„A vonat egy percre megáll, a tisztek és a legénység a haza földjéből vagy fenyőlombokból emléket tesz magához, a vonat aztán tovább robog, és elhangzik a honvédek ajkán a szózat.”
Művelődés Estek
![]() |
![]() Az Emlékházban egy kiállítást is megtekinthettünk Molnár István néprajzi fotóhagyatékából, a tárlatot Faluvégi-Bartha Noémi méltatta. (Csak itt, csak online!) |
![]() A fiatal komponista műveit már két korábbi est alkalmával, valamint a ZeneSzó beszélgetősorozat keretein belül is hallhatta a Györkös-ház közönsége. (Csak itt, csak online!) |
![]() A meghívottak az est során a hadi események és a hozzájuk kötődő kutatás mellett bemutatják az alapítvány gondozásában megjelent könyveket is. (Csak itt, csak online!) |
![]() A Művelődés folyóirat, a Györkös Mányi Albert Emlékház és a szovátai Bernády Közművelődési Egylet közös szervezésének köszönhetően újabb állomáshoz érkezett a Régiók bemutatkozása című sorozat. (Csak itt, csak online!) |
![]() A Művelődés Estek legutóbbi meghívottja Jánó Mihály művészettörténész volt, aki Szent László-legenda falképei a középkori Magyar Királyság templomaiban címmel tartotta meg előadását október 26-án a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban. (Csak itt, csak online!) |
![]() A Művelődés Estek harmadik évadja október 12-án kezdődött meg a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban. A meghívott előadó T. Szabó Csaba történész volt, aki Közönségrégészet Erdélyben címmel tartott előadást. (Csak itt, csak online!) |
![]() A kolozsvári Patarét – a pataréti Kolozsvár. Kinek mi a dolga? címmel tartotta meg a Művelődés estek évadzáró előadását Tonk Gabriella szociális programigazgató 2017. május 9-én, a Györkös Mányi Albert Emlékházban. (Csak itt, csak online!) |
![]() A legutóbbi Művelődés-esten Szász István Szilárd, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Hungarológiai Tudományok doktori iskolájának doktorandusza tartott előadást a Facebook árnyékában címmel 2017. április 6-án a Györkös Mányi Albert Emlékházban. (Csak itt, csak online!) |
![]()
|
Oldalak
