Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Partiumi igazgatója lesz a Weöres Sándor Színháznak

Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig.

Kese Vilma tanító néni fedezte fel színészi tehetségét. 1976-ban érettségizett a nagykárolyi Elméleti Líceum humán tagozatán. Bekerült Karácsonyi Péter híres zenekarába, és játszott a Művelődési Ház színjátszó csoportjában, ahol Tamási Áron Énekes madarát vitték színpadra. Tagja volt a Visnyai Csaba vezette tanügyi kórusnak, a Nagy László földrajztanár vezette műkedvelőknek, az András Imre által verbuvált és vezetett színjátszó csoportnak.




Szabó Tibor András színművész

A Szatmári Állami Magyar Színház (később Északi Színház, majd Harag György Társulat) előadásain, illetve a magyar televízión nevelkedett. A szatmári társulat gyakran látogatta meg hűséges nagykárolyi közönségét. Szabó Tibor is láthatta: az Isten véled édes Piroskám zenés produktumot, a Nagy játékost, az Aranyembert, valamint a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Nóra, a Rút kiskacsa, a Magellán, az Éjjeli menedékhely, az Ég a nap Seneca felett, A vihar című darabokat.

Szabó Tibor másik tizenhárom társával együtt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház egyik alapító tagja volt 1990-ben, majd 1996. december 1-től a kollegák kérésére a színház igazgatója lett. 1994-ben öt színésztársával és Bocsárdi Lászlóval együtt átszerződött a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz. Többszöri próbálkozás után, 2003-ban felvételit nyert Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetemre, közben Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház igen foglalkoztatott művésze lett. 2004 és 2005 között a Figura Stúdió Színház megbízott igazgatója volt, majd 2006–2007-ben, Bocsárdi László igazgató-főrendező kérésére a Tamási Áron Színház művészeti aligazgatója lett. Az 1990 és 2008 közötti időszakot nevezhetjük Bocsárdi-korszaknak is, amely döntő módon meghatározta Szabó Tibor gondolkodását a színházról. „Az emberi test lehetőségeinek maximális kihasználásával a nonverbális színházhoz akart eljutni”, írja Bocsárdi László rendezőről a kollégává nőtt tanítvány, Szabó Tibor.

Bocsárdi nemcsak a színpadi mozgásban, a testbeszédben rejlő lehetőségek kiaknázására törekedett, nemcsak a testtudatos játékot részesítette előnybe a túl sok szöveggel szemben, hanem alkotó módon és sikeresen ötvözte a hagyományos és a folytonosan kísérletező, megújulni akaró színházat. Bocsárdi László rendező-színészpedagógusról egy másik nagykárolyi származású színész, Bodea Tibor írja: „ő volt az első olyan rendező, aki nagyon sokszor a Bibliát idézte a munkánk során (…) Olyan ember, aki nagyon sokat tud az életről, a szellemi valóságról, és akire felnézek, tisztelek, és úgy érzem, nagyon sokat tanulhatok tőle.”

Szabó Tibor 2008-ban már Jászai-díjasként diplomázott a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakán. Mint színész eleget tett marosvásárhelyi, kolozsvári, temesvári, székelyudvarhelyi, debreceni, gyulai meghívásoknak.

Szabó Tibor sokoldalú, jó hangi adottságokkal rendelkező, keresett színész, népszerű sanzonénekes. Ahol ő fellép, ott van közönség. Sok helyre hívják zenés műsoraival. A nagysikerű hivatásos színész lelkében jelen van a múlt, saját története. Ezzel magyarázható, hogy műkedvelő társulatokat hozott létre és támogat folyamatosan. Az általa vezetett műkedvelők előadásait a Nemzeti Színház éves szemléjén is bemutatták. Számtalan jótékonysági rendezvény és adománygyűjtő akció szervezésében vesz részt. Fontosnak tartja a fiatal tehetségek támogatását, tanítványai több díjat nyertek országos versenyeken.

A Bocsárdi-iskolában hivatásos színésszé nőtt Szabó Tibor, amikor megtudta, hogy Jordán Tamás színházat akar alapítani Szombathelyen, ő maga hívta fel Jordánt azzal, hogy „szeretnék idejönni, mert közeledek az ötvenhez, és még belefér az életembe egy kaland”. 2008-ban Jordán Tamás igent mondott. Így lett a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító színművésze Szabó Tibor és neje Bálint Éva (1979, Gyergyótekerőpatak) színésznő. 53 évesen családot alapított. „A családi boldogság akkor ért utol, amikor már nem számítottam rá. Gyönyörű feleségemmel és mindenben társammal, Bálint Évával csodálatos gyermekeink vannak: Bálint fiunk 2011. január 28-án, Dorka lányunk 2012. augusztus 14-én született.”

Jordán Tamásnak, a Weöres Sándor Színház igazgatójának a szerződése 2021. január 31-én lejár. A fenntartó önkormányzat által kiírt ügyvezető igazgatói pályázatra Harsányi Sulyom László rendező és Szabó Tibor színművész adott be pályázatot. Szeptember 25-én a színház alkalmazottai szavazás útján jelezhették választásukat a két jelölt összemérésekor. Szabó Tibor 55:22 arányban nyert, azaz a 77 szavazóból 55-en a partiumi jelöltet óhajtották igazgatónak. Október 8-án egy szakmai bizottság választotta ki az igazgatóságra legalkalmasabb személyt. Ismét Szabó Tiborra esett a választás. Nemény András, Szombathely polgármestere október 29-én a közgyűlés elé terjesztette a szakmai bizottság döntését. Szabó Tibor színművész 8 szavazatot kapott 1 ellenszavazattal szemben. Ez a döntés azt jelenti, hogy 2021. február elsejétől a Weöres Sándor Színház igazgatója Szabó Tibor András lesz.




Szabó Tibor az Anconai szerelmesek című
zenés komédiában Tomao Nicomaco szerepében

Ma, az óvodától az egyetemig átpolitizált világban nehéz, felelősségteljes és hatalmas vállalkozás színházat vezetni, hiszen a színház úgy töltheti be emberszelídítő feladatát, ha minden politikai szereplő, minden nemzedék és minden néző magáénak érzi azt. „Én nem játszom cinkelt kártyákkal, ami a szívemen, az a számon. És ha őszinte vagyok az emberekkel, azt remélem, ráveszem őket is arra, hogy őszinték legyenek velem” – mondta egy tévéinterjúban az új igazgató.

A megválasztás után elmondta, hogy tapasztalata szerint a Weöres Sándor Színház akkor teljesíti küldetését, ha a népszínházra jellemző széleskörű repertoárnak ad helyet. Értelmezése szerint műsorra tűznek a szűkebb rétegnek szóló, kísérletező, újító törekvéseket is, de helye van a színházban a könnyebb, szórakoztató, látványos, szélesebb érdeklődésre számot tartó daraboknak, illetve előadásoknak is. „Feltételezem, hogy senki el nem vitatja: a Weöres Sándor Színház nemcsak egy szűk réteg színháza, hanem minden szombathelyié. Én is ezt vallom (…) a következő ügyvezetői ciklusban nem lenne más a cél, minthogy a különböző nézői ízléseket és igényeket szem előtt tartva nyitott és intenzív színházi műhelyt működtessek úgy, hogy alkotók és nézők egyformán elégedettek lehessenek. (…) Szeretném továbbá, ha olyan korábbi és mai magyar darabokat is bemutatnánk (…), amelyek segítenének megértetni a fiatalabb, és az ebben a témában járatlanabb felnőtt nézőkkel is, hazánk történelmének különböző időszakait, feldolgozni a kudarcok traumáit és a sikerek tanulságait.”

Kétségtelen, a szombathelyi színház új igazgatója arra gondol, hogy a magyar történelem eseményeit színpadra vigye olyan formában, amely egyszerre ismeretet ad és hiányt pótol, és minden réteg számára befogadható. Érdemes elidőzni egy pillanatra e kérdés mellett. A rendszerváltás óta lassan-lassan kiderül, hogy sok tekintetben hamis történelemtudattal élünk, magyarul: hazugságokat tudunk a saját történelmünkről. Vannak fehér foltok, amelyek feltáratlan történelmi eseményeket rejtenek, és vannak fekete foltok ismereteinkben, amelyek bizonyos eszméknek rendelik alá a megtörtént valóságot, vagy mint Erdélyben, ahol a történelmi tárgyilagosság helyett a román nemzeti eszméket sulykolták és sulykolják a fejekbe. Tulajdonképpen a nemzeti önismeret fehér foltjairól beszél Szabó Tibor. Ez a téma annyira érdekli, hogy pályázatában újból és újból visszatér a gondolat elfogadtatásába: „szeretnék egy olyan színházi fesztivált meghonosítani Szombathelyen, amelyből a város és a társulat egyaránt profitálhatna. Tudomásom szerint történelmi témájú előadásokat felsorakoztató színházi találkozó jelenleg nincs Magyarországon. Ilyen jellegű seregszemle lehetne például az újragondolt Savaria Történelmi Játékok.”

Tervei szerint évadonként egy történelmi témájú darab, illetve vígjáték, zenés produkció szerepelne színháza műsorán. Nem a műfajon, hanem a témán van itt a hangsúly. Még tovább megy: „Az állami, városi megemlékezések, ünnepségek terén (…) jó lenne, ha szakítani tudnánk az eddigi sablonos megemlékezésekkel, és a nézőket is megmozgató interaktív, akár jelmezes történelmi akciókkal is színesíthetnénk az eseményeket.” Tegyük hozzá, hogy tanulságos és nagyon-nagyon időszerű gondolatok.

És még egy, a mindennapjainkhoz kötődő felvetéssel is szembenéz az új szombathelyi igazgató: a koronavírus-járvány okozta hatalmas vesztességekkel. Szatmárnémetiben az egyik színházi ember a járványnál is veszélyesebbnek vélte a mindennapokat eluraló bizonytalanságot. Hogyan látja ezt Szabó Tibor? „Van, akinek az anyagi helyzetében bekövetkezett kedvezőtlen változás miatt kell lemondania az előadások látogatásáról. Adódik a kérdés: meddig tart a jelen bizonytalan helyzet, és lesznek-e újabb korlátozó intézkedések, amelyek nem engedik játszani a színházakat (…). Minél tovább tart a bizonytalan helyzet, annál nagyobb lesz a lemorzsolódás (…) lesz olyan is, aki hosszabb távolmaradás után leszokik a színházról.” Valóban így van Szatmárnémetiben is. Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója is arról beszélt a napokban, hogy sok színházi néző nem mer színházban járni a járvány megjelenése óta.

Szabó Tibor így folytatta: „Ez ellen tehet és tennie is kell a színháznak. A legfőbb eszköz a szélesebb közönségréteg érdeklődésére számot tartó, azaz populárisabb műfajú előadások létrehozása, melyek népszerűsítését tovább kell erősíteni a kommunikáció, a marketing és a PR eszközeivel.” Az igazgató azt is hozzátette, hogy legalább két évig számolni kell a járvány következtében fellépő hatásokkal, amelyek nehezebbé teszik a színházba járást.

„A színház azokért van, akik mernek álmodni, az álmok megvalósításáért pedig van bátorságuk tenni” – vallja Szabó Tibor. Most, mint színházigazgató olyat merhet álmodni, amilyet akar, vagy olyat, aminek a megvalósíthatóságban bízhat. Nem könnyű dönteni. Ismerve az álmait, igazán nagy-nagy bátorság kell azok megvalósításához a járvány sújtotta időkben.

Idézzük Szabó Tibor igazgatói pályázatának azt a részét, amelyben a csodáról, azaz a színházról vall: „Hiszek a társulati létben, és szeretek olyan színházban dolgozni, ahol szakmailag és emberileg (!) otthon érzem magam, ahol minden önös érdek háttérbe szorul, amikor közös ügyről van szó. Ez az ügy pedig nem lehet más, mint a mindenkori produkció, amely szintén közös, vagyis a miénk: a színészeké, az alkotóké, a háttérdolgozóké, a műszaké, az adminisztrációé, és nem utolsósorban a közönségé, aki minden este velünk együtt várja, hogy felmenjen a függöny, s hogy részese legyen a csodának, amit úgy hívnak: SZÍNHÁZ.”

Végezetül Szabó Tibor pályázatának azt a részét idézzük, amit hitünk szerint eddig még soha nem idéztek pályázataikban igazgatóságra várományosok, és amelyben Szent Ágostonnak adja át a szót: „Rabja lettem a színháznak is, hisz az előadásokban ráismertem saját züllött életemre, saját szenvedélyem forrásaira. Mi annak lélektani oka, hogy az ember szívesen végigsírja a színpad szomorújátékait, tragédiáit, amelyeket valójában nem szeretne átélni? A néző a fájdalmat igazán át akarja érezni, s ez a fájdalom élvezet neki. Micsoda nyomorult ostobaság ez? Az előadások ugyanis a nézőt annál jobban meghatják, minél ismerősebbek neki e szenvedések; mármost, ha maga szenved, a közfelfogás szerint ez szerencsétlenség, ha más szenvedésén megindul, az meg részvét! De lehet-e részvét költött és színpadon ábrázolt dolgok iránt? Hisz a nézőtől senki nem vár segítséget, őt csak kesergésre akarják indítani, s az alakító színész sikere annál nagyobb, minél nagyobb a közönség megindulása! Sőt a közönség, ha akár régi, akár költött emberi küzdelmek előadása közben hideg marad, unatkozva és elégedetlenül inkább eltávozik; ha ellenben megrendül, ott marad, figyel és élvez!” (Szent Ágoston vallomásai – Harmadik könyv, II. fejezet.)

Kivételes élettörténet a Szabó Tibor András színművészé. Kivételes, mert életének első részét (reméljük, hogy csak egynegyed részét) műkedvelő színészként, műkedvelő énekesként töltötte el. Krisztusi életkorban állt be hivatásos színésznek, színészi oklevél nélkül. Jászai Mari-díjas lett, de még mindig színészi oklevél nélkül. Kétszer volt színházalapító (Gyergyószentmiklós: Figura Stúdió Színház; Szombathely: Weöres Sándor Színház). Többször volt igazgató. Mindeközben családapa, színész, rendező, előadóművész, sanzonénekes, és 2021-től ismét színházigazgató.

Kimarad ebből a felsorolásból olyan valami, ami nélkül ma színész aligha képzelhető el: a sztár, a sztárság, a csillag, a csillogás. Kimarad a sztárság Szabó Tibor életéből, mert folyton dolgozik, sztárságra nincs ideje. Kimarad, mert a szakma iránti alázattal végzi a hivatás által megkövetelt teendőket. Kimarad a sztár jelző, mert nem „önmaga építésén”, hanem három nagy közösségért dolgozik: a közönségért, a színházért és a családért. Vannak ilyen furcsa, alig elhihető, és alig elfogadható sorrendek. Lehetne vitatni a sorrend helyességét, abban az esetben, ha Szabó Tibornál a felsorolt három közösségért való munka nem mindhármat erősítené egyszerre.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

a csajod zenekar

Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely.

Meister Éva színművésznő

Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.”

Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából.

Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából.

Radnóti Zsuzsa, a Kortárs Magyar Dráma Díj alapítója

Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – Kortárs Magyar Dráma Díjat alapított, amelyet először tavaly ítéltek oda. Az idei átadóünnepség 2020. február 25-én volt Budapesten a Rózsavölgyi Szalonban.

Szvorák Katalin
Tóth-Páll Miklós Bánffy Miklós és Ezüstfenyő-díjas színművész, az Ady Endre Társaság elnöke és csapata tizennégy alkalommal ajándékozott meg bennünket a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozattal. Ennek köszönhetjük, hogy Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekes 2020. január 24-én harmadik alkalommal lépett fel Szatmárnémetiben.
Székely Csaba, Semmit sem bánok, dráma

Székely Csaba maga mondta, színdarabjai írásakor különösen érdeklik a sorstragédiák, a megtépázott, tönkrement egzisztenciák, illetve bármiféle – családi, társadalmi – hatalmi mechanizmus működése, az emberi manipuláció természetrajza. A Semmit se bánok főszereplője az egykori román titkosrendőrség ma már nyugdíjas tagja. De a mű nem az ügynökkérdést tárja fel. Elsősorban a bűn és bűnhődés, a bűn és megbánás témáit járja körül, azt, hogy a diktatúra szolgálattevőjének régi bűnei hogyan hatnak a mára, ha egyszer képes volt beengedni a sötétséget, az benne marad-e örökre.

Önéletrajzi vallomásában Barta László a következőképpen fogalmazott nekem: „a hajdani Stúdió Színpad után kutakodva, írásban megkerestem a Budapesti Országos Színháztörténet Múzeum és Intézetet, valamint az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Tárát azzal kapcsolatban, hogy van-e tudomásuk a hajdani Stúdió Színpadról, amely közel 25 éven át a város harmadik színházaként működött. A nemleges, kiábrándító válaszok után nekiálltam összegyűjteni a Stúdió történetét, támogatást, adatokat kérve a volt tagoktól, akiket elértem."

fesztivál

Ursula Philippi már gyermekkorában beleszeretett az orgonába, és azóta sem tud elszakadni a hangszer lenyűgöző világától, teljesen elkötelezte magát neki. A bukaresti Ciprian Porumbescu Konzervatórium orgona szakán végezte tanulmányait, számtalan díjat nyert nemzetközi és hazai versenyeken, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia professzora volt, ahol tízévi megszakítás után újraindította az orgonakurzust. Együttműködött különböző zenészekkel olyan diszkográfiai anyagok létrehozásában, mint az Organ Landscape Transylvania vagy a Máté-passió. Kezdetben orgonaműveket publikált, az utóbbi időben pedig különleges figyelmet szentel Erdély régi orgonáinak megmentésére.

Emberöltő – átlagosan harminc évet jelent, annyi időt, ami alatt egy nemzedék felcseperedik, és meghatározó tényezővé válik egy közösség életében. A magyar nyelv értelmező szótára szerint 25 és 35 év közötti időszak.

Zenei körökben kiváló, talán a legkiválóbb zongoramárka, teljes nevén Steinway & Sons, melynek gyára német eredetű. Heinrich Engelhard Steinweg 1853-ban alapította, aki egy évre rá Steinwayra változtatta nevét az Amerikai Egyesült Államokban. Tekintettel a hangszer kitűnő tulajdonságaira, a gyártás hamarosan fellendült. Sorozatban készültek a zongorák és a pianínók. Habár H. E.

márton jános

Az alábbi Saszet Géza jegyzetet abban találtam, ami a Harag György rendezte Tomcsa Sándor: Műtét című darabja alkalmából készült. Sok képpel az előadásban játszó színészekről, írások Tomcsától, és róla, Kántor Lajos cikke Harag György rendezéseiről – és Márton Jánosról egy laudáló cikk Saszet Gézától.

kocsis kitti, kájoni jános

Kájoni János igazi polihisztor volt, sokoldalú tudományos és művészeti munkássága méltán emelte őt Erdély nagyjai közé. Emlékezünk rá, mint 17. századi Ferences rendi szerzetesre, zeneszerzőre, orgonaművészre és -készítőre, botanikusra, építészre, nyomdászra és könyvkiadóra, viszont ma is időszerű munkásságáról, hagyatékáról és személyéről még mindig vajmi keveset tudunk.

Páskándi Géza

A Páskándi Géza-művek színpadi megjelenítései a börtönévek utáni időkben kezdődtek. Elsőnek a szülőföldön szólalt meg a Külső zajok c. színpadi műve, majd költeményeiből, esszéiből és más írásaiból is közönség elé kerültek. Játszottak Páskándit hivatásosak és műkedvelők, ami a szerző iránti széleskörű érdeklődésről árulkodik. A továbbiakban a színpadi, illetve pódiumi Páskándi-előadásokról szólok azok megszületésének időrendi sorrendjében. Nem lesz szó a különböző alkalmi, a különböző alkalmakra készült előadásokról, és a vendégjátékokról sem.

Rendhagyó hír „rázta meg” nemrég Székelyföld számos iskoláját és óvodáját, ugyanis Zorkóczy Zenóbia színművésznő, alias „Rosszcsont Zénó”, gondolt egy merészet, és „megszökött” otthonról, hogy néhány hónap alatt eljusson 100 olyan településre, ahol „még a madár sem jár”.