A tarnówi múzeum 1992-ben jelentette meg az egykor nagy sikerű Bem–Petőfi Körkép történetét feldolgozó kis füzetkét, amely a közel száz esztendeje készült nagyszabású történelmi tabló megfestésekor kiadott tájékoztató duktusán haladva foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat. A lengyel nyelvű kiadványból a magyar összefoglalót közöljük alább.
A feledés homályából halásztuk elő a körképet, s a korabeli közlemények alapján röviden összefoglaljuk a képeken megörökített eseményeket, azonosítjuk a személyeket. Zárójelben a festő neve.
Nagyon örvendenénk, ha e képek újraközlésével, az események fölelevenítésével ráirányíthatnók az érdeklődést az idestova száz esztendeje készült körképre, s hátha a centenáriumra előkerülnek a még lappangó részletek is.
A 19. század utolsó évtizedeiben létrejött számos körkép közül a legkevésbé ismert, a ma már nem létező Erdélyi Körkép (Panorama Siedmiogrodzka) vagy más néven Bem–Petőfi Körkép. A magyarok megrendelésére készült, akik ezzel akarták megünnepelni szabadságharcuk 50-ik évfordulóját.
Petőfi átalakított emlékszobája a koltói Teleki-kastélyban. Demeter Zsuzsanna felvétele
A jubileumi körkép megvalósításához vezetőnek az ecset nagy mesterét, Jan Stykát bízták meg. Styka a munkát olyan magyar művészek közreműködésével kezdte meg, mint a kitűnő történelmi képeket festő Vágó Pál, valamint az ismert tájképfestő Spányi Béla és Margitay Tihamér. A Körkép megvalósításában társak voltak: Zygmunt Rozwadowski, Michał Wywiórski, Tadeusz Popiel és a német Leopold Schönchen. Úgy döntöttek, hogy a Körkép a magyarok szabadságharcának egyik leghíresebb momentumát fogja ábrázolni: Bem serege felszabadítja Nagyszebent 1849. március 11-én. A kép előkészületi munkáit megelőzte a helyszín megtekintése, valamint elbeszélgetés a szabadságharc résztvevőivel. 1897 áprilisában kezdték meg a művészek a munkát Lwówban, a Stryjski Parkban található rotundában, miután elszállították onnan a Raclawiski Körképet Magyarországra. Öt hónap alatt a 15 m magas és 120 m széles vásznon kirajzolódtak az emlékezetes csata kontúrjai. 1897 szeptemberére a lwówi közönség számára hozzáférhető lett a Körkép.
A Nagyszebenért folytatott elkeseredett csatát ábrázolja, amikor már úgy látszik, hogy a győzelmet a magyar szabadságharcosok fogják aratni. Központi helyen Bem József sziluettje rajzolódik ki, háttérben a magyar sereg vezérkarával. Az erdélyi hadsereg hadvezérét lovon ábrázolják, szerény honvéd kabátban, fegyver nélkül, lovaglópálcával a kezében. A vezérkar huszárok fedezékében áll, csillogó gazdagságban, sokszínű egyenruha pompájában. A leírt csata egy kora tavaszi nap alkonyán játszódik, a háttérben nagy síkság látható, a város körvonalai, valamint a Déli-Kárpátok.
Az Erdélyi Körképet, amit neveznek még Bem Erdélyben vagy A Nagyszebeni Csata néven is, 1898-ban állították ki Budapesten a népek tavaszának 50. évfordulóján. Pár évvel később Varsóban is bemutatták. Idővel ugyanaz lett a sorsa, mint a többi hasonló méretű vászonnak. Kereskedelmi célokból kisebb színterekre és motívumokra vágták szét, amelyek szétszóródtak, elkallódtak. Hosszú ideig hallgattak róla, csak 1985-ben kezdtek el megint érdeklődni iránta, amikor Bem József szobrát avatták. A tarnówi Múzeum kiállítást rendezett azzal a céllal, hogy Jan Styka művét ismét eszébe juttassa a közönségnek. Kiállították a Körkép egészének fényképét, valamint öt megtalált részletét, amely iránt igen nagy érdeklődést tanúsított a közvélemény és a sajtó is. A Múzeum akcióba fogott, hogy megtalálja és megszerezze a Körkép többi részletét is. A hét éve tartó keresésnek, amelybe bekapcsolódott a rádió, a sajtó, a TV is, eredményeként ma már 15 részletét ismerjük a Körképnek. Nagyobb része múzeumi tulajdonban, egy része azonban magántulajdonban van.
Az 1989 után újraindult Művelődés főszerkesztője, Mezei József pontosan fogalmazott a Miért szűntünk meg? című vezércikkében 1990 februárjában: „ezek a szerény, kis példányszámú, közművelődési folyóiratok igazság szerint jóval régebbről képeztek szálkát a sajtópolitika ügybuzgó irányítói szemében. Egyszerűen azért, mert a romániai magyar és német művelődési életet, népi kultúrát, anyanyelvi ismeretterjesztést, helytörténeti-történelmi témákat felölelő hagyományos rovataikban egészében véve ápolták, élesztették a nemzeti kisebbségi öntudatot. Ekként, emiatt kellett eltűnnie, formális ürügy híján is, a szemhatárról a Művelődésnek és a Volk und Kulturnak. Sajtótermékeink közül elsőkként. (...)"
Új hozzászólás