Decemberben még két előadás várja az Aradi Kamaraszínház nézőit

Még két előadás lesz idén az Aradi Kamaraszínház műsorán. A nézők találkozhatnak Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művésszel, akik Örkény-estjüket hozzák el Aradra, a Fonogram-díjas Cimbaliband zenekarral pedig főként karácsonyi dalokat ad elő.

December 11-én, hétfőn 19 órakor egy zseniális író, Örkény István szelleme és két hasonlóképp nagy formátumú, Örkény világára kivételes érzékenységgel rezonáló előadóművész, Mácsai Pál és Lukács Miklós várja nézőinket a nagyszínpadon. Az élet értelme – Egypercesek száz percben című Örkény-esten ismét meggyőződhetünk arról, hogy az egyperceseken nem fog az idő, nem avulnak, hiszen szerzőjük meglátta, ami bennünk és körülöttünk nem változik: az örök emberit. Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál, cimbalmozik Lukács Miklós, a szó és a cimbalom által pedig az örkényi világ a maga teljes pompájában magával ragadóan kel életre. Örkény István Egyperces novellák című kötete 1968-ban jelent meg először. Az egyik oldalon a közlés minimuma, a másikon a képzelet maximuma. Az írásokban ott az apró darabokra hullt közös ideáink groteszk látványa, de megfordítva is: a banalitásokban az élet titokzatos teljessége. A műfaj ma már fogalom, sok sora szállóige, alakjai, helyzetei beépültek nyelvünkbe, gondolkodásunkba.

A december 11-i előadásra a nagyszínházi bérletek érvényesek, valamint a szabad helyekre jegyek válthatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon.

December 19-én, kedden 19 órakor az Arad-belvárosi evangélikus-lutheránus templomban a Cimbaliband koncertjével hangolódunk a karácsonyra. A Dicsérjétek őt pengő czimbalmokkal! című műsorban közkedvelt karácsonyi dallamok és a legnagyobb Cimbaliband slágerek szólalnak meg hungarikum hangszerünk, a cimbalom főszereplésével. Az egyórás koncert alatt karácsonyi népzenei feldolgozások, eredeti dallamok és klasszikus zenei csemegék is hallhatóak egyaránt. A Fonogram díjas Cimbaliband elhozza nekünk az igazi adventi hangulatot, ünnepi díszbe öltöztetve ezzel szívünket, s lelkünket. Unger Balázs Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett művész, a Népművészet Ifjú Mestere garancia a minőségi szórakozásra!

A Cimbaliband december 19-i koncertjére érvényesek a nagyszínházi és Kamara-bérletek egyaránt, valamint jegyek válthatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.

Új hozzászólás