Ferenc József császár 1849. július 19-én Erdély kormányzójává nevezte ki Ludwig von Wohlgemuth altábornagyot, melléje pedig polgári biztosul Eduard Bachot rendelte. A kormányzó 1849. augusztus 11-én érkezett meg Erdélybe, s nyomban kihirdette az ostromállapot bevezetését, szeptember 16-án pedig a hadbíróságok felállítását. Ezek az intézkedések a magyar szabadságharc megtorlását szolgálták. Ennek érdekében – amint azt Jancsó Benedek erdélyi történész megállapította – tisztán katonai diktatúrát hoztak létre. (1851 áprilisában Wohlgemuth meghalt, helyébe Karl Schwarzenberg herceg altábornagyot nevezték ki Erdély kormányzójává. Schwarzenberg idején a katonai diktatúrát az ostromállapot enyhébb formája váltotta fel, ez 1854-ig tartott.) Az orosz segítséggel győztes Habsburg császári hatalom Wohlgemuth kormányzósága idején nagyméretű közigazgatási átalakítást hajtott végre a birodalom központosítása jegyében.
altábornagy Josef Kriehuber litográfiáján 1849-ben. Kép: Wikipédia
Ezt előkészítette az 1849. március 4-i birodalmi alkotmány, amelyet Erdélyben is kihirdettek. Ebben már bejelentették Erdély koronatartomány közigazgatási átszervezését is a régi vármegyék és a székely, illetve szász székek helyett. Wohlgemuth kormányzó 1849. szeptember 21-én tette közzé azt, hogyan kell Erdélyt ideiglenesen hat katonai vidékre felosztani. Itt megjegyezném, hogy a katonai vidékeket kerületekre, azokat pedig alkerületekre osztották (németül: Militärdistrikt, Bezirk, Unterbezirk).
A kormányzó hirdetménye így szólt: „Erdély, egy szabályozott ideiglenes igazgatás behozatala végett, s a jelenlegi hadiállapot tekintetéből, hat katonai vidékre osztatik fel, melyek igazgató hatóságaik székhelyei után: szebeni, károlyfehérvári (értsd: gyulafehérvári), kolozsvári, rettegi, udvarhelyi és fogarasi katonavidékeknek fognak neveztetni.” Tehát ismerjük a katonavidékek nevét. Ez a közigazgatási rendszer valóban katonai diktatúra volt. Minden katonai vidék élén egy-egy katonai vidékparancsnok (Distrikts-Commandant) állt, melléje a polgári ügyek intézésére egy-egy vidéki biztost (Distrikts-Commissärt) neveztek ki.
Lássuk ezek főbb jellemzőit, amint az a kormányzói hirdetményből kiderül.
1. Szeben vidék magába foglalta Szászváros, Szászsebes, Szerdahely, Szeben, Medgyes, Újegyház, Nagysink, Kőhalom, Segesvár, Brassó és Beszterce kerületeket. E katonavidék az udvarhelyi vidékhez hasonló nagyságú volt. A szászok addigi vezetője töltötte be a szebeni vidék elnöki tisztségét is.
2. A károlyfehérvári vidék kiterjedt egész Hunyad megyére (kivéve a Szászvárosszékbe benyúló részt), csaknem a teljes Alsó-Fehér megyére, egész Zaránd megyére, valamint Küküllő megye azon részeire is, amelyeket nem osztottak a szebeni vidékbe. 448 ezer ember élt itt.
3. A kolozsvári vidék Kraszna, Közép-Szolnok megyékre, továbbá Kolozs, Torda, Doboka megye nyugati felére és Belső-Szolnok megye egy kisebb részére terjedt ki. Lakossága 458 ezer fő volt.
4. A rettegi vidék Közép-Szolnok, Doboka, Kolozs megyék egy részét foglalta magába. 230 ezer lélek élt itt.
5. Az udvarhelyi vidék: kiterjedt a korábbi Maros-, Udvarhely-, Csík- és Háromszékre, Felső-Fehér megye két, háromszéki „részecskéjére”, és Küküllő megye néhány helységére. Udvarhely vidék négy kerületre oszlott: Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék. Az ott lakók száma 350 ezer fő volt.
6. Fogaras vidék megtartotta korábbi kiterjedését. Lakóinak a száma 60 ezer fő volt.
politikus Barabás Miklós festményén. Kép: Wikipédia
A katonavidéki parancsnoknak és vidékbiztosnak általános feladata volt a közbiztonság fenntartása, a rend és a csend biztosítása, valamint az általános lefegyverzés végrehajtása.
Az egyik paragrafus szerint a vidékbiztos kötelessége volt a katonai vidéki parancsnok által kiadott rendeletek erélyes támogatása: az általános lefegyverzés tökéletes végrehajtása, a veszélyes bujtogatók és csendzavarók, valamint a felségsértés vádja alatti személyek kipuhatolása és elfogatása, a felségsértésben elítéltek vagyonának lefoglalása, továbbá a magyar bankjegyek és Kossuth-bankók elkobzása.
Az előbbiekről a hivatalos iratoknak köszönhetően tudunk, de van egy másik forrás is, amely a Magyar Országos Levéltárban a politikus Dessewffy Emil iratai között található, címe: Emlék Erdélyről. Bár ennek szerzősége nem egészen tisztázott, további ismereteket szerezhetünk belőle a tárgyunkra vonatkozólag. Az sem mellékes, hogy más sorrendet használ a körzetek esetében, mint a hivatalos irat: 1. szebeni, 2. kolozsvári, 3. udvarhelyi, 4. károlyfehérvári, 5. rettegi, 6. fogarasi.
A kézirat kitér arra is, hogy abban az időben melyik nemzetiség nyelvéhez kapcsolták az egyes vidékeket. Íme: a szebeni katonavidéket szász (német) körzetnek nevezték, a kolozsvárit magyarnak, az udvarhelyit székelynek (magyarnak), a károlyfehérvárit, rettegit, fogarasit román közigazgatási területnek tekintették. Itt megjegyzi a szerző a következőket: „Az előbbi pontokban érintett igazgatási külön nyelvek csak annyiban értendők, hogy e nyelven adatnak ki a néphez a rendeletek és a kérelmekre a válaszok, de ami a tisztviselőknek egymásközti és a kormánnyali levelezését illeti: közelebbről jelent meg a kormánynak egy rendelete, (hogy) ezeket német nyelven folytatni kötelesek.”
Az udvarhelyi katonai vidékkel kapcsolatban a kézirat jelzi, hogy Aranyosszéket elszakították az udvarhelyi, azaz székelyföldi katonai vidéktől, holott ez a szék is „székely természetű föld, székely magánjogi viszonyok alatt”. Ha elfogadható is, hogy a Székelyföldtől való távolság miatt történt ez, akkor is kérdés, miként került Szeben vidékhez Beszterce vidéke, Régen és több helység is. Vagyis a szebeni vidékkel történt kedvezéseket kifogásolta az Emlékek Erdélyről szerzője.
A lényeges azonban, hogy a hatóság a négy székely széket egy közigazgatási területnek nyilvánította. A székely székek lakosságának mindennapi élete annyira összefonódott, hogy azt a kormányzóságnak is el kellett ismernie.
(Itt jegyzem meg, hogy az itt tárgyalt kérdésekre, valamint a közigazgatás későbbi változásaira egy későbbi lapszámban visszatérünk.)
