Hatalmas siker volt a drámanapi eseménysorozat

Óriási sikernek bizonyult az ötlet, mely szerint rendhagyó, vidám, közösségformáló és csapatépítő eseménysorozattal ünnepli meg idén a magyar dráma napját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Aranka György szobrának hagyományos, délutáni megkoszorúzását leszámítva rendhagyó programontokkal várta a társulat az érdeklődőket a színház épületébe – a szokatlan rendezvénysorozat pedig hatalmas népszerűségnek örvendett.

A drámanapi ünnep 17.30 órakor kezdődött Aranka Görgy szobránál, ahol Varga Balázs színművész olvasta fel Berekméri Katalinnak, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójának az alkalomból írott üzenetét, ezt követte a koszorúzás.

19 órakor vette kezdetét az első Színházi tájfutás, amelyre a vártat is meghaladó, 19 csapat nevezett be. A verseny lényege az volt, hogy a közismert tájfutáshoz hasonló módon, egy térkép segítégével, az épület különböző, a nagyközönség által eddig nem látogatható pontjait, helyiségeit kellett megtalálják a versenyzők, ezeken a rejtett pontokon pedig a társulat színészei várták őket a magyar drámairodalommal, illetve a Tompa Miklós Társulat előadásaival kapcsolatos kvízkérdésekkel. És a versennyel ismét megpezsdült a színház – a hatalmas épület különböző termeiben, folyosóin, emeletein, irodáiban, zeg-zugaiban, süllyesztőjében és zsinórpadlása alatt, díszletraktára és festőműhelyei mögött a jobbára fiatalokból, tizen-huszonévesekből (de nem csak – akadtak negyven-ötvenesek is) álló csapatok tagjai keresték lelkesen a különböző helyszíneket, vitáztak a kérdésekre adott válaszokról, kilincseltek be az ajtókon. Szinte nem volt olyan pont az épületben, ahol pár percenként ne bukkant volna fel egy több tagú, térképet lobogtató, nevető, útvonalat böngésző vagy éppen szaladó társaság. Ahogy az egyik csapat tagja megjegyezte: – Imádom! Végre olyan helyeken járunk, ahol nem volna szabad!

A verseny a délutáni eseménysorozat központjaként szolgáló Underground teremben ért véget, ide hozták a kitöltött kvízlapokat a csapattagok. És itt vette kezdetét 21 órakor a társulat színész-zenekarának, a Tompa Pilvaxer Bandnek a nagy sikert arató, lokálhangulatú, a verseny résztvevőin kívül is számos nézőt bevonzó koncertje, amelynek dalai között a helyes kérdéseket, majd a nyertes csapat kilétét ismertették Gecse Ramóna és Bokor Barna színművészek. Az első színházi tájfutást fél pontnyi különbséggel az Orientheater nevű csapat nyerte meg. Gratulálunk!

És joggal kérdezhetik, hogy miért az első Színházi tájfutás? Mert jövőre a második következik!

 

Kaáli Nagy Botond

A Tompa Miklós Társulat sajtóirodája

Új hozzászólás