430 éve, 1590. július 20-án látott napvilágot a fordítójáról, Károli Gáspárról Károli-bibliának is nevezett vizsolyi biblia. A magyar egyházi élet e fontos vívmánya nemcsak Isten igéjének anyanyelvű hirdetésére volt nagy hatással, hanem évszázadokon át a magyar nép nyelvi és szellemi épülésére is. A magyar nyomdászat 16. századi csúcsteljesítményeként is számon tartott vizsolyi bibliát 2015. január 29. óta törvény védelme alá helyezett hungarikum. A 430. évforduló alkalmából Saszet Géza korábbi írását közöljük újra.
be a vizsolyi (Károli) biblia történelmi hasonmás kiadását. Kép: Vizsolyi Református Egyházközség
Minden megszülető emberre a halhatatlanságot is rábízták; az örök életet, melyet annyian keresnek bekötött szemmel egy életen túli életben; és hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy itt és most mi vagyunk az örök élet hordozói. Életünket, hitünkkel és nyelvünkkel egyetemben örökül, ajándékba kaptuk. Mondhatjuk-e jó lelkiismerettel, hogy jó sáfárai voltunk a „három tálentumnak”: népünk hitének, nyelvének és jövőjének? Röviden – csodálatos örökségünknek, magyarságunknak?
Hányfajta hit fér el egyetlen népben, amely dogmákba bástyázta hitét? Van olyan hit, amely nem ismer dogmákat? Azt hiszem nincsen. Az sem baj, ha a hit erős várat és templomot épít önmaga köré. Két templom között mégis kell legyen olyan erő is, amely a múltat átmenti a jövőbe. És kell legyen valami közös minden hitben. Azt hiszem, minden hit igaz, amely Istenhez vezet. És van egy közös nyelv, amely Moldvától a pittsburgi bányákig befogadja minden magyar ember hitét: a nép nyelve, amely szól életről, halálról, sorsról és szerelemről.
„Írói életem – írja Németh László Két templom között című tanulmányában – természetes, az egész magyarságé volt, s eszembe se jutott, hogy egyik töredékének legyek pajzsa-alabárdja. De legközelebb hozzám, hívatlanul is a protestáns világ húzódott... A protestantizmusban én sokkal jobban hiszek, mint amennyire egyáltalán egy református egyházférfi hihet. Neki a protestantizmus egy teológiai kövekből rakott ház, amelyet Luther és Kálvin őrizetére itt hagytak. Nekem a protestantizmus a vallásos állapot egy formája, mely Luther előtt legalább kétezer évvel kezdődött, s messze túlárad a ma egyházain. A protestantizmus az emberből szóló Isten vallása... átszállt, átment ez a bennlakó isten a középkoron is; a tizenegyedik-tizenkettedik század nagy szerzetes lelkeiben ő élt; sokszor az egyháznak mániákusaiban is ő; egy Gergely és egy Kálvin épp őbenne rokonok. A reformációnak két nagy szerencsétlensége volt. Egyik: megelőzte, nem sokkal, az emberi gondolkodás természet-tudományos forradalmát, s így a régi, démoni gondolkodás koloncaitól nem szabadulhatott meg teljesen. Másik: hozzá kellett kötni magát pártfogó politikai erőkhöz és egyház lett a szó egyre kompromittáltabb értelmében. A bennlakó isten azonban nem osztozott az egyház láncaiban; rábízta magát az egyházon kívüli protestantizmusra, s laikus szíveken jött le máig.”
Micsoda eretnekségnek számíthatott az első protestáló bibliafordítók kódexekbe rejtett kísérlete, hogy a tilalom ellenére Istent magyarul megszólaltassák, mert az egyház csak a latin nyelvbe eltemetett Vulgata szövegértelmezését tekintette érvényesnek. A szívekben mégis valami, vagy valaki „felhágott, miként füstnek vesszeje, mirrhának és temjénnek illatjából” (Döbrentei-kódex). Ízig-vérig protestáns hit lángolt minden szívben, amely nem engedte, hogy Isten szava egy halott nyelv edényében elhamvadjon. Mintha az Írás csodája vált volna valóra, amikor élő, szent lángként forrósodott át a nép nyelvén a Bécsi-, a Müncheni-, az Apor-, a Jordánszky-, Döbrentei-, Gyulafehérvári-, Székelyudvarhelyi-, Keszthelyi-, vagy Kulcsár-kódex lapjain.
„Megpusztéjtatott a vidék, sírt a föld, megpusztéjtatott a búza és meggyaláztatott a bor és megbetögült az olaj... és ordejtottanak a szőlő őrizők a gabonán, boron és árpán, mert elveszett a mezőnek aratása”. (Bécsi-kódex)
„Bocsáttad haragodat, ki őket benyelte, miként szálkát, és te mérgednek lelkében vizek gyülekeztenek, folyóvíz megállóit, özönük vizi meggyültenek tengernek közepében.” (Apor-kódex)
„Én szeretőmnek szava: íme ez hegyközbe szökdösve jött, dombokat általszökött.” (Döbreniei-kódex)
Aligha lehet ezeket a szövegeket pusztán Biblia-fordításoknak tekinteni. A fordító magát a nép nyelvét fedezi fel és tereli népünk halhatatlanságának medrébe.
A Biblia-fordításoknak nemzeti nyelveken a reformáció volt igazi talaja.
A vizsolyi biblia megszületése előtt a hitvitázó irodalom korában több kísérlet történt a Szentírás magyarra való átültetésére. Komjáthy Benedek 1533-ban közreadja Szent Pál leveleit magyar nyelven. Pesti Mizsér Gábor 1536-ban az Új-testamentumot fordítja magyar nyelvre, őt követi Erdősi Sylveszter János Újszövetsége 1541-ben, de kitüntette magát bibliai részek fordításában Heltai Gáspár, Benczédi Székely István, Méliusz Juhász Péter és Félegyházi Tamás is.
A teljes Biblia még váratott magára. Károli, a vizsolyi biblia előszavában egyéb intelmek között azzal vádolja a pápa híveit, hogy azért tiltják hittársaikat a Szentírás olvasásától, mert nem akarják, hogy tanításaik hamissága lelepleződjék, ezért soha fejedelmek nagyobb jót nem cselekedhetnek alattvalóikkal, mint amikor őket a lelki rabságból kiszabadítják azzal, hogy Isten igéjét a nép nyelvén prédikáltatják és a Szentírást mindenkinek a kezébe adják.
A Wittenbergából 1556-ban hazaérkező gönczi lelkipásztor, később esperes, a nagy cél érdekében megfelelő főúri támogatókat talált Rákóczi Zsigmond egri főkapitány és Báthory István erdélyi országbíró személyében, akik nyomdát biztosítottak számára. Németországból hozattak betűket és papírt, és a nyomtatással Mantskovits Bálintot bízták meg.
A munka valójában még Károli diákkorában, Melanchton mellett elkezdődött, és a fordító egész életét ennek szentelte. A Biblia előszavában Károli az utolsó három évet jelöli meg a fordítás időpontjaként. „Isten nevét segítségül híván, jámbor tudós atyafiakkal kik nekem a fordításban segítségül voltak, meg nem szűntem addig, mígnem véghezvittem a bibliának egészben való megfordítását, melyben munkálkodtam közel három esztendeig.” Egyetlen munkatársa, akiről tudomásunk van, Pelei János gönczi tanítómester volt. A fordítás alapja a Vulgata szövege volt, kiegészítve az apokrif könyvekkel, és tekintetbe véve elődeinek szövegét is. Ténynek kell elfogadni, hogy az utolsó három évben, 1586–1590 között mindössze végleges formába öntésről lehetett szó, hiszen a munka kiszedése, kinyomtatása és bekötése igénybevett az akkori körülmények között három évet. Támogatást is csak azután kaphatott, miután a fordítást pártfogóinak bemutatta.
A vizsolyi biblia kivitelezése mindenképpen rekordnak számít, ha arra gondolunk, hogy 2400 kétrétű levélen, 3, egyenként 400 levélre menő kötetben jelenhetett meg 1590-ben a „Szent Biblia az az: Istennec ó és wj testamentománac prophétác és apostoloc által meg íratott szent könyvei. Magyar nyelvre fordíttatot egészben és újonnan. Az Istennec Magyar országban való Anya szent Egyházánac épülésére... VisolbanMDXC
A vizsolyi biblia hatása túlnőtt korán és felekezetén. Nemcsak hogy a nép nyelvén szólalt meg, hanem nyelvet és iskolát is teremtett a nép számára, azt a nyelvet, amely mindmáig ígésen munkál nemzeti kultúránkban, és polgárjogot szerzett az irodalomban is, a huszadik századig menően: Ady, Móricz vagy Sütő András műveiben.
A 16. században nem volt szokatlan iskolák és egyházak kebelében szervezni könyvnyomtatást, főként Erdélyben és az erdélyi fennhatóság alatt álló protestáns vidékeken. Ebben a században 28 protestáns és egy katolikus nyomdáról tudunk. Az erdélyi rendek és fejedelmek nagy fontosságot tulajdonítottak az iskolaszervezésnek, főként egyházi célból. Az Erdélyi Országgyűlés 1557-ben kimondta: „Iskolák állítását Isten dicsőségére és az ország felvirágzására szükségesnek tartjuk”. Az iskolák mellé többnyire nyomdát is állítottak a tananyag, prédikációk, imádságok és hitvédő röpiratok terjesztésére. Első eset volt, hogy egyetlen ember, illetve vállalkozás céljára szerveztek nyomdát Vizsolyon.
A mindössze 700–800 példányban megjelent vizsolyi bibliát még csak kevesen olvashatták: többnyire a tehetős főrendűek. Bethlen Gábor ezt a Bibliát húszszor is elolvasta, Rákóczi György még a csatába is magával vitte. Terjedésének két fontos akadálya volt: hatalmas mérete és borsos ára. Mindkét szempontot szem előtt tartva 1608-ban Szenczi Molnár Albert adott ki kisebb szövegjobbításokkal egy kisebb méretű és olcsóbb Bibliát, megtartva Károli régies, mondhatnánk „bibliás” nyelvezetét, majd Misztótfalusi Kis Miklós fésülte át újra, és adta ki külön a zsoltárokat és külön a Bibliát saját, egyedülálló művességgel metszett betűivel. És mivel a címet arannyal nyomta, ez a könyv lett őseink híres és féltett, generációkon át örökített családi „aranyos bibliája”.
A vizsolyi bibliának nemcsak hatása, hanem ellenhatása is volt. Pázmány (Péter – szerk. megj.) és Káldi György vette tüzetes (és jogos) bírálat alá Károli némely szövegértelmezését, melyeket újrakiadáskor követői tekintetbe is vettek. Az ellenreformáció valóságos új hulláma csapott fel a vizsolyi biblia nyomán. Olyan egyházi és felekezeti csetepaté, amelyből éppen a magyar nyelv került ki győztesen.
A vizsolyi biblia egyetemes hatása a nemzeti kultúrára abban nyilvánult meg, hogy arra kényszerítette a reformáció ellenfeleit is, hogy anyanyelvűnkön szólaljanak meg! Káldi György 1626-ban közreadta a Vulgata magyar fordítását, Pázmány Péter pedig soha nem látott gazdagsággal és színességgel szórta magyar nyelven átkait és dörgedelmeit az új hit követőire. Ez volt az a kohó, amelyből az egységes magyar nemzeti nyelv megszületett.
Hallgassuk csak meg, miként ostorozza bíráló művének címében Keresztúri Pál protestáns Kátéját, amely Rákóczi fejedelem gyermekei számára készült, a jezsuita Hajnal Mátyás: „Kitett cégér: mely alatt megtalálja akárki is, minémü poshadt és mérges tejet fejt Keresztúri Pál Erdélyben egy Chatechizmusnak tömlőjébe, néminemű Heidelberga táján nőtt és hizlalt tehénnek tölgyéből, a nem régen született csecsemő keresztyének szoptatására. Mely meg orvosoltatik egy keresztyén orvosdoktor által.”
Hasonló szellemben fogant Keresztúri válasza: „Felserdült keresztyén ki csecsemő korától fogva, az Isten beszédének ama tiszta tején, a mennyei titkoknak tanulásában dicséretesen növekedék; Istennek minden fegyverét felöltözvén, ama Cerberus titkos erejéből támadott hitető orvos-doktornak pokoli orvossággal megbűzhöhött patikáját elrontá és magát vastagon megostorozá...”
Íme, hogyan támad a szembenállásból és partszakadásból halhatatlanságunk és megtartó nyelvünk áradó vize! Ezért válhatott Károli Bibliája a magyar nép legfontosabb olvasmányává és hitének közös edényévé, mely felekezeteken túl hirdeti Isten igéjét nemzeti nyelvünkön.
A múlt század (19. század – szerk. megj.) végéig Károli Bibliája több mint száz kiadást ért meg. Közben a szöveg korszerűsödött, vagy a korhoz idomult, anélkül, hogy az alapszöveg megváltozott volna. A vizsolyi biblia háromszázados évfordulóján, amikor Károli szobrát is felavatták, a Bibliatársaság részéről felmerült egy új, minden tudományos és nyelvészeti igényt kielégítő bibliafordítás szüksége is. A Bibliatársaság végül is úgy döntött, hogy Károli Bibliája annál is inkább alkalmas alapja lehet egy korszerű bibliafordításnak, mivel annak nyelvezete már gyökeret eresztett a néplélekben, így Szász Károly Dunamelléki püspököt bízták meg a tudományos elvárásnak megfelelő, de a régiség ízét megőrző Biblia átiratának elkészítésével, amely mind a mai napig Károli Gáspár nevét viseli homlokán.
Károli Gáspár Bibliája mindmáig felekezeti különbségeken túl az egész magyar nép bibliája, ígés nyelvünk munkáló kovásza, hitünknek erős vára, hogy mind, akik anyanyelvűnkön szólunk, elmondhassuk: „Isten az én jó lelkiismeretem.”
A vizsolyi biblia megjelenésének 400. (430. – szerk. megj.) évfordulója az egész magyarság közös ünnepe.
(Művelődés, 1990. augusztus, XLIII. évfolyam, 8. szám, 27–28. oldal)
