Különleges programmal jelentkezik a negyvenéves Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Ebben az évben még inkább a helyi művészek és értékek kerülnek előtérbe.

Idén 40 éves a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Ezt a kerek évfordulót különleges programmal ünnepli meg a fesztivált szervező Hargita Megyei Kulturális Központ.

2020. július 11-én kezdődik meg a kilenc napon át tartó eseménysorozat, amelynek programkínálatában szabadtéri kiállítás, különböző koncertek, zenés emléktúra, borkóstoló, koncertvideók és hangszerbemutatók szerepelnek. De kitekinthetünk Erdély távolabbi pontjaira, nosztalgiázhatunk a régi emlékek felelevenítésével, egy-egy archív felvétellel, meghallgathatjuk a korábbi fellépőket, valamint részesülhetünk a 40 év mesés történeteiben.

A járvány okozta bizonytalanság próbára tette a szervezőcsapatot. Keresték a legjobb megoldást a folyton változó körülmények között. De most örömmel jelentik be: a jelenlegi helyzet lehetővé teszi a koncertek megszervezését is, így tíz eseményen találkozhat egymással a közönség és a zenészcsapat. Ugyanakkor gondolnak azokra is, akik nem tudnak ideutazni: őket az online térben kapcsolódhatnak be az eseményekbe.

Ebben az évben még inkább a helyi művészek és értékek kerülnek előtérbe.  A szervezők célja idén a zene és helyi épített örökség kapcsolatának megmutatása.

Ebben az évben még inkább a helyi művészek és értékek kerülnek előtérbe. A külföldi és távoli előadók lélekben velük lesznek, és természetesen várják őket nagy szeretettel a jövő évi fesztiválon, 2021. július 10–18. között.

A szervezők célja idén a zene és helyi épített örökség kapcsolatának megmutatása. Tervük, hogy a zenei felvételek turisztikailag kiemelt, látványos épületekben készüljenek, felhívva a figyelmet környezetünk egyedi építészeti kultúrájára.

A csíkszeredai Régizene Fesztivál élt már meg nehezebb időket is, éppen ezért úgy gondolták, hogy ebben a különleges helyzetben még inkább szükséges, hogy a régizene szeretete, a régi hangszerek tisztelete, és az ezeket körülvevő historikus világ újra összehozzon bennünket, mint ahogy azt már teszi 40 éve itt, Csíkszeredában.

A fesztivál programjai az érvényben lévő egészségügyi biztonsági intézkedések betartásával zajlanak majd. A koncerteken a helyek száma a térnek megfelelően korlátozva lesz, a helyeket a megérkezés sorrendjében lehet elfoglalni. 

A fesztivál programjai az érvényben lévő egészségügyi biztonsági intézkedések betartásával zajlanak majd. A koncerteken a helyek száma a térnek megfelelően korlátozva lesz, a helyeket a megérkezés sorrendjében lehet elfoglalni. 

A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a programok között lesznek regisztrációhoz kötöttek is. Kérik önöket, ezt szem előtt tartva tervezzenek, és időben regisztráljanak az eseményekre.
A fesztivál hivatalos weboldala a www.regizene.ro címen érhető el. A programokról az érdeklődők pedig tájékozódhatnak a fesztivál Facebook-oldalán is.

 

Új hozzászólás