Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Suba László

Az ősi mágiák és rituálék maradványait saját korunkban is megtalálhatjuk. Gondoljunk a farsangtemetés, a tüzes kerék, a borica jelenlétére, mint élő népi hagyományokra. Az őskorban a mágia és a rituálé segédeszköz volt a túlélésben. Ide kapcsolódtak a barlangrajzok és a mágikus szobrocskák, amelyek képzőművészeti kezdemények voltak. Az elszigetelt törzsi népeknél is megtaláljuk azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek a mágiára utalnak, gondoljunk itt az afrikai maszkokra vagy a kifestett táncosokra.

Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást. 

A gyermek életében az apja akkor jelent meg, amikor hazajött a háborúból. Előtte az anyjával élt. Sokszor volt bezárva egyedül, és akkor mindig a szomszéd házának frontját bámulta, amit szép angyalfigurák díszítettek.

Gyermekkoromban a hagyományos szekerekkel bonyolítottak le minden szállítást. Akkoriban Kibéden ötven szekérkészítő dolgozott, akkora igény volt ezekre a szállítóeszközökre, amelyek munkáját ma traktorok, gépkocsik végzik. A szekérkészítők mestersége feledésben van, ezért fogok írni most ezekről az ügyes kezű kibédi mesterekről.

Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.

Ilyen népi alkotásokkal már ifjú koromban találkoztam, és ezeket mindig megcsodáltam. Most alkalmam volt átnézni B. Nagy Margit (1928–2007) művészettörténésznek a Reneszánsz és barokk Erdélyben című könyvét, amelyből értékes információkat kaptam ezek eredetére és fejlődésére vonatkozólag. Könyvében oklevelekre és helyi dokumentációra támaszkodva az erdélyi reneszánsz és barokk művészet alakulását követte a várak, kastélyok és udvarházak tanulmányozásával.

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.

A naiv művész megnevezés körül nem mindig volt, sőt, ma sincs teljes egyetértés. Van, aki inkább az autodidakta művész megnevezést tartja helyénvalónak. Sokan egyetemi végzettség nélkül jutottak a magas művészi alkotás szintjére. Nálunk is sok ilyen művész van, aki az elhivatottság érzéséből kiindulva, teljes erejével azon dolgozott, hogy kibontakoztassa tehetségét. 

A fenti kérdések sokunkat foglalkoztatnak. Elolvastam Kepes András Világkép című könyvét (Libri Kiadó, Budapest, 2016), és találtam néhány támpontot ebben a témában. Elsőnek a fejlődésről írok néhány sorban, amelynek jelenkori képe a globalizációban nyilvánul meg.

Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.

Oldalak

Feliratkozás Suba László csatornájára