A kolozsvári Reimann kőfaragók hagyatéka

„És a kövek igazat mondanak. Csak igazságot
és talán csak ők mondanak igazságot.”
(Kós Károly)

 

A kő az emberiség fejlődésének fontos kísérője volt az emberré válás kezdetétől napjainkig. Tudatos felhasználása és megmunkálása az első kőszerszámtól a mai legkülönfélébb hasznosításáig évmilliókat ölel fel; a régészeti feltárások során előkerült kőleletek megcáfolhatatlan tanúi és bizonyítékai történelmünknek. Évmilliók teltek el, míg a kezdeti kőből készült fegyverektől és szerszámoktól az ember eljutott a kő építőanyagként való felhasználásáig. Kezdetben a különböző kultikus (művészeti) és egyéb építmények kivitelezésére csak természetes formájában hasznosították a követ, a szerszámok tökéletesítése csak jóval később tette lehetővé a megmunkálását. Ezzel egy időben egy új szakma is megjelent, a kőmíves (innen ered a mai értelemben vett kőműves szavunk), későbbi nevén kőfaragó szakma, amelynek művelői az építkezések egyik legfontosabb részeseivé váltak. A kőfaragó műhelyek eleinte a nagyobb építkezések (várak, nagyobb templomok stb.) helyén alakultak ki, majd a települések fejlődésével valamikor a 15. században aztán létrejöttek a városi és a magán kőfaragó műhelyek, illetve a kőfaragók érdekeiket képviselő céhek is.

A kolozsvári Kereskedelmi Akadémia északi homlokzata. Kép: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Kolozsváron a kőfaragásnak régi hagyománya van, az első műhelyeket már az Árpád-korban létrehozták. Jelenlétük és fejlődésük akkor vált még inkább hangsúlyosabbá, amikor Zsigmond király 1405-ben Zágrábban kelt engedélye értelmében megkezdődött a városfalak, a kaputornyok és a bástyák építése. A kolozsvári kőfaragók fontos szerepet töltöttek be a város életében, ugyanis céhük az elsők között már 1525-ben megalakult. Az elkövetkező századokban fontosságuk a városi építkezésekben (templomok, hidak, iskolák, főúri paloták és polgári házak stb.) vállalt szerepükkel tovább erősödött.1 Kolozsvár mai arculatának megformálása a 18. és a 19. század fordulóján kezdődött, majd a dualizmus korában teljesedett ki. Ebben a folyamatban, a különböző építő szakágak mellett a kőfaragó műhelyekre és mesterekre is fontos szerep hárult. A népes kolozsvári kőfaragó mesterek között az egyik legismertebb dinasztia a Reimann család volt, amelynek tagjai a 19. század első évtizedeitől egészen a 20. század közepéig folytatott tevékenységükkel és máig is létező munkáikkal kitörölhetetlenül beírták nevüket Erdély ipar- és művésztörténetébe.

 

A Reimann család kolozsvári ága

A kolozsvári Reimann család alapítójának minden valószínűség szerint az 1787-ben született Reimann János (Joannes vagy Johannes) kőfaragó tekinthető, bár a „családi hagyomány szerint az első Reimann (János apja) Németországból érkezett több társával együtt Bánffy György kormányzó 1774– 1786 között épült palotáján dolgozott, és Kolozsváron telepedett le”2. E feltevés helyességének bizonyítására, azon kívül, hogy a Házsongárdi temetőben levő Reimann sírkő felirata szerint a Reimannok már 1825 óta ide temetkeztek, nem sikerült semmilyen hiteles okiratot vagy forrást fellelni. Az igaz ugyan, hogy a híres barokk palota kivitelezését irányító würzburgi származású Johann Eberhard Blaumann csapatában dolgoztak nagyszebeni és kolozsvári kőfaragók is (mint pl. Gottfried Hartmann, Josef Edlinger, Josef Hoffmayer), de Reimann nevű kőfaragóra nincs utalás.3

A Bánffy-palota emeleti kerengője. Kép: maszol.ro

Reimann (más névváltozat szerint Raimann) János életéről és tevékenységéről sokat nem tudunk. Egyes kutatók tudni vélik, hogy 1826-ban Kolozsváron élt, és dolgozott. Valamikor 1830 körül megözvegyült, és a temetési költségekre 12 forint kölcsönt vett fel, majd 1833-ban azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz, hogy gazdaasszonyt tarthasson. Ezekből arra következtethetünk, hogy Reimann János a városi kőfaragó (lapicida) műhely szolgálatában volt; 56 éves korában, 1842. október 21-én hunyt el. 4 Károly nevű fia 1821-ben született5 , de erre vonatkozólag anyakönyvi bejegyzést nem sikerült találni. Van azonban a kolozsvári római katolikus egyház születési anyakönyvében egy bejegyzés, amely szerint Reimann Jánosnak Rosalia Müller nevű feleségétől 1823. szeptember 12-én Franciscus névre keresztelt gyermeke született,6 így minden valószínűség szerint Károlynak is ő volt az édesanyja. Reimanné Müller Rosalia röviddel 1823 után meghalt. Reimann János második feleségétől, a szintén fiatalon elhunyt Theresia Műllerintől is született egy gyermeke 1826. március 2-án, akinek a keresztneve viszont nincs bevezetve az anyakönyvbe, és nem kizárt, hogy születése után nem sokkal meg is halt.7

Az 1821-ben született Reimann Károly kitanulva a kőfaragó mesterséget, 1843 megnősült, majd saját műhelyt rendezett be. Reimann Károlynak két házassága volt, ezekből több gyermeke is származott. Kováts Anna nevű első feleségétől egy gyermeke született, akit az anyja után szintén az Anna névre keresztelték (1844. október 24.) Felesége korai halála után újranősült. Zeiler (Seiler) Mária nevű második felesége több gyermekkel is megajándékozta: József Ágoston (1850. augusztus 17.–?), Jozefa (1853. március 3.–?), Rozália és Eszter ikrek (1860. január 18.–?), József (1863. május 6.–?) és János (1866. január 14.–?). Volt még egy Károly nevű fia is, aki a családi hagyomány megfelelően szintén kőfaragó lett, de az ő születési adatait nem sikerült kideríteni. Ifjabb Reimann Károly valamikor 1850 előtt láthatta meg a napvilágot, mert az anyakönyvi adatok szerint 1871. január 22-én megszületett Sándor Kálmán névre keresztelt első gyermeke. Györgyica Mária nevű felesége, tudomásunk szerint, a továbbiakban még a következő gyermekeknek adott életet: legifjabb Károly (1874. december 7.–1952), József (1877. november 12–?), János (1880. május 1.–?), Rozália (1883. január 18.–?) és Ilona Erzsébet (1891. október 14.–?).8 A gyermekek közül Sándor Kálmán és Károly, folytatva a családi hagyományt, szintén kőfaragók lettek. Az 1943. évi Kolozsvári lak- és címjegyzékben szerepel még egy Reimann Árpád nevű, a Mussolini/Kül-Monostor út 52. szám alatt lakó kőfaragó mester is, akinek az életrajzi adatairól azonban semmilyen információval nem rendelkezünk.

A csíksomlyói Katolikus, ma Márton Áron Főgimnázium (belső részlet). Kép: Romániai Magyar Lexikon

A Reimann dinasztiából kikerülő kőfaragók öt nemzedéken keresztül a kincses város legismertebb kőfaragó mesterei közé tartoztak. Nevüket a szó szoros értelmében bevésték a város épített örökségébe. A 19. századtól kezdődően egészen a 20. század derekáig a következő Reimann nevet viselő kőfaragók éltek és tevékenykedtek Kolozsváron: János (sz. 1787.), id. Károly (sz. 1821.), ifj. Károly (sz. 1850 körül), József (sz. 1863.), János (sz. 1866.), Sándor Kálmán (sz. 1871.), legifj. Károly (sz. 1874.) és Árpád (?). Közülük a három Károly apa, fiú és unoka nevéhez fűződik a legtöbb fennmaradt írásos, illetve tárgyi emlék, így minden bizonnyal ők voltak a legismertebb Reimann kőfaragók.

 

Idős Reimann Károly – az apa

Az 1821-ben született Reimann Károly minden valószínűség szerint édesapja mellett tanulta ki a kőfaragás mesterségét, mert ez azzal az előnnyel járt, hogy „a lapicidák fiai (…) kivételesen csak 4 évig kellett inaskodniuk”, míg egy idegen mesternél a mesterség elsajátítása 5 évig tartott.9 Mindössze 23 éves korában, 1843-ban megnősült, majd két évvel később saját műhelyt rendezett be. A költségek fedezésére 120 ezüstforintot vett kölcsön, amire lekötöte az apjától örökölt Külső Szén utcai telekrészét, a Hójában levő 3 fertály szőlőjét és a Szén utcai sikátor mellett levő házát, valamint telkét.10 Az 1854- es Kolozsvári Naptárban Reimann Károly (Külső Szén u. 40.) neve is szerepelt az olyan kolozsvári kőfaragó iparosok neve között, mint Nagy József (Külső Szén u. 51.), Strammer Ferenc (Külső Szén u. 54.), Telegdi Samu (Külső Szén u. 36.), Tímár Mihály (Kül Monostor u. 110.), Hess Traugott (Libutz u. 28.). 11 Amint a fenti listából kitűnik a hat kőfaragó közül négynek a műhelye a Külső Szén utcában volt, szinte egymás szomszédságában. A 19. század második felében (egy 1905. évi reklám12 tanúsága szerint valószínűleg 1875 körül) a műhelyt áthelyezte a Kül-Torda/ Petőfi (ma Avram Iancu) utcába, a Házsongárdi temető és a Biasini szálloda közötti, mai számozás szerinti 22–24. szám alatti telekre. A tágas telek három oldalára, az utcai front kivételével, különböző műhelyhelyiségek, irodák és raktárak mellett több lakás is épült a család tagjai, illetve bérlők számára. Hosszú évtizedeken keresztül ez volt a város legismertebb, az akkori viszonyoknak megfelelően gyárnak is nevezhető kőfaragó műhelye. A műhely háromnegyed évszázadon keresztül, megalakulásától az 1948-as évet követő államosításig a Reimann család birtokában volt és működött, a kőfaragó Reimannok szakszerű vezetése alatt. Ebben a hosszú időszakban a gyárból számtalan síremlék, emléktábla és különböző rendeltetésű kőfaragvány került ki, amelyek közül sok még ma is létezik, akárcsak azok a helyi, illetve más városbeli épületek, amelyeknek kőfaragói munkálatait a Reimann cég végezte el.

A Mátyás király szoborcsoport talpazata. Kép: Wikipédia

Ifjabb Reimann Károly – a fiú

Az ifjabbik Károly az apja mellett tanulta ki a mesterséget, és egy ideig a temető melletti műhelyben dolgozott. Valamikor az 1880-as évek elején a szintén kőfaragó ifj. Nagy Jánossal – annak a Nagy János kőfaragó fiával, akivel id. Reimann Károly több közös munkálat elvégzésében is érdekelt volt – közös kőfaragó vállalkozást indítottak el.13 A kőfaragó műhelyt az apja műhelyével átellenben, a Kül- és Bel-Torda utcák sarkán levő, a várostól bérbe vett un. „kőfaragó telken” rendezték be. (Később ezen a telken épült fel és került átadásra 1910. szeptember 24-én a kolozsvári Egyetemi Diákasztal, azaz a Mensa Academica, röviden a „Menza” palota.14). Az 1890-as évek elején ifj. Reimann Károly egy különálló sírkőraktárt is létre hozott a Szamoson átívelő, nemrég felépült új Vashíd északnyugati lábánál. A raktár a „Gerendai és Fia jó hírű márvány- és műszobrász gyárából (…) sienit, gránit, tiroli, sziléziai, carrarai, dioritis vörös márvány fajokból síremlékeket 8 frttól egész 3000 frtig” kínált a nagyérdemű közönségnek, de emellett „építkezési munkálatokat, mauzóleumokat, kálváriákat, szent szobrokat, úti kereszteket, keresztelő medencéket, sírszegélyeket is elvállal.”15

A Házsongárdi temető melletti kőfaragó műhely teljes körű irányítását a 20. század első évtizedében az alapító id. Reimann Károly átadta fiának, ifj. Reimann Károlynak, aki számos műszaki beruházást eszközölt a műhely hatékonyságának növelése érdekében. Egy 1905-ből származó reklám szerint Reimann „gőzerőre berendezett márvány, gránit, syenit, andezit, homoksírkő és bútormárvány gyára” a következő termékeket és szolgáltatásokat ajánlotta az érdeklődők figyelmébe:

„Elvállalok minden e szakmába vágó munkálatokat, úgymint: sírkövek, kripták, mauzóleumok, kálváriák, szent szobrok, úti keresztek, temetői kerítések (vasráccsal vagy a nélkül), földalatti kripták készítését saját, vagy bárki által készített tervek után pontosan és jó kivitelben, valamint temetői javításokat a legjutányosabb árak mellett.

Különösen figyelmébe ajánlom saját termelésű hazai fekete gránit köveimet, mely úgy keménységre, mint fénytartósságra nézve felül múlja az összes külföldi gránitokat, ugyanebből a kőből készletben tartok nagy mennyiségű járda kockaköveket, amit bármily men - nyiségben, jutányos árban árusitok. Továbbá készítek úgy hazai, mint külföldi legszebb márvány-fajokból bútormárvány mosdó- és éjjeli szekrény lapokat galleriával, vagy a nélkül, fürdőkádakat, teraszburkoló lapokat, villanytelep lemezeket, valamint mérlegeket és mérleglapokat a legszebb kivitelben, igen olcsó árak mellett.

Elvállalok bármily nagyszabású építkezési kőfaragó munkálatokat saját termésű, legjobb minőségű bácstoroki közép kemény mészköveimből, valamint bánpataki kemény mészkőből, vagy dévai trachitból, úgyszintén durva anyagok szállítását is saját bányáimból.”16

 

Legifjabb Reimann Károly – az unoka

A Reimann márkanév a 19. század végére Erdély-szerte ismertté vált, a cég termékei és szolgáltatásai iránt igencsak megnőtt a kereslet, különösen Székelyföldön. A megrendelők minél jobb és gyorsabb kiszolgálása érdekében a 20. század első éveiben a Reimann cég Marosvásárhelyen is nyitott sírkő raktárt és kőfaragó telepet, melyet legifj. Reimann Károly, a dinasztia alapító Reimann János dédunokája vezetett. Egy 1906-ból származó reklám szerint legifj. Reimann Károly az újonnan létesült telepet e szavakkal ajánlotta a lehetséges megrendelők figyelmébe:

A Reimann család síremléke. Kép: Nagy Béla

„Van szerencsém tisztelettel a nagyérdemű. közönség becses tudomására hozni, hogy Marosvásárhelyt, a mai kor igényeinek megfelelő sírkő raktárt és kőfaragó ipartelepet létesítettem. Kőfaragó telep és raktár: Főtér 39. sz. Corsó-kávéház épületében.”17

Hogy meddig működött Marosvásárhelyen a kőfaragó műhely, nem tudjuk pontosan, de az első világháború végén még biztosan megvolt. Egyébként nem csak a kőfaragó műhely működött sikeresen, hanem maga a tulajdonos, legifj. Reimann Károly is nagy közkedveltségre tett szert a város polgárai körében. Így aztán nem csoda, hogy még a háború befejezése előtt a frontról megtért és sebesüléseiből éppen csak felgyógyult hős katonát a város előkelőségei, élükön Bernády főispánnal, meleg fogadtatásban részesítették:

„Már a háború legelső idejében a harctérre került Reimann Károly kőfaragó mester, népfelkelő hadnagy, aki az orosz fronton, legutóbb pedig az olasz fronton küzdött a hazáért, míg egy olasz srapnell súlyosan megsebesítette. A derék katona hosszas betegsége után először jelent meg polgártársai közt, a Transilvániabeli szombati ös szejövetelen, ahol meleg ünneplésben volt része. Bernády főispán figyelmes szeretettel és elismeréssel üdvözölte külön felköszöntőben Reimann Károlyt, akit a főispáni üdvözlet után lelkesen megéljeneztek.”18

Az impériumváltást követő időszakban legifj. Reimann Károly hazatért Kolozsvárra, és átvette apjától a Petőfi utcai kőfaragó gyár irányítását. A második világháború után őt érte az a „megtiszteltetés”, hogy az államosítást követően 1951-ban „lemondhatott a népi hatalom” javára a Reimannok által alapított és hosszú évtizedeken keresztül üzemeltetett kőfaragó gyárról, annak teljes felszerelésével, épületeivel és anyagkészleteivel együtt.19

 

Emléktáblák, síremlékek, épületek

Az alsóvárosi református templom – A köznyelvben kétágú templomként ismert egyházi épület 1828–1879 épült fel (bár 1851. október 12-én már felszentelték), s az építők között id. Reimann (Rajmann) Károly kőfaragó neve is szerepel. Egy 1852. március 8-án készített elszámolás szerint „a belső oszlopok faragott kővel való újrafedését Rajmann Károly kőfaragó végezte el”.20

Keller Ilona síremléke. Kép: László Miklós

Keller (Kéler) Ilona (1860–1880) síremléke (1883) – A kolozsváriak közkedvelt színművésznőjének Házsongárdi sírjánál felállított ion stílusú emlékkövet Pákei Lajos műépítész tervei alapján id. Reimann Károly és id. Nagy János kőfaragók, valamint Klösz József kőszobrász közösen készítették. A fiatalon elhunyt művésznő emlékét megörökítő bácsi kőből készült sírkő ünnepélyes felavatását 1883. október 29-én tartották Keller Ilona édesanyja és nővére, a síremlék bizottsági tagok, a Nemzeti Színház tagjai és számos kolozsvári polgár jelenlétében. Beszédet tartottak Szacsvay Imre a Nemzeti Színház rendes tagja és Hegedüs István az emlékkő-létesítő bizottság helyettes elnöke.21

Sámi László (1817–1881) síremléke (1884) – A zilahi származású kolozsvári református főiskolai tanár emlékére emelt síremlék sziléziai szürke márványból készült gúla alakú oszlop, amelynek nyugati oldalát díszítő „Sámi Lászlót ábrázoló domborművet – Veress Ferenc fényképe alapján – carrarai márványból Carlo Nicolo faragta, és készen szállították le 1884 júliusában Kolozsvárra”. Az emlékoszlop és a síremlékhez vezető díszes lépcső kivitelezése Lorentz Ferenc, id. Reimann Károly és id. Nagy János kőfaragóknak köszönhető.22 Az emlékművet ünnepélyes keretek között 1884. október 15-én leplezték le Sámi László özvegye (Király Janka) és két fia, valamint nagyszámú tisztelője és barátja jelenlétében. Sámi László egykori barátja, gr. Teleki Sándor által írt emlékbeszédet Szász Gerő református esperes olvasta fel, az átadó beszédet pedig Hegedüs István egyetemi tanár, a síremlék bizottság elnöke tartotta.23

Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia (1886) – A magyar állam, Kolozsvár szabad királyi város, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara által közösen fenntartott 1875-ben alapított intézet 1886-ban új épület kapott. A város által ingyen felajánlott Sétatér (Bartha Miklós/Emil Isac) utcai telkén Maetz Frigyes tervei alapján felépített új épület kivitelezésében ifj. Reimann Károly kőfaragó is közreműködött. Az új épületet, amelynek kivitelezését Pákei Lajos felügyelte, ünnepélyes keretek között 1886. szeptember 5-én adták át, mely alkalommal az alapkő letételére is sor került. Finály Henrik, a felügyelő bizottság elnöke által mondott ünnepi beszédet követően Kiss Sándor, az intézet igazgatója felolvasta azt az okiratot, amelyet üvegszekrénybe zárva az épület észak felőli főbejáratának küszöbe alapfalába helyeztek el. Az érdekesség kedvéért hadd idézzük a Magyar Polgár 1886. szeptember 6-i számából az okirat azon részét, amely felsorolja mindazon vállalkozók és iparosok neveit, akik az építkezési munkálatokat végezték.

Duret-Laporte Celestina síremléke (1891) – A szerény sírkövet „a megboldogult Duret-Laporte Calestine elhunyta alkalmából, ki helybeli magán leánynevelő intézetének fáradatlan buzgóságú igazgatónője volt”, a tanítványok által indított gyűjtésből befolyt összegből állították fel. Az 1891. május 19-én felavatott sírkövet, valamint a sírt körülvevő vasrácsot ifj. Reimann Károly készítette. 24 A sír helye ma már, tudomásom szerint ismeretlen.

Bem József emléktábla (1898) – Ifj. Reimann Károly díjmentesen készítette – valószínű Papp Gábor (1872– 1931) festőművész tervei25 alapján – azt az emléktáblát, amelyet 1898. december 25-én lepleztek le Bem tábornok, mint a „felső erdélyi hadsereg” fővezére győzelmes csapatai élén történt kolozsvári bevonulásának fél évszázados emlékére.A hős hadvezér egykori kolozsvári szállásának helyt adó, a Főtér és Bel-Közép /Dávid Ferenc utca sarkán levő gr. Teleki Domokos háznak (ma Eroilor utca 1. szám) az utcára néző frontjára felszerelt svéd gránitból készült és terméskő kerettel körülvett táblán ez olvasható:

E HÁZBAN VOLT SZÁLLVA

BEM JÓZSEF

HONVÉD TÁBORNOK

1848.

DECZEM BER

25-IKI

GYŐZEDELMES BEVONULÁSAKOR.

 

Az emléktábla a kolozsvári országos Történelmi Ereklye-Múzeum, a kolozsvári 1848-49-es honvéd egylet és a Tud. Egyetemi Kör által rendezett emlékünnepség keretében került leleplezésre, „gr. Béldi Ákos főispán, Szvacsina Géza polgármester, Esterházy László főjegyző, gr. Teleki László, Deáky Albert ereklye-múzeumi elnök, Szabó Samu honvéd-egyleti elnök, Háry Béla,” és nagyszámú kolozsvári polgár jelenlétében.26

Misztótfalusi Kis Miklós (1650–1702) síremléke (1902) – A Házsongárdi temetőben nyugvó hányattatott sorsú könyvnyomtató és betűmetsző sírja felújításának gondolata már 1892-ben felvetődött. Dr. Gyalui Farkas javaslatára a kolozsvári nyomdászok élükön Ruzicska Gyulával lelkes gyűjtési akcióba kezdtek, de a síremlék megvalósítására csak egy évtized multával kerülhetett sor. Az impozáns új síremlék egy kőlapokkal burkolt szarkofág, amelynek tetejére a régi, eredeti tumba került elhelyezésre. Az építmény kivitelezését Endstrasser Benedek építőmester vállalta magára, a kőlapok ifj. Reimann Károly gyárából kerültek ki. A síremléket körülvevő vasrácsot Demjén Ágoston lakatosmester készítette.27 A síremlék felavatása a neves nyomdász halálának 200. évfordulója alkalmából 1902. május 19-én került sor. A helyi nyomdász egyesület által szervezett avató ünnepségen Ruzicska Gyula debreceni nyomdaigazgató mondott beszédet.28 A síremléken a kővetkező feliratok olvashatóak:

Elől: „M.TÓTFALUSI KIS MIKLÓS 1652–1702”

Hátul: „AZ EREDETI SÍREMLÉK MEGTARTÁSÁVAL HALÁLÁNAK 200-DIK ÉVFORDULÓJÁRA EMELTÉK A KOLOZSVÁRI KÖNYVNYOMTATOK 1902.V/19”

Baloldalt: „EURÓPAI HÍRŰ KÖNYVNYOMTATÓ ÉS BETŰMETSZŐ. MAI HELYESÍRÁSUNK MEGALAPÍTÓJA”.

Jobboldalt: „IGAZSÁGÁÉRT Ő IS SZENVEDETT, BÚSULT LELKE SZÁZADOK UTÁN ÖRÜL DIADALA”. A régi koporsó alakú sírkő felirata: „Tótfalusi Miklós nyugoszik ez helybe; Magyarország szülte, Erdély felnevelte Hollandia betűmetszésre s öntésre Sok nemzetek nyelvén hírrel készítette. Mondjad utón járó, Nyugodjék meg teste! Búsait lelkének lőtt Isteni ékessége Idegenségünket az Isten ne nézze; Támasszon hazánknak inkább mást helyette!”29

Misztófalusi Kis Miklós síremléke. Kép: László Miklós

Mátyás Király emlékmű talpazata (1900–1902) – A Pákei Lajos építész által tervezett talpazat kivitelezésében ifj. Reimann Károly alvállalkozóként vett részt. A „bástya” kivitelezése 1900 tavaszán kezdődött el, de csak 1902 nyarán lett teljesen kész. A munkálatok elhúzódásának oka a talpazat anyaga körül kirobbant vita, illetve a pénzhiány volt. Eredetileg a Pákei tervek szerint a talpazat a föld felszínéig süttöi kőből készült volna, a föld feletti rész pedig bácsi kőből, ugyanabból az anyagból, amelyből a város középkori falait is építették. A talpazat anyaga körüli vitáról a helyi sajtó részletesen is beszámolt: „Mikor a munkával szeptember elején a földből kikerültek, s a bástya hatalmas faragott kövei szemmagasságnyira emelkedtek, az érdeklődő és kíváncsi közönség bizony csalódással látta, hogy a talapzat nem lesz márványból való, fényesre csiszolt piedesztál, hanem közönséges mészkő, amelyből a régi várfalak vannak rakva. Kezdték hirdetni, hogy a felhasznált kő nem bírja meg a nehéz érc szobrot és »nem lesz szép«. Emiatt Szvacsina Géza polgármester szept. 16-án gyűlést hívott össze, s utasításainak híven szept. 19-én dr. Szádeczky Gyula, az egyetemünkön a geológia tudós tanára és Polcz Mihály városi főmérnök, majd Herczeg Lajos főmérnök, államvasúti felügyelő is megvizsgálták a talapzatot, bejárták a kőfaragó műhelyeket, s a monostori és bácsi-toroki kőbányákat. Tüzetes és a pedánságig lelkiismeretes eljárásukról szept. 25-én terjesztettek be jelentést a városhoz, mely azt a szombaton délután tartott szoborbizottsági ülés elé terjesztette. A szakértői jelentés ezeket mondja: A szobor talapzatának alsó részéhez, melyre a mellékalakok fognak állítatni, a használt faragott kövek süttői, édesvízi mészkőből vannak készítve. Ez a mészkő úgy szilárdság, mint tartósság tekintetében megfelel a célnak. (...) Arra a kérdésre, hogy a monostori és bácsi-toroki durva mészkő elég kemény, szilárd és tartós-e? A szakértők véleménye az, hogy az anyagrétegből kikerülő kövek a kívánalmaknak meglelnek. Azonban van egy nehézség. Tudniillik ez az anyagréteg csak 55 cm. széles, már pedig a művész 90 cm. széles köveket is tervezett fölhasználni. E miatt a bástya felső részéhez vagy olyan, hasonló minőségű kőanyagot kell, hogy válasszon Fadrusz, amely 90 cm. széles rétegben is előfordul, vagy a terveken kell akként módosítania, hogy kisebb méretű kövek fölhasználásával építtessék a bástya oromzata. A szoborbizottság ilyen értelemben határozott, s az eddigi munkát teljes megnyugvással elfogadja, a továbbiakra nézve Fadruszhoz fordul a szakértők véleményének figyelembe vételéért. A talapzatnál a munka szünetelt egy pár napig, még pedig azért, mert a kőfaragó vállalkozó, Reimann Károly, be akarta várni a szakértők véleményét a köré nézve, mielőtt a munkába vett hatalmas tömböket kifaragtatta volna.”30 A talpazat kivitelezését Fadrusz János is figyelemmel követte, e célból több alkalommal személyesen is ellátogatott Kolozsvárra. Még a bronz szobrok leszállítása előtt, 1902. július 4-én is megtekintette a talapzat állapotát, amelyről, a Magyar Polgár újságírója szerint „a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott és tekintettel arra, hogy a talapzat építése rövid idő alatt befejezést nyer, sürgősen intézkedik az iránt, hogy a szobor öntvénye mihamarabb Kolozsvárra szállíttassák.”31

Salamon János síremléke. Kép: László Miklós

Salamon János (1824–1899) hegedűprímás síremléke (1903) – Salamon János, Kolozsvár közkedvelt zenésze32 tiszteletére emelt síremlék Klösz József szobrász és ifj. Reimann Károly közös munkája. Az 1903-ban közadakozásból felállított emlékkő elkészítésének előzményeiről és körülményeiről a Magyar Polgár így számolt be:

„Négy esztendeje már, hogy Salamon János, a magyar népzene ihletett lelkű tolmácsolója, ott pihen a kolozsvári temető csendes rögei alatt. A szabadságharcz honvéd zenészének 1899 márcziusában történt elhunyta után egy társaság gyűlt össze Magyary Mihály szerkesztő házánál. E társaságban, mely jórészt írók, hírlapírók és művészekből állott, Nagy Gábor, a „Központi Szálloda” hazafias lelkű, áldozatkész tulajdonosa, ki a zeneművészet ügyének mindenkor lelkes pártolója és művelője, szóba hozta, hogy Salamon János hamvai fölé a hazafiak adakozásából emlék állíttassék. A maga részéről mindjárt 40 koronát ajánlott fel e czélra. A jelen levők Kuszkó István hírlapíró ajánlatára bizottsággá alakultak, gyűjtőíveket adtak ki, s a közönséget a tervezett emlék létesítéséhez való hozzájárulásra felhívták. Nagy Gábor pénztáros kezeihez máig összegyűlt az emlék czéljaira az 1902. deczember 31-ig kitüntetett kamatokkal együtt 594 korona 35 fillér. A gyűjtés folyamán Klösz József kolozsvári szobrász elkészítette Salamon János szobor képének mintáját, valamint az emléken látható hegedűt, s azt a bizottság megtekintése után gipszbe öntötte. Ez év folyamán Reimann Károly sírkő gyáros és kőfaragó mester tervet és költségvetést készített a létesítendő emlékre is. A jegyző s pénztáros befolyására tetemes engedményével az összegyűjtött összegért Klösz József szobrász és Reimann Károly kőfaragó mester elvállalták a 4 méter magas, szép emlék felállítását. A gondosan kifaragott emlékmű ma már fel van állítva a temető középső útjából kiinduló első középút mellett levő sírhalmon. A csinos emlékoszlopon Salamon domborművű arczképe van, alá vésve: Salamon János 1825–1899 (a születési év tévesen lett bevésve, helyesen: 1824 – szerk. megj.). Alatta babérággal körített hegedű domborművű képe. A talapzaton a következő felírás: „Népzenész volt és az 1848–49-iki önvédelmi harczban Bem hadseregének kedvelt zenésze. Emlékét megörökítette a közönség kegyelete 1903.”33

Bocskai István (1557–1606) erdélyi fejedelem emléktáblája (1906) – Erdély egykori fejedelmének tiszteletére és a bécsi béke 300. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepség keretében 1906. május 20-án került sor. Az emléktáblát, az akkor Reményik Károly tulajdonában levő, a fejedelem óvári szülőházának falára szerelték fel. Az ifj. Reimann Károly munkájának tulajdonítható (ennek igazolására sajnos nem áll rendelkezésünkre írásos bizonyíték) emléktáblán az alábbi szöveg volt vésve:

„ITT SZÜLETETT

BOCSKAI ISTVÁN

FEJEDELEM.

EMLÉKÉT KEGYELETTEL ÜNNEPELTE

A BÉCSI BÉKE 300-IK ÉVFORDULÓJÁN

1906. MÁJUS 20.

A KOLOZSVÁRI HÁROM PROTESTÁNS

EGYHÁZ.

Emléktáblával megjelölte: a Reményik család”.34

 

Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnázium (1909–1911) – A ma Márton Áron Főgimnázium nevet viselő oktatási intézmény szecessziós ingatlanát – Alpár Ignác előzetes elképzelése szerint Pápai Sándor mérnök által kidolgozott végső tervek alapján, a bejáratánál levő fekete márványtábla szerint – az erdélyi római katolikus státus építette a „Wusinczki Testvérek és Preiszner József építőmesterek közreműködésével”. Az építkezési munkálatok nagy részét végző előbb említetteken kívül a kivitelezésben számos más erdélyi iparos és vállalkozó is részt vett, köztük kolozsváriak is: Hunwald Gyula üvegező, Makkay József bádogos, Spáda János (cementpadozat), Kapcza Imre (vaskerítés). A kőfaragó munkákat ifj. Reimann Károly és ifj. Nagy János közös cége végezte.35

A Petőfi utcai Reimann Károly kőfaragó műhely. Előtérben ifj. Reimann Károly. Kép: Szabadság
napilap honlapja

Pállya István emléktábla és dombormű (1942) – Legifj. Reimann Károly készítette a kolozsvári Zágoni Mikes Kelemen római katolikus gimnázium (ma Báthory István elméleti líceum) és a Piarista Diákszövetség felkérésére. A kegyes tanítórend 300. évfordulója alkalmából rendezett négynapos ünnepség során az „intézet második emeleti feljárójánál, a falon elhelyezett gyönyörű kivitelű, domborművű emléktáblát Ákontz Miklós, a kolozsvári Piarista Diákszövetség ügyvezető elnöke adta át rövid beszéd kíséretében az intézetnek”. A Dr. Boga Alajos kanonok, pápai prelátus által megáldott „finom kivitelű emléktáblát”, amely a szelíd életű és nagy tudású Pállva Istvánnak, az első kolozsvári piaristaházfőnök-igazgatónak arcképét ábrázolja, az intézet nevében dr. Kari János igazgató vette át.36 Az 1945 után eltávolított tábla szövege:

„A KEGYES TANÍTÓREND MAGYARORSZÁGI

LETELEPEDÉSÉNEK HÁROMSZÁZADIK

ESZTENDEJÉBEN

A SZELÍD ÉLETŰ ÉS NAGYTUDÁSÚ

PÁLLYA ISTVÁN

A NEMES TUDOMÁNYOK, A DRÁMAÍRÁS ÉS

FORDÍTÁS BUZGÓ MŰVELŐJE, AZ ELSŐ

KOLOZSVÁRI PIARISTA IGAZGATÓ

(1776–1782)

EMLÉKÉNEK

HÁLÁS KEGYELETTEL

AZ ÖREGDIÁKOK

REIMANN K. 1942”37

 

Az említett alkotások és munkák csak töredékét képezik a Reimann kőfaragók másfél évszázados folyamatos tevékenységének. Sok mára már eltűnt, nem létezik, az enyészet és az emberi hanyagság vagy egyenesen rosszindulat martalékává lettek. Minden bizonnyal azonban még számtalan síremlék, épület áll még ma is Kolozsváron, de Erdély fontosabb városaiban úgyszintén, melyek a Reimann kőfaragók keze munkájának köszönhetik meglétüket, és ha még névtelenül is, de hirdetik a kolozsvári kőfaragó iskola dicső múltját.

 

Jegyzetek

  1. Balogh Jolán: Kolozsvári kőfaragó műhelyek XVI. század, Budapest, 1985; http:// adatbank.transindex.ro/html/cim_ pdf923.pdf

2 Zay Éva: Részletek Kolozsvár múltjából: a Reimann-féle kőfaragó műhely, Szabadság, 2015. augusztus 7.

3 B. Nagy Margit: A kolozsvári Bánffy palota; http://adatbank.transindex.ro/html/ alcim_pdf6222.pdf

4Miklósi-Sikes Csaba: Kolozsvár (és Erdély) 19. századi szobrászata a sajtó tükrében; http://epa.oszk.hu/01600/01615/00077/pdf/ EPA01615_ars_hungarica%202001_02_281- 356.pdf

5 Uo.

6 https://www.familysearch.org/ark:/619 03/3:1:939V-KGXC-2?cc=1743180

7 Uo.

8 A születési adatok forrása: https://www. familysearch.org/hu/

9 Balogh Jolán: Kolozsvári kőfaragó műhelyek XVI. század, Budapest, 1985; http:// adatbank.transindex.ro/html/cim_ pdf923.pdf

10 http://www.erdelyimuveszet.ro/katasz ter/SZOBRASZ/nevek/oszn.htm

11 http://www.erdelyimuveszet.ro/katasz ter/SZOBRASZ/sajto/0.htm

12 Ellenzék, 1905. július 22., XXVI. évf., 165. szám

13 Magyar Polgár, 1884. december 14., XVIII. évf., 288. szám

14 Puskás Lajos – Puskás Attila: A kolozsvári Egyetemi Diákasztal, a Mensa Academica alapításának története; http:// erdelyimuzeumfolyoirat.adatbank. transindex.ro/pdf/EM-2005-1-2_011.pdf

15 Ellenzék, 1890. április 18., XI. évf., 88. szám

16 Ellenzék, 1905. július 22., XXVI. évf., 165. szám

17 Székely Lapok, 1906. október 21., 46. évf., 241.szám

18 Székely Lapok, 1915. augusztus 15., 55. évf., 123. szám

19 Zay Éva: Részletek Kolozsvár múltjából: A Reimann-féle kőfaragó műhely, Szabadság, 2005. november 23.

20 B. Nagy Margit: Kagerbauer Antal és a romantika építészete Erdélyben

21 Magyar Polgár, 1883. október 28., XVII. évf., 249. szám

22 Miklósi-Sikes Csaba: Kolozsvár (és Erdély) 19. századi szobrászata a sajtó tükrében, Ars Hungarica, 2001., 29. évf., 2. szám

23 Magyar Polgár, 1884. október 14., XVIII. évf., 237. szám

24 Kolozsvár, 1891. május 20., V. évf., 112. szám

25 Szabó Zsolt: Bem József nyomában Erdélyben, Művelődés, LXII. évfolyam, 2009. július-augusztus

26 Magyar Polgár, 1898. december 27., XXI. évf., 226. szám.

27 Magyar Polgár, 1902. június 3., XXV. évf., 124. szám

28 Magyar Polgár, 1902. május 20., XXV. évf., 113. szám

29 Magyar Polgár, 1902. május 10., XXV. évf., 106. szám

30 Magyar Polgár, 1900. október 1., XXIII. évf., 224. szám

31 Magyar Polgár,1902. július 4., XXV. évf., 151. szám

32 Nagy Béla: Hegedűvel a szabadságért (Salamon János Bem apó prímása), Szabadság, 2014. március 15., XXVI. évf.

33 Magyar Polgár, 1903. október 10., XXVI. évf., 229. szám

34 Ellenzék, 1906. május 18., XXVII. évf., 13. szám

35 Az erdélyi róm. kath. státus csíkszeredai főgimnáziumának értesítője az 1910 –1911-ik iskolai évről; https://mek.oszk. hu/13300/13315/13315.pdf

36 Ellenzék, 1942. november 23., LXIII. évf., 265.szám

37 Jakab Albert Zsolt: Ez a kő letétetett… Az emlékezet helyei Kolozsváron (1440–2012). Kriza János Néprajzi Társaság–Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2012; https://www.academia. edu/38358767/Jakab_Albert_Zsolt_ Ez_a_k%C5%91_t%C3%A9tetett_ Az_eml%C3%A9kezet_helyei_ Kolozsv%C3%A1ron_1440_2012_Kriza_J%C3%A1nos_N%C3%A9prajzi_T%C3%A1rsas%C3%A1g_Nemzeti_ Kisebbs%C3%A9gkutat%C3%B3_ Int%C3%A9zet_Kolozsv%C3%A1r_2012

 

Új hozzászólás