fontos szerepet töltött be az inasoktatásban, az anyagbeszerzésben és a fazekasok támogatásában. A társulathoz 25 mester tartozott, de a városban még néhány fazekas dolgozott a társulaton kívül. A tordai fazekasság hírnevét tovább vitte az 1930-as években működő Tompa Testvérek Kerámiaüzem, amelyik ipari szintre emelte, gépesítette, modernizálta a tordai fazekasságot. A I. világháború utáni változások a tordai fazekasság megszűnéséhez vezettek.
Néhány mondatban bemutatom a tordai fazekasok munkáját. Agyagot a Torda–Kolozsvár-út melletti Akasztófa-oldalból hoztak. Ezt lábbal, majd kézzel meggyúrták és megtisztították. Az utóbbi időben gépesítették az agyag feldolgozását, így korongolással készítettek olyan edényeket agyagból, mint fazék, lábas, kanta, korsó, tányér, csésze, szűrő és kancsó. A lakás díszítésére dísztányért, kancsót (bokályt) készítettek, amiket fogasokra akasztottak. Egyes fazekasok kályhacsempét és színes tetőcserepet is készítettek. Festéknek használták a Szinden is található fehér földet, a közeli hegyvidékről piros és fekete színhez szükséges alapanyagokat és fehér homokot szerezték be. A felületi színtelen zománc alapanyagát (ólomgelét) Nagybányáról hozták. Csak a kék, kobalt festéket hozatták külföldről. Ha fehér színű edényt akartak készíteni, akkor a korongolás után szindi fehér földből készített festékkel öntötték le a tárgyat. Szárítás után egyszer kiégették. Ezt a kiégetett tárgyat kifestették színes festékekkel, leöntötték színtelen zománcoldattal, majd kiégették másodszor. A fazekas munkája nagy hozzáértést, tapasztalatot igényelt. A receptek kidolgozása hosszú tapasztalat eredménye volt, ezért ezeket titokban tartották.
A kutatók szerint a magas esztétikai értékkel rendelkező tárgyak a 19. század folyamán készültek, ez tehát a tordai fazekasság virágkora. Három stílust különböztetünk meg ebből a korszakból. Az 1800-as évek elején érződik a habán fazekasság hatása. A 17. század folyamán Alvincre habán fazekasokat telepítettek, akik nyugatról egy fejlett kerámiatechnológiát hoztak Erdélybe. Ebben a korszakban az edények díszítőmotívumait fehér alapon, vékony barna körvonallal rajzolták, majd zöld, barna, sárga, kék színekkel kifestették. A középső szakaszban áttértek a kék díszítésre, ahol csak néhány zöld vagy narancssárga csík gazdagította az összhatást. Ezt tartják a jellegzetes tordai stílusnak. A harmadik szakaszban barna alapon fehérrel körvonalaztak, majd színezték a motívumokat. E stíluskorszakok között nincs merev határ, átjárás látható, csak a színekben van elsősorban eltérés. A díszítés főbb elemei az életfa mintájára elrendezett virágkompozíció, madár, szalagdísz elrendezésben virágok, vonalak, pontok.
Szükségesnek tartom bemutatni röviden a Tompa-üzem tevékenységét a két világháború közötti időszakban. Tordára költözésük után néhány évre a hazai kerámia élvonalába kerültek. Több városban nyitottak üzletet és a román királyi udvar hivatalos szállítói lettek. Munkájukban a tordai fazekasság hagyományaira alapoztak, tordai fazekasokat alkalmaztak, de a kor ízlésének megfelelően tovább is léptek. Így például kidolgozták a fajanszedény készítésének technológiáját, amellyel úgy a konyhai edények, mint a dísztárgyak tekintetében a polgári elvárásokat elégítették ki. A munkafolyamatokat gépesítették, új technológiákat vezettek be, és a közel százfős személyzettel külföldön is elismert, díjazott termékeket állítottak elő.
Feltehetjük a kérdést, hogy lesz-e folyatása a tordai fazekasságnak. A jelenlegi gazdasági helyzet nem kedvez ennek a kezdeményezésnek, mert nincs vásárlóközönség, a turizmus gyermekcipőben jár és az állam sem támogatja a kismesterségeket. Jelenleg a Fodor család vállalata foglalkozik kerámiával. Készítenek modern vonalú virágcserepeket, turistáknak pedig kisebb-nagyobb ajándéktárgyakat. Próbálkoznak olyan edények tervezésével, amelyek a hagyományos tordai edények formáját idézik. Hiszem azt, hogy kísérletezéseik eredményesek lesznek.
Véleményem szerint a tordai fazekasságot, elsősorban a 19. századit nemzeti értéknek tekinthetjük, ezért érdemes a még meglévő tárgyakat megőrizni az utókor számára.
