Enciklopédia

Amikor Arany János, a kor megkérdőjelezhetetlen irodalmi tekintélye megkapta a kézirat egyetlen példányát egy évvel a befejezése után, szinte az első szín legelején félretette, gyenge utánzatnak tartotta. (...) Szerencse, hogy nem vetette tűzre, és Madáchnak sem tanácsolt hasonlót, hiszen amikor körülbelül fél évvel később mégis végigolvasta, „hatalmas gondolatokkal teljes” drámai kompozíciónak vélte, Madáchra pedig úgy tekintett, mint aki az „első tehetség Petőfi óta, ki egészen önálló irányt mutat”. 

Az Interferenciák – román kötődésekkel Magyarországon című kutatásom az Államtitkárság által 2021 áprilisában kiírt és az ELTE Román Filológiai Tanszéke által elnyert pályázatra készült. A tanszéken működő A magyarországi románok kultúrája kutatócsoport tagjaként a szerző a kutatási terv szerint tíz mély­interjút készített el 2021 áprilisa és augusztusa között olyan magyarországi értelmiségi személyiségekkel, akik vagy családi, vagy tevékenységi szálakkal kötődnek a románsághoz. Egy részük magyarországi román nemzetiségű, mások a születésük, iskoláztatásuk, munkásságuk során szoros kapcsolatba kerültek a románsággal, legtöbben maguk is tevékenyen részt vettek a két kultúra közötti közvetítésben.

Surányi Miklós a két világháború közötti időszakban számos prózai művet alkotott, az író nevét viszont határon innen és túl kevéssé ismerik. Az írót kiközösítették, műveit az államszocializmus időszakában szemérmesen elhallgatták, írásait lefoglalták, gondolatait felforgatónak, veszélyesnek tartották. Surányi és művei „illegalitásba vonultak”. Természetes, hogy ez így történt, hiszen már a korabeli baloldali sajtó is a fejére olvasta az előbbi „vádakat”, az 1945 utáni időszakban pedig Surányi „bűnössége” már megkérdőjelezhetetlenné vált

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem kolozsvári főépületének díszes Aula Magna termében október 8-án, péntek reggel 10 órától oklevélátadó ünnepséget tartottak: dr. Romsics Ignác történész­professzort, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanárát a Doctor Honoris Causa címmel tüntették ki. Az eseményt hosszas előkészületek előzték meg, a járványhelyzet miatt a szervezők nehezen tudtak megfelelő időpontot találni a rendezvénynek, amelyet végül a legnagyobb rendben, a járvány­ügyi szabályokhoz igazodva sikerült megtartani.

1956 szeptembere folyamán több gyűlést tartottak különböző erdélyi magyar kulturális központokban. Szeptember 8-án a Bolyai Tudományegyetem párt­alapszervezete jelezte, hogy az SZKP XX. és az RMP II. kongresszusa miatt felélénkült az ifjúság. Szeptember 9-én a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben kijelentették, hogy teljesen elkötelezték magukat a szocialista művészet oldalán, felvéve a harcot a burzsoá ideológia ellen. Ezen a gyűlésen Kovács Zoltán festőművész kimondta, hogy e szavak nem biztos, hogy a valóságot fedik, és viselni kell a tévedések következményeit. Szeptember 13-án a Román Akadémia kolozsvári fiókjában is megjelent az igény a változásra. Felmerült a központosítás lazításának, a Bukaresttől való függés eltörlésének, a nyugati tanulmányutak biztosításának és a nyugati feltételek megteremtésének kérdése. Szeptember 17-én a Kolozsvári Állami Magyar Operában tartott gyűlésen Székely Károly elmondta, hogy az intézményből kihalt a szeretet és az emberiesség. A bírálat hiányát a félelemnek tulajdonította. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban hasonlóan fogalmazott szeptember 7-én Szakács György díszlettervező, ám a tartományi pártbizottság jelen levő titkára, Dumitru Nițov szerint ez bírálatnak minősül, de nem elég mély és bátor.

Egy héttel a magyar forradalom kirobbanása után, 1953. október 30–31-én a temesvári egyetemisták a romániai kommunista rendszert alaposan megrázó tiltakozást szerveztek. Az ország nyugati részén valóságos forradalmi hangulat uralkodott, százával alakultak ki a diktatúrával szembenálló kezdeményezések. A Béga-parti diáklázadás megfékezésére a kommunista párt által mozgósított elnyomó gépezet azonnal intézkedett, és a diákok nagy részét letartóztatta.

Nyitrainé Deák Berta 1912. szeptember 16-án született Homoródújfaluban, ahol édesapja, Deák Mózes kántortanító volt. Az édesapai gyökerek a szomszédos Homoródkarácsonyfalvára vezethetők vissza. Édesapja korán meghalt, édesanyja, Bedő Berta, ezután sokáig egyedül nevelte három leányát. Egész életét a bástyán állva élte le. Lelkészi munkássága nagyrészt az elmúlt rendszer időszakára esett, amikor nem is volt olyan könnyű kiállni és megmaradni az igazság, a hit, a bátorság bástyáján. Neki sikerült, s védte azt, ami rábízatott: anyanyelvét, népét, hitét, templomait, a zsoltárt, a népdalt.

Minden önéletrajzi vonatkozású írás szubjektív. Ha a szerző az objektivitás szemüvegét szándékozik is önmagára illeszteni, attól még nem tud elszakadni a történések számbavétele rendjén fel-felbukkanó események megidézésekor feltüremkedő érzésektől. Egy-egy arc, egy-egy találkozás újra megidézése így ad enyhületet, lelki békét a keserű, gyomorszorító fanyarságba. Az ember, a szerző magát írja, s magán keresztül látja és láttatja a világot.