Bitay Enikő akadémikus az EME új elnöke

Bitay Enikő akadémikust, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárát választotta elnökévé az Erdélyi Múzeum-Egyesület tisztújító közgyűlése, melyet ismét hagyományos formában tartottak meg március 26-án a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A közgyűlésen a teljes vezetőség megújult. Keszeg Vilmos, aki az EME elnöke volt négy évig, ezután alelnökként folytatja tevékenységét. Alelnök lett Bódizs György főorvos, Kerekes László ny. egyetemi tanár és Sipos Gábor akadémikus, történész is. A főtitkári tisztségre, melyet eddig Bitay Enikő látott el, Bogdándi Zsolt történészt, az EME tudományos munkatársát választották. A gazdasági tanácsosi tisztséget a következő négy évben is Fábián Botond közgazdász tölti be, az egyesület jogtanácsosa pedig Veress Emőd jogász. Választmányi tisztújítás is volt, a választmányi tagok egy részét újraválasztották, de új tagok is kerültek be.

A közgyűlés arról is döntött, hogy az 1990-ben újraalakult Egyesület első elnöke, néhai Jakó Zsigmond (1916-2008) professzor tiszteletére az általa kezdeményezett és az ő munkásságát továbbvivő Kutatóintézet megnevezését Jakó Zsigmond Kutatóintézetre változtatja.

Gratulálunk a megválasztott vezetőknek, munkájukhoz sok sikert kívánunk!

(Forrás: az EME holnapja)

Bitay Enikő (középen), az EME újonnan megválasztott elnöke

 

Új hozzászólás