Karácsonyvárás a zabolai kastélyban

Ismét gyermekzsivajtól lesz hangos a zabolai Mikes kastély, december 9.-én, 10 és 17 óra között szeretettel várnak mindenkit egy családi karácsonyváró eseményre az ünnepi hangulat elengedhetetlen kellékeivel: karácsonyi barkácsolással, mesemondással, kincskereséssel, hintózással és vásárral.

A Mikes-birtok gyönyörű angol kertjével, tavaival, és a mesésen felújított, egykor istállóként működő rendezvényteremmel várja a látogatókat Advent második szombatján. 

 

Az eseményt 2018 óta évente szervezzék meg a Kastély Erdélyben csoporttal karöltve. (https://kastelyerdelyben.ro/). A szervezet fontosnak tartja nem csak a kastélyok tárgyi örökségének népszerűsítését, hanem az ódon épületeket övező szellemi kulturális örökség továbbadását is. A művészetek, a kézimunka, a szép keresése mindig része volt a nemesi világnak. Karácsony táján jól eső érzés részese lenni Erdély eme örökségének és ez által lélekben is egy kicsit gazdagodni. 

A vendégeknek a következőket kínálják:

•Karácsonyi dísztárgyak barkácsolása
A legkisebbek és nagyobbacskák egyaránt örömüket lelhetik a karácsonyi dísztárgyak elkészítésében. Az alkotás élménye mellett a gyerekek megörvendeztethetik az otthoniakat egy-egy általuk készült ajándékkal. 

•Papírszínház Demeter Éva vezetésével. Az előadást kincskeresés és játék követi.

•Kastély Erdélyben edukatív fajátékok
•Origami - papír dísztárgyak készítése
•Arcfestés
•Hintózas
•Photobooth
•Karácsonyi vásár


A beltéri foglalkozások mellett a kastélykertben barangolni is lehet majd. A téli hangulatot a forró tea, kávé, forralt bor teszi majd teljessé. 

 

A szervezők köszönetet mondanak a Kastély Erdélyben csoportnak és a Csipkerózsika Óvodának a közreműködésért.

 

Új hozzászólás