Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Napsugár-köszöntő

Nagyanyám ugyancsak szerény könyvtárának volt egy nagy becsben tartott és féltve őrzött kötete. Az egykori gyermeklapnak, a Benedek Elek és Pósa Lajos szerkesztette Az Én Újságomnak egyik múlt század eleji évfolyama, bekötve. Nagyanyám időnként levette a polcról, felolvasott belőle nekünk, unokáknak egy-két mesét, vagy rövid történetet, majd szőtte az emlékezés fonalát arról, hogy hajdanában mekkora izgalommal várta ezt a vasárnap megjelenő gyermeklapot. És nemcsak ő, hanem sok-sok más nagyon fiatal olvasó is, hisz abban az időben, az egyre szaporodó sajtótermékek között ez volt az első, amelyik nekik, gyermekeknek szólt, ami csak az ő újságjuk volt.


Dáné Tibor Kálmán

Már kezdtem hátulgombolós lenni, amikor hatvan évvel ezelőtt, 1957 januárjában, Kolozsváron, megjelent a Napsugár gyermeklapunk. Nagyanyám rögtön megrendelte nekünk, unokáknak ezt a havonta jelentkező kiadványt, az év végére az első évfolyamot beköttette, s karácsonyra a gyermekszoba könyvespolcára tette. Aztán amíg számunkra, mármint az unokák számára, tartottak a Napsugaras évek, addig nagyanyám jóvoltából gyarapodtak gyermeklapunk beköttetett évfolyamai a szobánk könyvespolcán. A megjelenés utáni években még silabizálni sem tudtam a betűket, így hol nagyanyámat, hol szüleimet, hol pedig a már iskolás nővéremet nyaggattam, hogy olvassanak nekem a lapból. Nos, a Napsugár hamar belopta magát az életembe, vártam megjelenését a postaládánkban, az én újságom lett, s mi tagadás, a gyermeklapunknak is sokat köszönhetek, hogy elég hamar megtanultam olvasni. A Napsugár jóvoltából életre szóló barátságot kötöttem olyan halhatatlan mesehősökkel, mint Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek, vagy Rongy Elek. Halhatatlanok, hisz örömmel tapasztalom, hogy alakjuk most is feltűnik valamelyik magyar gyermeklapban, könyvben, vagy éppen bábszínházban. Gyermekeim – akik ma már unokáimat nevelik – számára is kijutott a folyóirat felejthetetlen hőseinek barátságából. A naiv, de gézengúz Fülöpke, vagy Csipike – a nagyon szeretett, de olykor hol gonosz, hol pedig óriás, de valójában mindig jóságos – törpe, ma is szembejön velük, velem és természetesen unokáimmal, egy-egy újrakiadásban: folyóiratban, könyvben, vagy éppen mesehősként, valamelyik bábjátékban.

Persze ne tévesszünk szem elől egy dolgot: az akkori Napsugár a kommunista hatalomnak az ifjúság számára „ideológiai nevelést” adó folyóirata is volt. Öntudatos pionírokkal, egykori kommunista hősökkel, kollektív gazdaságokban keményen dolgozó falusiakkal, szocializmust építő munkásokkal is találkozhattunk a lap hasábjain megjelenő versekben, vagy éppen „mesés” történetekben. Szóval meg kellett adni a császárnak, ami a császáré, annak érdekében, hogy a hazai ifjúsági irodalmunk gyermeklelkeket egészségesen formáló alkotásai is megjelenhessenek. Hisz ne feledjük, az erdélyi magyar (ifjúsági) irodalmunk kiválóságai írtak a lapba, vagy éppen szerkesztették is: Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Bálint Tibor, Marton Lili, Méhes György, Bajor Andor, Lászlóffy Aladár (és ezzel még nem teljes a névsor), vagy a gyermeki fantáziát nagyon jól ismerő, a lap grafikai kivitelezését évtizedeken keresztül meghatározó Soó Zöld Margit.

Amikor aztán 1989 karácsonyán nálunk is „kitört a demokrácia”, majd számtalan magyar nyelvű folyóiratunk megszűnt, a Napsugár átvészelte a nagy változást, és ma a legnagyobb példányszámban megjelenő hazai magyar nyelvű sajtótermékünk. A mai gazdasági követelményeknek megfelelő lapszervezéssel – modern kifejezéssel élve menedzsmenttel – független, önálló és önfenntartó vállalkozásként működik a szerkesztőség. Nem csoda, hisz a legfiatalabb nemzedék fantáziáját megmozgató, remek grafikai kivitelezéssel jelenik meg, valamint a hazai írók, költők legkiválóbbjai gyarapítják és alakítják a lap hasábjain a kortárs gyermekirodalmat.

Elnézést kérek az olvasóktól, érintettektől azért, hogy ez a születésnapi Napsugár-köszöntőm kissé személyes élménybeszámolóra is sikeredett, és hogy írásomban főleg a lap történetének régmúltjából merítettem, kevesebbet szóltam a kiadvány nagyon termékeny jelenéről. (Meg sem említettem például a Napsugár „kisöccsét”, a Szivárványt.) De mentségemre szolgáljon, hogy amíg írtam, egy kicsit nosztalgiázhattam a saját napsugaras éveimről.

Szóval Isten éltessen, Napsugár, s kívánom neked, hogy újabb hatvan év múltával, a Művelődés folyóirat akkori főszerkesztője hasonlóképpen köszöntsön születésnapodon.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Dáné Tibor Kálmán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. 

Széman Emese Rózsa

A világ egyik legelterjedtebb babonája, talán nincs is olyan kultúra, amelyben nem honosodott meg. De hogyan, mikor alakult ki a félelem péntek 13-tól? Kik és miért tartották először szerencsétlennek? Van-e valamilyen történeti alapja, vagy „csak” babona az egész?

Rácz Norbert Zsolt

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.