Címlap

Salamon András könyvének elévülhetetlen erénye, hogy Seprődi életútját nem „hideg” akadémiai életrajzi adatokon keresztül állítja elénk, hanem megláttatja a tépelődő, kísérletező művészt, aki egy új színházi formanyelvet szeretne meghonosítani Sepsiszentgyörgyön, mert vallja: „a színház nincs pusztán nyelvi értéshez kötve”.

„Figyeltem az asztalterítő piros mintáját, és ahogy felpillantottam, egyszer csak beborította a tetőt, az ablakot, a falakat, majd az egész szobát, a testemet és a világmindenséget. Határozottan úgy éreztem, mintha elkezdtem volna önmagam megsemmisítését, hogy a végtelen időben és a tér abszolútumában keringjek, majd semmivé váljak.”

A Hepehupa 2002-es indulását hosszas, évekig húzódó tervezgetés előzhette meg. Zilahi értelmiségi és politikusi körökben talán Kovács Kuruc János történelemtanár, helytörténész szorgalmazta legtöbbször egy művelődési lap elindítását. Lelkesedését, ügybuzgalmát elmondása szerint az 1999-ben megjelent és a zilahi Color Print nyomdában nyomtatott Szilágysági magyarok kismonográfia-gyűjtemény sikere is táplálta. E kiadvány munkálatainak koordinálása, a nyomdatulajdonos Major Istvánnal kialakult barátsága, valamint az egyes szerzőkkel folytatott beszélgetések közben születhetett meg a gondolat, hogy Szilágyságban is életképes maradna egy művelődési lap, hiszen ez a tájegység is rendelkezik azokkal az írástudókkal, akik terjedelmesebb honismereti vagy irodalmi írásaikkal folyamatosan el tudnák látni a betűre éhes magyar olvasóközönséget.

Az 1848. március 15-i pesti események híre március 19-én ért Enyedre – Gaetano Biasini gyorskocsiutasai hozták a hírt. A kollégium diáksága nyomban megindult, népgyűlést hívtak össze a református vártemplomban, miközben Rákóczi-indulót énekeltek, hatalmas nemzeti színű zászlót bontottak, és felolvasták a Nemzeti dalt. Március 30-án, hatalmas tömeg részvételével megtartották a vártemplomban a Megyei Közgyűlést, majd kimondták Erdély unióját Magyarországgal. A kollégium bezárta kapuit, diáksága beállt nemzetőrnek, a tanárok egy része pedig honvédnek.

Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást. 

Sokan sokfélét gondolnak, amikor meghallják a sportfogadás szót. Van, aki szerint egy elítélendő szerencsejáték, van, aki rajong érte, van, aki közömbös, de erkölcsi alapokra hivatkozva betiltaná, van, aki érdekesnek tartja, de sosem próbálta ki. Az ember a kockáztatás iránti vágyat a génjeiben hordozza és hordozta, így, legyen bármilyen meglepő, a sportfogadás távolról sem új keletű dolog. 

Van úgy, hogy a történelem nagy fordulatai és véletlenek egybeesése nyit új lehetőségeket tehetséges emberek számára. Így volt ez az 1920-as években Magyarországon. A világháborút követően Magyarországot ért traumák, a területi veszteségek és a gazdasági összeomlás hatására ugyanis a megélhetést kereső labdarúgó játékosok és edzők tömegével hagyták el az országot. Egyik úti céljuk Portugália volt, sőt egy, az Ibériai-félszigeten túrázó magyar futballcsapat 1925-ben eljutott még Madeirára is. 

Az utóbbi fél évszázadban csak hivatalos, azaz elkerülhetetlen mérkőzések szintjén találkozott a román és a magyar futballválogatott. A katari világbajnokságról kiszoruló két ország futballviszonyát elsősorban ma is a történelmi múlt határozza meg, a sportrivalizálás csak felvonulási terepe mindezen sérelmeknek.

A mérkőzés előtt nem énekeltük az össz­magyarság újkori nemzeti dalává vált Nélküledet, és a meccs után sem zendítettünk rá a székely himnuszra. Mint ahogyan a kerítésre sem tűztük ki a piros-fehér-zöld vagy a kék-arany, napos-holdas zászlót. A Ria, ria, Hungária! rigmust sem kiáltottuk torkunkszakadtából, de még csak suttogva sem. Mégis a magyarságunkat – az otthoni négy fal, a templom, a színház és részben az iskola mellett – a lelátón éltük ki. A Huj, huj, hajrá!-val és a Szép volt, fiúk!-kal. A Bölöni, Nagy Miki, Fazakas, Hajnal és társaik nevének skandálásával. Az együvé tartozás tudatával és jó érzésével.