Így telt az idei KaravanAct utazószínházi fesztivál

Augusztus 22-én este, a sepsiszentgyörgyi M Studio PYRO című tűz-show-jával ért véget a IV. KaravanAct utazószínházi fesztivál, amely augusztus 17-én rajtolt Nagykárolyban és Börvelyben, majd Kolozsváron folytatódott, és Szatmárnémetiben zárult. Az idei fesztivál lengyelországi, sepsiszentgyörgyi és kolozsvári előadásokkal, valamint egy koncerttel várta a nézőit. Az alábbiakban a fellépők, szervezők, nézők gondolatait olvashatják a fesztivállal kapcsolatban.


Györgyjakab Enikő (szervező): „Jó érzés volt ez a kihívás. Szinte lehetetlen, amiért érdemes volt küzdeni. Emlékszem, épp lemondtuk volna a fesztivált, amikor utaztam Kolozsvár környékén, és megláttam, hogy egyik napról a másikra az egyik panzió mellett óriási teraszt építtetett a tulajdonos. Ugyanolyan szép volt, mint maga az épület, nem egy ócska sátor, amit instant odadobtak, hogy lehessen teraszon kiszolgálni. És akkor arra gondoltam, hogy meg lehet csinálni, csak elég rugalmasnak és szívósnak kell lennie az egész csapatnak. Lehet más lesz, mint eddig, de lehet jó is. És hát a csapat az tízes volt.

Talán nem volt annyi nézőnk, mint az eggyel korábbi kiadáson. Akik jöttek, azoknak regisztrálniuk kellett, le kellett üljenek jó messze egymástól, és maszkot kellett viseljenek. De ez a jelenség, ez a folyamat, nagyon pontos képe annak, amit jelenleg épp átélünk közösségként. Megható volt ezt megtapasztalni. Szervezőként az idén nem is annyira az előadások voltak nálam fókuszban, hanem a nézők. Mi. A közösség, akik próbáljuk ezt a rítust visszalopni az életünkbe, előadáson részt venni, hagyni elsodorni magunkat az élményektől, szembenézni magunkkal, a többiekkel, közösen. Bár maszkokban voltunk, távolabb egymástól a kelleténél, mégsem éreztem azt, hogy mi, emberek, ott az előadásokon messze lennénk egymástól. Sőt. Igazából csak ott látszott, hogy mennyire együtt vagyunk.”

Emil Gherasim (zeneszerző, Fluidian): „Számomra a fesztivál előadásai közül a lengyel társulat, s Teatr Biuro Podróży Carmen Funebre című előadása volt a legnagyobb élmény, ugyanakkor egy hosszú kényszerszünet után jól esett újra közönség előtt játszani. Jó volt látni, ahogyan a KaravanAct lelkes csapata végigvitte a fesztivált egy nagyon nehéz és bonyolult időszakban.”

Rab Zoltán (fotós): „Számomra a kettős, de ugyanakkor intenzív megélésekről szólt az idei fesztivál. Egy szűk hét alatt kvázi egyszerre történtek a következő dolgok: merültem ki és töltődtem fel, hiányzott nagyon Rózsa kutyám, de a jó csapat miatt meglepően ritkán éreztem a hiányát. A fesztivál vége felé jólesett nem tudni, hogy milyen nap is van éppen. De ami a leginkább maradandó az érzések közül, az az, hogy március óta most először éreztem azt, hogy bár egy hétig is, de nincsen semmi baj. Egy egyhetes időgépélmény vissza a normalitásba.”

Kozma Dávid (néző): „A Karavanact előadássorozatának üzenete számomra a legaktuálisabb társadalmi kihívások egyike. A tudatosulásunk útján felismerni a tudatlan döntéseink következményeit, felelősséget vállalni értük és az általuk okozott sérelmekért, hogy kollektíven gyógyulni tudjunk belőlük. A Teatr Biuro Pordózynek a Carmen Funebre című előadása a legépítőbb volt, amin részt vehettem. Köszönöm!”

Veres Kincső (szervező): „Számomra a fesztivál megszervezése azt bizonyította be, hogy ilyen körülmények között is lehetséges kulturális eseményeket szervezni, és a kapott visszajelzések alapján kell is. Annak ellenére, hogy elég sok nehézséggel járt, a fesztivál összetartó és empatikus csapata idén is megteremtette számomra a KaravanAct élményét.”

A KaravanAct Utazó Színházi Fesztivált 2015-ben hozta létre a Shoshin azzal a szándékkal, hogy (mintegy élő organizmusként) kapcsolatot létesítsen az általa látogatott települések lakóival, és dialógusra hívja őket. „A KaravanAct célja, hogy »beszivárogjon« az utcákba, közterekre, gyakran látogatott vagy éppenséggel elfeledett külső-belső helyszínekre, és mindezen helyekre színházat, zenét, táncot, énekhangot csenjen, megmutatva, hogy a művészet mindenkié; hogy a mindennapjaink része tud lenni és kellene hogy legyen; hogy a színház – vagy bármely más művészeti forma – otthona nemcsak a neki dedikált »ház« (színház, előadóterem, galéria), hanem bárhol, bármelyik sarkon, téren, udvaron, bárkinek az erkélyén, lakásában, bármely épületben érvényesülni tud. Ebben az »otthonra lelésben« pedig a művészet meg- és kiemel, gazdagabbá, tartalommal telítettebbé teszi az adott helyszínt, aktualizálja azt – vallja Györgyjakab Enikő és Köllő Csongor, a fesztivál létrehozói.

(Képek: Rab Zoltán)

 

Új hozzászólás