Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Aradi Kamaraszínház: újabb hét, újabb előadások

Csonka András retro estjére minden jegy elkelt. A Hajnali Hold című komplex táncszínházi produkciót erdélyi turnéja keretében mutatja be a Magyar Állami Népi Együttes Aradon.




Csonka András

November 15-én, szerdán 19 órakor a színészként, énekesként és műsorvezetőként is ismert Csonka Andrással találkozhatnak a nézők a Bábszínház termében. Csonka András a 90-es évek egyik legismertebb televíziós alakja. A Família Kft. című sorozatban ismerték meg a magyarok, de azóta műsorvezetőként legalább annyit foglalkoztatják, mint színészként. Ezúttal igazi retro-esttel érkezik Aradra. Csonka Pici felidézi számos színházi szerepét és filmes emlékét, csaknem másfél órás műsora kellemes retrosztorizásnak hat, amit videóbejátszások és dalok sora tesz színessé. Csonka András retro-estjének zenei repertoárjában a klasszikus, jól ismert dalok mellett felcsendülnek a színész-énekes saját szerzeményei is. Az előadásra érvényesek a Kamara-bérletek, a szabad helyekre szóló jegyek elfogytak!

November 16-án, csütörtökön 19 órakor a Magyar Állami Népi Együttes Hajnali Hold című táncszínházi produkciója nemcsak különleges népzenei és néptáncélménnyel tölti meg a nagyszínház színpadát, de létünk nagy kérdéseit is felveti majd a hangok, a mozdulatok és a vizualitás nyelvén, valódi, tartalmas szórakozást kínálva a közönségnek. A Magyar Állami Népi Együttes előadása a Kárpát-medence néphagyományait (néptánc, népköltészet, népzene) feldolgozó, a női princípiumot a figyelem középpontjába állító, a „rítusokat felemlegető” táncszínház.

A Hajnali Hold a hagyományos táncok rég homályba merült szimbólumrendszerének felelevenítésére vállalkozik, a folklór nyelvezetéből inspirálódva szól a meghatározó női princípiumokról, a női lélek titokzatos és érzéki világáról, az ösztönök szintjéről. Alkalmat ad arra is, hogy a hold szemszögéből vizsgálva említést tegyen a napról, a férfi princípiumról, közben pedig felmutatja kötődésünket a múlthoz, viszonyunkat a jelenhez. Mesél a szerelemről, vágyakozásról, születésről és elmúlásról, a hétköznapokról éppúgy, mint az ünnepek profán vagy szakrális rituáléiról. Láttatni kívánja a rég elfeledett, egykori mögöttes értelmeket, a mélyebb jelentésrétegeket.   

A Magyar Állami Népi Együttes november 10-16. között Erdély öt városában vendégszerepel, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Marosvásárhely után érkezik Aradra, hogy az Aradi Kamaraszínház nézői is részesei legyenek ennek a nagyon komplex táncszínházi darabnak, amelyben a néptánc mellett a kortárs táncelemek, a közös éneklés és a prózai-drámai részek is helyet kapnak. A műsorban elhangzó szövegek eredeti gyűjtések és Mihály Gábor írásai.

A nagyszínházi előadásra a nagyszínházi bérletek érvényesek, valamint jegyek válthatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.            

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások


A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Egy (tér)kép többet mond ezer szónál – Térképek a világról 2023-ban címmel rendez nyilvános előadást Kolozsváron december 5-én 18 órakor a Belvedere szállodában. Az előadó dr. Szűcs Ádám Imre jogász, diplomata, kutatótanár.

December 4-én, hétfőn 19 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Havi Dráma koprodukciójaként létrejött Ványa és Ő című előadást láthatják Patkó Éva rendezésében. Az elsőéves magiszteri színészosztály december 5-én és 7-én, kedden és csütörtökön 19 órától adja elő a Köteles utcában ex-terápia című mozgás-színházi előadását Fehér Ferenc rendezésében.

A Yogyakarta-i Művészeti Intézet által meghirdetett 'Jogja International Student Photography and Film Competiton 2023' címet viselő pályázaton öt marosvásárhelyi fotó-film-média szakos hallgató alkotása részesült elismerésben.

Nagy formátumú előadóművészekkel érkezik a december. Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művésszel, valamint Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művésszel is találkozhatnak az Aradi Kamaraszínház nézői. A Fonogram-díjas Cimbaliband zenekarral pedig együtt hangolódunk a karácsonyra.

Tótékkal, Napraforgóval, Iráni konferenciával és számos vendégelőadással várja az év utolsó hónapjában közönségét, az esztendőt pedig a Chicagóval búcsúztatja a sepsiszentgyörgyi színház. 

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nézői közül többen is érdeklődtek a társulat korábbi években bemutatott, de még nem mindenki által látott előadásai iránt, ezért a színház vezetősége tervbe vette néhány ilyen produkció felújítását. Elsőként Örkény István Tóték című darabja kerül műsorra, melynek 2021 novemberében volt a bemutatója Bocsárdi László rendezésében.

Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből Eötvös Péter írt Valuska címmel operát, amit 2023. december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza. A szerző az Operaház felkérésére írt, első magyar nyelvű tragikomikus groteszkjének főszerepeit Haja Zsolt, Miksch Adrienn, Szabóki Tünde és Hábetler András alakítják, az ősbemutató rendezője Varga Bence, vezényel Szennai Kálmán.

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben idei művészettörténeti konferenciáján, a 170. évforduló alkalmából, a születésnapos Pákei Lajosról is megemlékeznek. A rendezvény november 24–26. között zajlik Kolozsváron, a részletes program a címre kattintva olvasható.

Nagyszabású ünnepség keretében adták át csütörtökön, november 23-án a felújított válaszúti kastélyt. A Bánffyak losonci ágához tartozó báró Bánffy Ádám (1847–1887) ízlését tükröző, külsejében neobarokk, belső kialakítását tekintve neoreneszánsz stílusú kastély felújítására 12 millió eurót áldozott a tulajdonos, a Kolozs megyei önkormányzat.

A marosvásárhelyi Ariel Színház szeretettel várja közönségét a Hókirálynő című, 5 éven felülieknek ajánlott gyerekelőadás bemutatójára december 2-án, szombaton 18:00 órától a Nyomda utca 4. szám alá.

Holnap-estek címmel két rendezvény zajlik november végén Nagyváradon. November 23-án, csütörtökön 18 órától Kelemen István és a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozata az állambiztonság dokumentumaiban címmel beszélgetést tartanak a Szigligeti színház páholyelőcsarnokában. November 29-én, szerdán 18 órától Térey Jánosról Antal Balázs tart előadást, a Léda-házban.

Magyarországi és erdélyi egyházüldözés a hosszú hatvanas években címmel tudományos és pedagógiai programot bemutató estet tartanak, továbbá megnyitják a Küzdelem a lelkekért. Egyházi közösségek a pártállami Magyarországon a hosszú hatvanas években (1958–1973) című kiállítást Kolozsváron, november 27-én, hétfőn 17,30 órától a ferences rendház refektóriumában. 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem immár kilencedik alkalommal szervezi meg a Színházi Iskolák Találkozóját 2023. november 17–27. között. A nemzetközi eseményen 17 hazai és külföldi intézmény vesz részt.

A szimbolikus összegű belépődíj egy jótékony célt szolgál: a szervezők ezúttal a krónikus beteg gyermekeknek élményterápiás táborokat szervező Yuppi Tábormozgalom Egyesület támogatását tűzték ki célul.

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy egy igazán különleges hangulatú zenés irodalmi estre hívja mindazokat, akik kikapcsolódásra vágynak 2023. november 23-án Háromszék fővárosában.