„Figyeltem az asztalterítő piros mintáját, és ahogy felpillantottam, egyszer csak beborította a tetőt, az ablakot, a falakat, majd az egész szobát, a testemet és a világmindenséget. Határozottan úgy éreztem, mintha elkezdtem volna önmagam megsemmisítését, hogy a végtelen időben és a tér abszolútumában keringjek, majd semmivé váljak.”
Kuszama Jajoi-viaszmodell a Louis Vuitton
divatház 2012-es kollekciójának leleplezésekor.
Garry Knight felvétele. Kép: Wikipédia
A fenti idézet a japán Kuszama Jajoitól származik, akire napjainkban szobrászként, festőként, fotósként, installációs, koncepcionális, performansz-, videó- és kollázsművészként is hivatkoznak, de a ruhatervezés, belsőépítészet és regényírás világában is kipróbálta magát hosszú és igen gazdag munkássága során. Kuszama Jajoi 1929. március 22-én született a tekintélyelvű Japánban, majd gyermekkorát is a felkelő nap országában töltötte. A második világégés kezdetén, mindössze tizenkét évesen beállt dolgozni egy ejtőernyőgyárba. Nem épp egy leányálom, hát még nem egy különcé, akire láthatatlan testként telepedtek rá a családi viszályok, a mindent átható édesanyai szigor, és az a kulturális beidegződés, hogy mindenáron konzervatív neveltetést kell kapnia. Az állandó nyomás és visszautasítás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy már igen fiatalon megnyilvánult nála a skizofrénia, és innentől fogva rendszeresen élénk hallucinációk gyötörték. A legtöbbször pontok kusza rengetegét látta maga előtt, ez pedig hamar motívummá vált nála, amely későbbi munkásságában is folyamatosan visszaköszönt. Sőt, a pöttyök mondhatni védjegyévé váltak.
A betegsége egész életét végigkísérte, azonban sosem rejtegette azt, sőt nemegyszer önként pszichiátriai kezelésnek vetette alá magát. A skizofrénia énfilozófiáját, ars poeticáját is erősen meghatározta, ezt a „transzcendens erőt” pedig a művészet eszközeivel próbálta megragadni, ráilleszteni a kézzelfogható valóságra.
Kuszama Jajoi 1957-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, majd New Yorkban telepedett le. Nagyban hatottak azok a kortárs művészi energiák, amelyek a képzelet, a forma és a jelentés határait feszegették, nem csoda hát, hogy a Jackson Pollock által életre keltett absztrakt expresszionizmus teljesen megbabonázta őt. Először festményein köszöntek vissza az absztrakt expresszionista stílusjegyek, majd később elsődleges alkotói formájává tette a szobrászatot és az installációt, és szoros kapcsolatba került a pop-arttal, és a New York-i avantgárd egyik csodabogarává vált.
„Minden nap fájdalommal, szorongással és félelemmel küzdök, és az egyetlen módszer, ami enyhíthet a betegségemen az, ha alkotok.”2
Kuszama alkotásai a konceptuális művészetből merítenek, sőt szinte lubickolnak annak pszichedelikus tengerében, hiszen a gondolatiság, a művészi kommunikáció hagyományos, tárgyias formáin való túllátás központi kérdéssé vált nála. Alkotásait gyakran önéletrajzi, pszichológiai tartalommal töltötte meg, amelyekben a minimalizmus, a szürrealizmus, az art brut jegyei keveredtek. Munkái mintha egy folyamatos, életen át tartó hallucináció kiragadott mementói lennének, afféle izzó éjbogarak, amelyek az eternitás sötéten nyomasztó poklát hímzik fel újra és újra a képzelet eszközeivel. De gondolatvilágára az újhullámos energiák is kihatottak, így a hatvanas években új erőre kapott feminizmus, a szexuális forradalom, és a hippimozgalom pacifista, anarchista nézetei is.
„Felejtsd el önmagad. Válj eggyé az örökkévalósággal. Légy része a környezetednek.”3
A hatvanas évek közepétől Kuszama a fényképészet eszköztárát is segítségül hívta, hogy a világgal még inkább megismertesse alkotásait. A készülendő fotók előéletét ő álmodta meg, amelyeket gyakran híres fényképészek keltettek életre. Ezekhez természetesen előszeretettel állt modellt, gyakran teátrális pózokban, olykor meztelenül, testét pedig a mitikus pontkozmosz borította. Ezek a próbálkozások művészi mérföldkőhöz vezették el őt: önbeteljesülésének a következő lépcsőfoka a happeningek, eventek és performanszok megtervezése lett, amelyek segítségével azt a kevés határt is megpróbálta elmosni a művészet, az ember, a környezet és a világmindenség között, amelyet addig érintetlenül hagyott.
A nemzetközi hírnevet az 1966-os Narcissus Garden című happening hozta el neki. Ennek előzményéül szolgált, hogy alkotásait nem válogatták be a Velencei Biennáléra – így ő válaszul egy 1500 tükörgolyóból álló installációt teremtett meg a kiállítóterem előtt. Az ugyancsak 1966-os 14th Street Happening során egy rakás piros pöttyös falloszpárna között merült el az egyik New York-i járdán, az 1969-es Grand Orgy to Awaken the Dead at the MoMA című happeningen pedig meztelen alakokat öltöztetett pöttytengerbe a manhattani Modern Művészeti Múzeum (MoMa) kertjében, Picasso, Giacometti és Maillol szobrai mellett.
„A hallucinációkat és az engem megszálló képeket szobrokká és festményekké fordítom.”4
A hallucinációiban gyakran megjelenő
pöttyökből inspirált installáció. Kép: Pixabay/Tracey Wong
Kuszama Jajoi a hatvanas évek végére megkerülhetetlen alakká vált: a pop art, minimalizmus és feminista művészet előfutáraként olyan kortárs géniuszokat inspirált, mint Andy Warhol, Claes Oldenburg vagy George Segal, sőt gyakran velük együtt mutatta be alkotásait. Nemcsak művészi módszertana, hanem érdeklődése is egészen szerteágazó volt, így például regényeket és verseket publikált, valamint a filmművészetben és a divattervezésben is maradandót alkotott. A hetvenes évek elején létrehozta saját divatcégét, a Kusama Fashionst, majd elindította a Kusama’s Orgy című magazint. Ezek után egyre inkább kiégett, majd kiesett az amerikai művészvilágból, végül 1973-ban visszatért Japánba, ahol önszántából idegszanatóriumba vonult.
A közegváltás jót tett neki, ugyanis az 1980-as években több egyéni kiállítása volt Japánban, de az öreg kontinensen is ismertté vált, miután 1993-ban a 44. Velencei Biennálén is bemutatkozott. A kilencvenes években újra felfedezte magának a művészvilág, az utóbbi években pedig a minden érzékszervet megdolgoztató végtelenszobái miatt került ismét előtérbe. Ezek az installációtermek a tükrök, sütőtökmotívumok, absztrakt terek és pöttyök szürreális egyvelegében bűvölik el a látogatót. Idővel a világot ébren álmodó, élénkpiros hajú, kortalan hölgy újra a bolygó egyik legnépszerűbb alkotójává vált, 2006-ban pedig elnyerte „a művészeti Nobel-díj”-ként emlegetett Praemium Imperialét, 2008-ban pedig 5,1 millió dollárért megvásárolták az egyik munkáját, ez akkor rekordnak számított az élő női művészek között. 2014-ben az Art Newspaper megválasztotta őt a világ legnépszerűbb művészének, 2017-ben pedig megnyitotta saját múzeumát Tokióban.
És hogy a pöttyök királynője mekkora elismerésnek örvend még mindig, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az öt évvel ezelőtti tokiói és washingtoni kiállítására több mint ötszázezer ember volt kíváncsi. Kuszama Jajoi ez év március 22-én lesz 94 éves, jó egészséget és alkotásban gazdag éveket kívánunk neki.
Jegyzetek
1 Kuszama Jajoi gondolatai. The Art Story. Yayoi Kusama Art, Bio, Ideas | TheArtStory. Letöltés ideje: 2023. január 28.
Az ősi mágiák és rituálék maradványait saját korunkban is megtalálhatjuk. Gondoljunk a farsangtemetés, a tüzes kerék, a borica jelenlétére, mint élő népi hagyományokra. Az őskorban a mágia és a rituálé segédeszköz volt a túlélésben. Ide kapcsolódtak a barlangrajzok és a mágikus szobrocskák, amelyek képzőművészeti kezdemények voltak. Az elszigetelt törzsi népeknél is megtaláljuk azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek a mágiára utalnak, gondoljunk itt az afrikai maszkokra vagy a kifestett táncosokra.
„Életemet meghatározó, rendkívüli szerencsének tartom, hogy a Nagy Véletlen összehozott a kerámiával… és a kerámia sorsommá vált. A kerámiában, mint bármely más szakterületen, nagyon sok mindent meg lehet tanulni, ki lehet kísérletezni, meg lehet magyarázni, de ami rendkívül izgalmas, és állandóan további munkára sarkal, ahogy a kifejezhető, szavakban is értelmezhető eredmények ütköznek a Nagy Titokkal, ahogy az anyag vizuálisan leolvasható megnyilvánulásai találkoznak az ezek mögötti időrétegek üzeneteivel, megsejtéseivel. A megfejthetetlen Titok vonzása ez. A létezés titka, amely titok marad.”
Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást.
Crăciun Judit kerámiaszobrász művészi hitvallásában így nyilatkozik munkásságáról és alkotásairól: „A kerámia egy játék számomra, kiaknázok minden ismert és ismeretlen lehetőségét, háromdimenziós formákat építek, amelyek összhangban állnak a gondolkodásmódommal és a véleménynyilvánítási szabadságommal." Gheorghe Crăciun kerámiaszobrász így vall művészetéről és alkotói tevékenységéről: „A kerámia az őselemek – föld, víz, tűz – együttműködéséből születik. Egy engedelmes anyagból indulunk ki, amelyet lehet modellálni, formálni, még akkor is, ha saját memóriája van, és a tűzpróba teszi teljessé. Az agyag engedi, hogy játsszak vele, formáljam és elrejtsem benne az ötleteimet."
Kegye Lenke azon kiváltságos fényképészek kategóriájába tartozik, akik dinamikusan, a fény segítségével folyamatosan tökéletesítik művészetüket. Az eddig kiállított alkotások jelzik a művész azon meggyőződését, hogy a fényképészetet életeseményként, papír és valóság csodálatra méltó találkozásaként lássuk. Egy ilyen találkozást követően (a fotóművész segítségével) a két entitás örökre együtt marad – akár fekete-fehérben, akár színesben.
„Semmi és minden, avagy minimális eszközökkel nyújtani a maximumot. Azt az életérzés- és gondolatsűrítményt, ami egy 21. századi fiatal képzőművészt, jelesül Mira Marincașt alkotásra, sajátos önkifejezésre serkentett. Ezt kínálja nekünk ez a mindenkori avantgárd jegyében született kiállítás és alkotója, a fotó- és grafikusművész."
Akkor „él” egy múzeum, ha folyamatosan otthont biztosít különféle rendezvényeknek. Mi elsősorban ismeretterjesztő előadásokat tartunk a Tortoma Önképzőkör keretein belül. Ebbe belerondított a világjárvány, de reméljük, hogy ma már újra gördülékenyen tudunk előadásokat, könyvbemutatókat, egyéb rendezvényeket tartani. Egyidőben mi adtunk otthont az Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napoknak, továbbá partnerintézményei vagyunk az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatnak is.
Maszelka konokul, hűséggel és optimistán járta végig saját művészi útját, derű jellemezte egész életét, és ez a derű az, amely úgy az alkotói pályáját, mint a közönség szolgálatát végigkísérte. Kitartással és elkötelezettséggel vált az erdélyi művészetben számontartott, ám életében a tehetségéhez és életművéhez mérten eléggé el nem ismert festővé. Évtizedek célratörő, szívós munkájával, rengeteg energiával és megkapó emberi melegséggel Székelyudvarhelyt az erdélyi magyar képzőművészet egyik leginkább megbecsült vidéki központjává változtatta.
Sipos Sándor látásmódjának kialakulására mély hatást gyakorolt Marshall McLuhan kanadai médiakutató és filozófus. A képzőművész alkotásai a – folyton táguló – virtuális valóságot megtapasztaló ember életérzéseit vetítik elénk, és arról tanúskodnak, hogy a média fejlődése átszabja, átformálja az emberi kultúrát.
Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni.
Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban.
Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon.
Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító: „Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van, amelyik nyáron. Némelyik ősszel, és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát. Azt hiszem, ez a virághasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre. Feleségem művészi kibontakozását immár több mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását. Őszülő fejjel találta meg. Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.”
Erdélyi viszonylatban Ady József egyik kiemelkedő képviselője az 1980-as évek elején fellendülő kelet-európai neoavantgárd irányzatnak. A hagyományos grafikai és festészeti technikával megalkotott munkái egyéni látásmódról tanúskodnak. Ábrázolása az absztrakt és a figuratív kifejezésmód határán mozog, ugyanakkor a szimbolikus-expresszív kategóriába is beilleszthető.
A szobrászművész szellemi és lelki funkcióiban anyaggal dolgozik, ilyenformán valahol a mesterember, a jó értelemben vett iparos és a filozófus keveréke. Ezt az állítást igazolja Désy Károly élete és munkássága is. Saját vallomása szerint a szobrásznak ismernie kell számos mesterség titkait – a kovács, asztalos, vasöntő, esztergályos mesterségek eljárásait – ahhoz, hogy maradandót alkothasson. Egy műtárgyat többféleképpen lehet létrehozni. A kérdés az, hogy díszítő vagy funkcionális célzattal készülnek-e, vagy pedig az alkotó a plasztikai nyelv lehetőségeivel akar élni: emberi érzelmeket, gondolatokat vagy magatartásformákat kíván megjeleníteni.
Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.
A Petőfi-évfordulós eseményekről szólva azonban két mozzanatra, illetve példára mindenképp érdemes felhívnom a figyelmet (...) Az egyik egy székelyföldi kistáj, ezen belül is egy kis település kis közösségének a nagy szívéhez és nagy lelkéhez kapcsolódik. Petőfi soha nem járt errefelé, legfeljebb csak a közelben, olyan két-háromnapi gyalogútnyira. Tehát hiába keresünk itt olyan jelt, emléktáblát, plakettet, miegymást, amely Petőfi itteni, valamikori jelenlétét megörökítené – mint amilyeneket például Székelykeresztúron, a kelementelki Simén-kúria falán, Koltón, a kolozsvári egykori Biasini-szálloda homlokzatán és még sok más helyen látunk. Petőfi „csak” szellemiségében járt itt, ez a hely mégis, százhetvenöt éves távlatból is szívvel-lélekkel kötődik 1848–49-hez – s benne Petőfihez, természetesen.
Új hozzászólás