Képekbe zárt haza – Weinstock Ernő fotográfiái

Képekbe zárt haza – Weinstock Ernő észak-erdélyi fotográfiái 1940–1944 között 

Az április 24-én, szerdán 17 órától nyíló kiállítás középpontjában Weinstock Ernő 1940–44 között, az úgynevezett kis magyar világ időszakában, Észak-Erdély visszacsatolásakor készített fényképei állnak, amelyekből városi képeslapokat készített és értékesített. Weinstock Ernő (1893–1985) a két világháború közötti Magyarország egyik legjelentősebb képeslap kiadója volt. 

Hosszú és változatos élete Nagyváradon kezdődött, de Budapesten teljesedett ki. Fiatalon kitanulta a fényképelőhívás mesterségét, ezért is lehetett az első világháborúban az akkor kibontakozó légierő fényképésze. Utána Budapesten fényképészeti eszközök és anyagok kereskedésével foglalkozott, majd felépítette a Weinstock képeslapkiadó vállalatot. A jószemű és ügyes fényképész hamar a képeslapkiadás egyik legjobbja lett. A több mint 10 ezer üvegnegatív több száz Kárpát-medencei település épített örökségének vizuális emléke. Egyedülálló hagyatékát a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja segítségével a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közalapítványa vásárolta meg, és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum őrzi.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tárlatán Weinstock Ernő eredeti fényképei, illetve postatiszta képeslapjai mellett a fotográfus tárgyi eszközei és korabeli erdélyi emléktárgyak jelennek majd meg. 

A vendégeket köszönti: 

Vargha Mihály igazgató, Székely Nemzeti Múzeum

dr. Cseri Miklós főigazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum

 

A megnyitón felszólal: 

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke

 

A kiállítást megnyitja: Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Budapest

Moderátor: P. Magyarosi Imola, színművész

Fuvolán közreműködik: Császár Katalin, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanára és tanítványa, Ivanitzki Krisztina 

 

A kiállítás kutárorai: dr. Sári Zsolt és Szegedy-Kloska Tamás

 

A tárlat megtekinthető 2024. augusztus 30-ig.

 

Új hozzászólás