Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

7. Kolozsvári Zsidó Napok

A koronavírus-járvány miatt két évig nem lehetett megtartani a zsidó kulturális rendezvénysorozatot Erdély kincses városában, idén azonban ismét megrendezik, immár hetedik alkalommal a Kolozsvári Zsidó Napokat. 2022. november 3. és 6. között sok különleges koncert, történelmi séta, irodalmi és gasztronómiai rendezvény, továbbá liturgikus dalok és imák várják az érdeklődőket.

A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója 2022. november 4-én, csütörtök este 7 órakor lesz a Horea úti (Nagy utca) zsinagógában, ahol ebből az alkalomból a Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész adja elő Rekvizitumok régi verseimből – Radnóti Miklós emlékezete című műsorát. A megnyitón beszédet mond Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzultusának főkonzulja, Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke. A vendégeket köszönti Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke.

„Találkozzunk újra, s idézzük fel a zsidó hagyomány kincseit Kolozsváron, ebben a kulturálisan sokszínű és gazdag városban, amely az elmúlt századokban oly sok kultúrának, vallásnak és tradíciónak vált bensőséges, igazi otthonává.A programokon a részvétel ingyenes, így minden érdeklődőt szeretettel várunk!" - írják közleményükben a szervezők.

November 3. csütörtök

 

19 óra: Ünnepélyes megnyitó a Horea úti (Nagy utca) zsinagógában, majd Rekvizitumok régi verseimből címmel Radnóti Miklós emlékezetét idézi fel Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész előadása.

„…igen ezek a képek rekvizitumok régi verseimből
vállalom őket
néhány dolgot szeretnék elmondani most csak
magamról és az emberekről akikkel együtt élek
elmondani hogy boldog ember vagyok én és
keserű lázadó is…

E sorokat Radnóti Miklós írta a menyasszonyához kelt szegedi levelében 1931. november 20-án. Az „életeposz”, amelybe e sorokat szánta, sosem készült el, ám Radnóti költészete monumentális „életeposszá” sűrűsödött boldogságával, szorongásaival, keserű lázadásával és tragikus sorsával együtt. Bátran állíthatjuk, hogy a Radnóti-életmű a magyar líra egyik csúcsteljesítménye: megkerülhetetlen verseit lélekben magunkra kellett gombolnunk, mint egy viharkabátot. Reméljük, nézőink is érzékelni fogják ennek súlyát és szakralitását.

Helyszín: a Horea úti (Nagy utcai) zsinagóga

 

November 4. péntek

 

16 óra: Mit esztek ti otthon, mannát? – könyvbemutató és beszélgetés

Irodalom és gasztronómia Rubin Eszter íróval, a Szépírók Társaságának tagjával a zsidó kulináriáról és irodalomról. A főzés soha nem csupán az ételről szól. Az ízek emlékeket hordoznak, egy ruganyos kelt tésztába bele lehet gyúrni megannyi örömöt és bánatot, egy tál étel gyógyíthat és békét teremthet.

A Bookline sikerlistás „Mit esztek ti otthon Mannát? című irodalmi szakácskönyvről Rosenstein Tímea úgy fogalmaz – „a receptek mellett bepillanthatunk egy zsidó család életébe és múltjába, melyen keresztül azt érezhetjük, az étel nem csak testünket, lelkünket is jóllakatja. Családi receptek családi történetekkel fűszerezve.”

Helyszín: Bulgakov Kávéház

 

20 óra: Spiritualitás – harmóniumra és hegedűre hangolva

Évezredek óta a zenélés az egyik legsajátosabb kifejezési mód, ezért képezi fontos

részét a spiritualitás világának. E hangverseny színes programja olyan héber,

keresztény és világi műveket kínál, amelyek révén a közönségnek

lehetősége adódik az elmélyülésre és a belső elcsendesülésre. A koncerten egy különleges

hangszerpárosítás kínál nem mindennapi zenei élményt, hiszen a hegedű hangjait egy 1859-ben készített francia harmónium kíséri majd.

Előadók: Fazakas Ádám Sándor orgonista, karnagy, a Gheorghe Dima Zeneakadémia harmadéves doktorandusz hallgatója – harmónium és Gergely Róbert, a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának tagja, a Sigismund Todutã Zenelíceum hegedűtanára – hegedű.

Műsor:

Ernst David Wagner (1806-1883) – Kol Nidre;

Louis Vierne (1870-1937) – Cortège;

Kodály Zoltán (1882-1967) – 3 Epigramma;

Charles-Valentin Alkan (1813-1888) – Prière du soir, Placiditas, Ancienne mélodie de la synagogue;

Fernand Halphen (1872-1917) – Andante religioso d'après un thème hébraïque;

César Franck (1822-1890) – Offertoire in Re majeur;

Hubay Jenő (1858-1937): Vorbei;

Louis Lewandowski (1821-1894): Huldigungsgesang, Consolation in D, Sündenbekenntnis;

Julius Eichberg (1824-1893): Valse, Introduction and Rondoletto, Concertino

Helyszín: Belvárosi unitárius templom

 

November 5. szombat

 

11 óra: Kolozsvári zsidó történetek

Házak, emlékek, sorsok: történelmi séta a kolozsvári zsidóság életének egykori helyszínein Sipos Dávid vezetésével. Barangoljuk be közösen a város zsidó emlékeit

Találkozási pont a régi zsinagógánál a Párizs/Pap utca 7. előtt

 

15 óra: Jeruzsálem, kedvesem...

Héber nyelvű istenes énekek, ladino népdalok, majdnem feledésbe merült jiddis nyelvű kuplék, huszadik századi örökzöld szerzemények, azaz a szakrális és profán zsidó énekművészet gyöngyszemei elevenednek meg Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész előadásában. Az elmúlt évek munkái során egymásra hangolódott alkotók Jeruzsálem, kedvesem… című dalestje arra keresi a választ, hogy mi az a láthatatlan erő, amely közösségi élménnyé kovácsolhat egymástól teljesen különböző műfajú dalokat.

Helyszín: Kolozsvári Szépművészeti Múzeum, Bánffy-palota, Tonitza-terem

 

20 óra: „Szeretsz engem?” – Kolozsváron a „klezmerkirálynő” és a „kántorkirály”

Dr. Nógrádi Gergely főkántor fesztiválunk népszerű visszajáró vendége, Klein Judit énekművészt, a jiddis és héber dalok varázslatos előadóját azonban először láthatja-hallhatja a kolozsvári közönség. Az est közreműködői a legkedveltebb zsidó slágerekből válogatták össze koncertjük programját, így a közönségnek korokon és földrészeken átnyúló, különleges utazásban lesz része. A műsorban – az elmaradhatatlan jiddis és héber örökzöldek mellett – a táncdalfesztiválok, az operettek és a Broadway zsidó vonatkozású slágerei is elhangzanak majd, sőt, a Hegedűs a háztetőn és a West Side Story című musicalek legszívbemarkolóbb dalai is megszólalnak. A koncert zenei vezetője a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével idén kitüntetett Teszter Nelli zongoraművész.

Helyszín: Horea úti (Nagy utcai) zsinagóga

 

November 6. vasárnap

 

16 óra: Irodalmi séta a Házsongárdban

Az én világom egy álomvilág – gyertyafényes irodalmi séta a Házsongárd emlékei között Sipos Dávid és Laczkó Vass Róbert kalauzolásában. Sétánk során többek között megismerkedünk az ott nyugvó Gyalui Farkasné, Finály Henrik, Eisler Mátyás, Janovics Jenő életével és munkásságával. Sétáljanak velünk a Házsongárdi temetőben, amely nem csupám Erdély, hanem Európa egyik legrégebbi sírkertje. Sétánk során az idén 150 éve született Janovics Jenőről is megemlékezünk.

Találkozás a temető bejáratánál

 

20 óra: A Hamsa zenekar koncertje – ősi zsidó és közel-keleti dallamok modern hangszerelésben
Szenvedélyes keleti dallamok, keserédes latin balladák, liturgikus dalok csendülnek fel ezen az estén a 2008-ban alakult Hamsa zenekar előadásásban. Az 1993 óta működő, Príma-díjjal kitüntetett Fourtissimo zenekar tagjaiból alakult együttes a világ szinte minden szegletében fellépett már, s szellemi értelemben gazdagon tértek haza, hiszen a bejárt külföldi országok zenei motívumait beépítették saját repertoárjukba. A koncertet az egyedi „judeo folk-rock” hangszerelés teszi még sokkal izgalmasabbá.

A zenekar tagjai: Kuna Valéria – ének; Kuna Kata – ének; Kuna Bence – ének, kürt, ütőhangszerek; Kuna Gyula – trombita; Kuna Márton – harsona; Somos András – zongora; Éder Ferenc „Lá” – basszusgitár; Fábry Adonisz: dob.

Helyszín: a Fő tér 9. szám alatti Rhédey Kávéház

A programváltozás és a helyszínváltozás jogát a szervezők fenntartják!

 

//

 

Szervezők:

Kolozsvár Társaság, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), Határtalan Kultúra program

 

Támogatók:

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa

 

Partnerek:

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Bulgakov Kávéház, Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, Kolozsvári Zsidó Hitközség

 

Médiatámogatók:

Transtelex, Főtér; Szabadság.ro, Erdély.ma, Kolozsvári Rádió, Kolozsvár Televízió – Magyar Adás

 

 

Részletes program:

http://hatartalankultura.hu/

 

Határtalan Kultúra 2022 ©

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Előadással, műhelyfoglalkozással, illetve az egykori és jelenlegi osonósok találkozójával ünnepli 30. születésnapját az Osonó Színházműhely február 2. és 4. között Budapesten.

2023. február 1-én Horváth Csaba történész tart előadást Méhes Sámuel életéről, február 2-án pedig Orth Éva lesz a Prospero páholy beszélgetőestek következő vendége. 

F. Mendelssohn-Bartholdy válogatott művei és a legendás Vuk rajzfilm zenéje is helyet kap az idei sepsiszentgyörgyi hangverseny-, valamint leckehangverseny-évad februári programkínálatá-ban. Az év első komolyzenei rendezvényeire február 17-én kerül sor a Tamási Áron Színházban.

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Művész Mozi by Citypex Carola névnapja és a Művész Mozi hatodik születésnapja alkalmából Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életútját bemutató A maga természete szerint és szabadon című, játékfilmes elemeket tartalmazó dokumentumfilmet vetíti Sepsiszentgyörgyön. A számos erdélyi alkotó közreműködésével készült film megtekintésére szeretettel várják az érdeklődőket 2023. január 28-án, 17 órától a Művész Mozi Chaplin és Fellini termébe.

Január 31-én, kedden 18 órakor az Aradi Kamaraszínház, a Kölcsey Egyesülettel és az RMDSZ Arad megyei szervezetével közösen, zenés előadással emlékezik Jávor Pálra, a 20. század elejének ünnepelt magyar színészére, aki 121 évvel ezelőtt született Aradon. A nézők Pozsgai Zsolt Jávor hajnalai című darabját láthatják a Bábszínház termében.

Dutka Ákos emlékére, dr. Boka László irodalom-történész kezdeményezésére, 2023. január 27-én, pénteken 18 órától a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában ünnepi ülésszakot szervez az Újvárad folyóirat és kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, szakmai partnerségben a Szigligeti Tanoda Egyesülettel.
 

A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.) Nyitott szemmel elnevezésű világjáró sorozatának Lepkekalandok című beszélgetését 2023. január 26-án, csütörtökön, 18.30 órától tartják. Január 27-én, pénteken, 16.30 órától ismét JelesNapTár lesz, a hagyományőrző gyermekprogram fonóházi meghívottja a széki Filep Erzsébet népművész.

Üveghang Akadémia II. elnevezéssel folytatja a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy az évi 8 alkalmas zenei képzését, 2023. február 7 és december 14 között. Az előadássorozat a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy zeneelméleti, történeti és gyakorlati képzése, melyet 2022-ben hirdetett meg első alkalommal. A program nevét a húros hangszereken alkalmazott üveghangról kapta, érzékelteti, hogy mennyire sokoldalúan lehet megközelíteni a művészet ezen ágát. 

Prokofjev Háború & béke című operáját a világhírű katalán operarendező, Calixto Bieito színrevitelében, Brassói-Jőrös Andrea, Brickner Szabolcs és Szegedi Csaba főszereplésével, összesen 28 énekes szólista közreműködésével mutatja be 2023. január 28-án a Magyar Állami Operaház. Az előadásban, amely a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban jött létre és február 18-ig hét alkalommal tekinthető meg az Operaház műsorán, az OPERA Zenekart és Énekkart a kazah Alan Buribayev vezényli.

Az idei év is gazdag lesz közösségi, kulturális programok terén Sepsiszentgyör-gyön. A több mint 20 szervező intézmény éves programjának eseményeit ismertette csütörtökön Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Művész Moziban szervezett közös sajtótájékoztatón. 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másod-éves magiszteri bábszínész osztálya január 25-én, szerdán 19 órától mutatja be Árvácska cí-mű, felnőtteknek szóló előadását Vidovszky György rendezésében. Az előadás Móricz Zsigmond azonos című műve alapmotívumainak felhasználásával készült, megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott. 

A Fotó és Film Kolozsváron sorozat keretében a Kolozsvár Társaság beszélgetést szervez Zágoni Balázs Szamos-parti Hollywood című regénye kapcsán 2023. január 24-én, kedden 18 órakor.

A kollégiumi professzor, aki lapot szerkesztett és politizált. Méhes Sámuel élete címmel Horváth Csaba történész-doktorandusz tart előadást február 1-én, 18:30-tól Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Republicii/Majális utca 5. sz.).

A Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt működő sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar, valamint a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda kórustag toborzót hirdet. A nagy múltú kórusok a  taglétszám növelése és fiatalítás céljából minden énekelni szerető jelentkezését várják Sepsiszentgyörgyről és a környező településekről. 

Február 3-án szervezi  meg a 2023-as év első koncertjét a Szimpla Sepsiszentgyörgy, amelynek első fellépője a fiatal tehetségekből álló Álljunk meg! zenekar lesz 21 órai kezdettel.